Társkeresés Gödön
Legújabb társkereső hölgyek Göd és környékéről:
Dóri
40, Dunakeszi
Keresem a Valakit, hátha végre megtalálom. Már nem szeretnék tovább csereberélni. Zene, tánc, F1, sajt. Tanító néni vagyok. Zongorázom. Tanítok aerobikot, néptáncot és jógát. Szeretnék kertes házban élni, minél több időt tölteni a kertben. És nagyon szeretnék egy kemencét is. 🙃 Amikor tánc közben vezet a férfi, az wow 😊
Viki
47, Dunakeszi
Keresem a párom, mert hiszek abban, hogy bármilyen korban megtalálhatja az ember azt a személyt, aki mellett újra önmaga lehet. Életvidám, némileg romantikus, a minőségi időt és a bújást (nem a szexre gondolok elsősorban) nagyon értékesnek tartom. Szeretek kimozdulni, de jó bekuckózni is. Van egy felnőtt fiam, illetve egy kamasz lányom, egyelőre mindketten a közelemben, de korukból fakadóan már nem vesznek el sok időt, esetleg sok "ideg"-et. 😅 Szeretem a humort, az ugratást, de a bántást semmiképp. Rám lehet szólni, ha túltolom, én is fogok 😀. Szerintem egy kapcsolatban a legfontosabb, hogy ott legyünk a másiknak, nekem az erősségeim, hogy oda figyelek a másikra, törődök vele (a pacalfőzést azért kérlek ne erőltessük), nehézségben pedig érteni és megértetni szeretnék, a begubózást nehezen (sehogy) viselem.
Csilla
50, Sződliget
Önzetlen, segítőkész és vidám természetű vagyok. Gyógypedagógiai asszisztensként dolgozom. Szeretek állatkertbe, koncertekre járni, vízparton sétálni, horgászni, hajózni és billiárdozni. Szeretek erdőben sétálni, de nem kedvelem a nagyon hosszú, hegymászós túrákat. Szeretek evezni, csónakázni, de nem szeretek úszni a tavakban.Jobban kedvelem a termál vízben üldögélést, romantikus összebújást.
Szilvi
57, Szentendre
55 felett már tudom értékelni a nyugalmat, – nem a kanapéhoz kötve, hanem inkább úgy, hogy közben nyitott maradok a világra. Olyan nő vagyok, aki szeret új helyeket felfedezni, sétálni a természetben, kertet szépítgetni, vagy csak útközben beszélgetni egy nagyot. Nem rohanok, de nem is állok meg – tudom, hogy még dolgom van az életben és a közösségeimben. Egy patak csobogása, egy vízesés ereje vagy egy türkiz tó látványa mindig feltölt. És egy vadregényes szurdokért a fáradtságot is vállalom – és utána jól jön az a kanapé! Fontos számomra a derű, az igényesség és az, hogy az ember jól érezze magát a saját életében. Szeretem az aktívabb hétköznapokat, figyelek magamra, és örülök, ha a másik is ad magára, szeret mozogni, és jelen van az életében. Hiszem, hogy két ember együtt még többet hozhat ki a mindennapokból – akár egy séta közben, akár egy közösen megélt élményben.
Legújabb társkereső urak Göd és környékéről:
Frici
53, Veresegyház
Szia! Ennyi idősen már pontosan tudom, hogyan kell értékelni a jó dolgokat az életben. Két gyerekem nagykorú, egyre több az én időm. Vidám, közvetlen pasi vagyok, aki szeret élni. A hobbijaim elég színesek: jöhet egy jó mozi vagy egy hétvégi erdei kirándulás bakancsban. De szívesen szabadulok ki a mindennapokból a túramotorom nyergében. A legnagyobb élményt az utazás adja. Szeretem a mediterrán országok hangulatát. Vallásos, 172/70 Ha szívesen beszélgetnél egy jót kávé mellett, ismerkedjünk!
Attila
44, Dunakeszi
Szia! 44 éves férfi vagyok és független! Dunakeszi lakom egyedül! Kérdez bátran! Még mit írjak? Barna színű haj és szem!
Balázs
51, Pilisszentlászló
Vega. Erdőben fejlesztek gyerekeket. Kb. 35-nek érzem magam. Hmmm. Írok neked saját mesét, ha írsz öt szót nekem ami épp eszebe jut. Randik... neked melyik tetszene? 1. Találkozunk és eljátszuk azt, h már két éve ismerjük egymást. :) 2. Leülünk egy padra és csak 12 szót mondhatunk a másiknak. Erre van 12 percünk. Aztán megy mindenki haza. Hacsak... 3. 6-6 cetlire írunk olyanokat amit szeretnénk, hogy a másik megcsináljon nekünk a tali alatt. Összekeverjük és elosztjuk :)
Gábor
59, Pomáz
Nem könnyű írni magamról, de akkor kezdjük a rossz oldalamat, mivel a jó oldalam bemutatása még egy randit sem hozott a társkereső oldalakon. Kötetlen kapcsolatot, barátságot keresek.
Marika
76, Veresegyház
Az idő, ha akarja valaki, hanem gyorsan elszalad. Tudom a korom már hetvenen túl van , de nem ezen múlik sok minden., ha fiatalos az ember. Nekem csodás, szép az élet, ha te is ezt gondolod, akkor ismerjük meg egymást... Nem akarom elhinni, hogy az én korosztályomban nincs olyan férfi, aki magányos és vágyik egy társra, aki kedves, hűséges, intelligens. Molett nő vagyok csinosan. Fiatal férfiak a saját korosztályukban keressék kedvesüket.
Mária
71, Dunakeszi
Évek óta egyedül élek ! Rendezett körülmények között . Mindennapjaim fő tevékenysége a rendszeres sport / futás/ . Mindenem van , de mégsincs semmim , hiszen egyedül élem napjaimat ! Korban hozzámillő társamat , barátomat keresem .
Edit
63, Fót
SAJNOS NEM MINDIG TUDOK VÁLASZOLNI.!! Nem vagyok előfizető. Inkább szóban szeretnék bővebben. Nekem ez itt erőltetett. Hosszú, érzelmeken alapuló kapcsolatot szeretnék, de nem feltétlen 24 órás együttléttel. Nagyon fontos a vidámság, humor. Nem kell szépnek lenni, főleg nem nálam fiatalabbnak. A bizalom, valódi érzelmek kiemelten fontosak számomra.
Judit
81, Sződliget
Téged kereslek, ha fontos neked a biztonság, az otthon, a derű; ha érdekelnek a világ dolgai, ha szeretsz gondolkodni, finomakat enni, s egy kicsit utazni is 😊 Ha jól esik, hogy a másik tiszteletben tartja a szokásaidat, hobbidat, múltadat, s te is örülsz annak, hogy nekem is van saját érdeklődési köröm, rítusaim, szeretteim. Ha te is vágysz arra, hogy megoszd valakivel azt, ami együtt jobb - akkor írj nekem! Várom.
Zsolt
43, Csomád
Jó élmények és jó társaság érdekelnek most, nem sietek sehova. Ha te is lazán, elvárások nélkül szeretnél időt tölteni, már van közös nevezőnk. 😉
Zozi
50, Gödöllő
Kimondottan vidám természet, független, komoly kapcsolatot kereső férfi vagyok. Káros szokásaim nincsenek. Romantikus beállítottságú, figyelmes, gondoskodó ,érzelmes, széles érdeklődésű, hűséges típus vagyok, rendezett anyagi körülmények között élek.
Károly
39, Csobánka
Gyermekeim édesanyja más férfival szeretné folytatni életét. Szívem így társat keres. Szeretem a nagy családot, a több gyermeket.
Zoli
54, Szentendre
Elváltam.Két tinédzser gyermekem velem él. Nyugodt, türelmes és optimista típus vagyok.Jóban vagyok magammal és az életemmel, de kíváncsi és nyitott vagyok bármi újdonságra. Láttam világot, a munkám érdekes és változó, a hobbim néha kicsit munka is és sosem sikerült még unatkoznom! :-) Elég gáz a sok degradáló szöveg a férfiakról....Sosem voltam ápolatlan, megvannak a fogaim, tudok helyesen írni, bármiről beszélgetni...sőt ezt a szöveget is ChatGPT nélkül írtam! :-P
Ildike
25, Budakalász
Egy viszonylag fiatal hölgy vagyok aki egy idős párt keres! A fiatal generációval nem értem meg magam így egy érett felnőtt gondolkodású férfire vágyom! 🤗 sok megértéssel és szeretettel türelemmel!
Viki
22, Dunakeszi
Sziasztok! Viki vagyok, 21 éves, 168 centi, Dunakeszin élek és gyógypedagógiát tanulok. Fontos számomra hogy olyan társat találjak aki szintén hisz Istenben és introvertalt, otthon ülő típus.
Virág
22, Szada
Komoly kapcsolatot keresek – ha csak kalandot szeretnél, akkor nem egymást keressük.Smink, kávé és tisztaság ezek a gyengéim. Olyan fiút keresek, aki nem fél komolyan szeretni, szeret nevetni, és nem ijed meg egy kis romantikától 🫶
Fanni
24, Budakalász
Nem tudom mit írjak ide, nem nagyon használok ilyen platformokat. Szeretek utazni,szóval jól jönne egy útitárs.✈
István
29, Püspökszilágy
Szia! Ha neked bejönnek a kedves, aranyos, hűséges és családcentrikus pasik ne habozz írni. Ismerj meg.
Akos
19, Vác
Sziasztok szertem a motorozást a spontán kalandokat es a ravet. Milyen lányt keresek azt nem tudom csak legyen o is neha spontan
Tamás
30, Tahitótfalu
Komoly párkapcsolat reményében regisztrálok. Keresem azt a kedves lányt aki szintén komoly kapcsolatban gondolkozik. Alapvetően egy nyugodt ,kedves ,őszinte állatkedvelő ember vagyok. Szabadidőmben egy részében motorozok,házi,kerti munkát végzek ,filmek és sorozatok nézésével töltöm.
Péter
30, Solymár
Röviden Solymaron lakom van 3 gyönyörű border collie, nem a otthon ülő típus vagyok szeretek programozni sétálni meg barátokkal lenni, jelenleg CBA ban dolgozom és szeretek zenélni
Viktória
40, Dunakeszi
Kedves párkereső férfiak! Egy művészetet ,mozit ,színházat gasztronómiát, dunaparti sétákat és esti nagy beszélgetéseket kedvelö hölgy. vagyok. Gyógymasszőrként dolgozok. Husszútávú kapcsolatot keresek... Viktória
Réka
44, Nagymaros
A hagyományos értékrendet, szépséget, harmóniát fontosnak tartom. Szeretem a festészetet és a komolyzenét (de egyáltalán nem értek hozzá!), a barokk kor a kedvencem. Népzene is jöhet módjával. Szeretnék szép épületeket, templomokat, kastélyokat látogatni. Nagy vágyam például az Árpád-kori templomok felkeresése. Filmet nem nézek szinte csak a '30-as, '40-es, esetleg '50-es évekből, illetve irodalmi feldolgozásokat azokból az időkből, amikor a modernkedés még nem volt divat. Az orosz irodalom a kedvencem, meg Dickens. Érdelnek a századfordulós ruhák, hobbim, hogy varrom is őket. (Meg hordani is szoktam.) Antik tárgyak, főleg bútorok közel állnak a szívemhez. Introvertált, csendet szerető, töprengő, elemző személyiség vagyok. Kősziklához nem hasonlítanám a hitemet, de csak keresztényként tudom elképzelni az életet, ezt tudni kell.
Ilona
37, Szentendre
Jelenleg 37 éves Szentendrén lakó csaj vagyok aki komoly kapcsolatot keresi. Van egy 9éves kisfiam úgy hogy olyan társat keresek aki ezt elfogadja. Céljaimat amit ki tüzők addig csinálom míg el nem érem. Nem vagyok az a bulizós típus, de a barátaimmal hazibuliban el engedem a hajam. Szeretek sütni főzni de még azért van mit tanulnom.
Réka
42, Budakalász
jól csak a szívével lát az ember ... Én egy 40 éves gyerekarcú lány vagyok. Vidám vagyok, ha van ki megnevettessen. Nagyon érzékeny is túlzottan is . Sokan mondják , hogy túl komoly is sokszor. Mások megismerésében túl kritikus amin tudom változtatni kell. Nehéz , de törekszem erre , hogy ez válltozzon. A vallásosságomhoz ragaszkodom és erről senki és semmi kedvéért nem mondanék le. Jó tulajdonságaim: szelíd, szerény túlzottan is, vidám, kedves. Óvodai dajkaként konzerválnak a gyerekek.
Richárd
40, Göd
Sziasztok! Alapjáraton egy nagyon nyugodt, jókedvű, humoros pasi vagyok. Nem akarom magam fényezni mert az nem az én világom. Szeretek motorozni, túrázni, sétálni. Hogy párkapcsolatban milyen is vagyok? Kedves, figyelmes, és odaadó. Általában akit megkedvelek/megszeretek az az illető nem jár rosszul. Nem tudom mit írhatnék még ide... Aki akar megismer, aki nem az nem, nincs ebben semmi nagy csoda. :) Komoly kapcsolat reményében regisztráltam ide. Nekem személyszerint nincs sok jó tapasztalatom az ilyen társkereső oldalakon, de van 1-2 ismerősöm akiknek bevált ez a fajta ismerkedési mód, éppen ezért próbálkozom most én is vele. Hogy milyen lányt is keresek? Hmmm... Nincs kimondott "ideálom", lehet duci, lehet vékony, szőke vagy barna... ami fontos az az lenne, hogy tudjon értékelni engem, és tudja mi az a tisztelet és becsület.
Csaba
42, Göd
Fiatalos, barátságos, állandóan mozgásban lévő apuka. 😊 Szeretek utazni, horgászni, főzni, vezetni. Lehetőleg legyél Te is barátságos. 😊 Szeresd a gyerekeket. 😊
László
45, Szentendre
Szia! Egész életemben rád vártam! Te vagy életem szerelme! Ahj..sajnálom nem matcheltünk, szóval mégsem téged kereslek. :/ , szarkazmus + humor Nem keresek görcsösen senkit, abszolut berendezkedtem az önálló életre, de ha valakivel jól érzem magam, akkor képes vagyok helyet csinálni neki az életemben. Ha pénzért árulod a kincseidet: nem Én vagyok az embered! Köszönöm a figyelmet! :)
János
41, Váchartyán
Szeretném megtalálni azt a nőt, akivel hosszú távon közösen tudunk tervezni. Nem keresem a tökéletest, csak valakit, akivel önmagam lehetek, szeretni és szeretve leni. Talán ez a pontos leírása annak, hogy miért vagyok itt. Rengeteg előnnyel és hátránnyal rendelkezem, de beszélgetnünk kell hozzá, hogy ezeket megismerd. Őszinte és hűséges tipus vagyok. Három gyermekem van viszont nem velem élnek.
Éva
58, Kistarcsa
Olyan ember vagyok akinek fontos a lelki béke Mit is jelent ez ? Szeretem a nyugodt kiegyensúlyozott életet . Nem szaladok sehová , és szerintem mindennek lehet örülni , A személyes találkozást helyezem előnybe , és kölcsönös szimpátia esetén tovább léphetünk . Beszélgessünk ismerkedjünk mindennek ez az alapja . Szeretem a természetet az állatokat . Jógázom. Nem vagyok előfizető . . Nincs Viberem , a telefon nem ismerkedés . A levélváltás azért belefér.Max 30 km távolságra gondoltam . Semmi különleges nincs amit ide írhatnék . Fényképet majd felteszek ha találok olyat ami igazán én vagyok . De az friss lesz .Felraktam egyet , július 24-én készült egy lagziba . Jót mulattam, ez látszik is . Nem mindenki szeret táncolni , de nem vagyunk egyformák
Zita
48, Dunakeszi
Szeretem a jó filmeket, a nevetést és a tartalmas beszélgetéseket. 47 éves nő vagyok, aki nyitott egy új fejezetre. Mosolygós, életvidám vagyok, szeretek új embereket megismerni és közösen nevetni az élet apró örömein.”
Tünde
57, Budakalász
Budapesten ?lek.Keresem a p?romat, nem kapcsolatban ?lő szem?lyben! Szeretek sportolni, túr?zni, koncertre j?rni. A többit majd k?sőbb)
Lizi
51, Göd
Jazz, humor, beszélgetés, fotó, film, színház, könyv, napfény, víz, kert, erdő, túra, Iq, Eq, önismeret, önreflexió, bringa, jóga.
János
51, Szada
Szia ha szeretnél tudni rólam valamit kérdezd meg. Szívesen el mondom az éltem nem túl bonyolult "sok munka kevés boldogság " Ezen szeretnék változtatni ha ebben partner vagy az jó lenne . Legyen szép napod
Attila
47, Vác
Lnyt keresek! 168cm vagyok sportos testalkatú! Olyan nőt keresek aki megértő vidm ,nem dohnyzik
Ferenc
56, Gödöllő
Üdvözletem kedves hölgyek, Ferenc vagyok 56 éves özvegy kopasz néha sportos néha nem néha vidám néha nem de becsületes hűséges férfi. Sport, történelem, kirándulás zenék barátok, két gyerekem egy unokám most ez az életem 4 éve özvegy .
Attila
58, Szada
Attila vagyok 58 éves a páromat keresem a hátralévő évekre, egy rendes, normális életvitelű hölgy személyében.
Margit
78, Fót
Korban hozzám illő Társat, barátot keresek. Kirándulás, fürdőhelyekre járás kedvenceim. Egy kapcsolatban mindent meg lehet és meg is kell beszélni. Szót fogadó kis tacskó kutyám van.
Kitty
62, Gödöllő
Én egy vidám természetű, romantikus, jó humorú, pozitív gondolkodású, empatikus, nő vagyok. keresem a hasonló tulajdonságokkal rendelkező barátot, szabadidő partnert :)nem vagyok VIP tag, ezért telefonon lehet engem elérni,annak akinek szimpatikus vagyok, hívj fel telefonon-visszahívlak:)
Magdolna
65, Vácegres
Sok mindent lehetne ide írni, én hiszek és bízom a személyes találkozásban. Inkább személyesen ismerjük meg egymást, és teremtsünk együtt egy földi menyországot... Mert a harmónia belülröl fakad. Tedd amit úgy érzed tenned kell,arra menj amerre a szived terel.. Majd jön olyan, aki fél percet sem tudd lélegezni nélküled,mert annyira kellessz neki. Levegőt sem fog kapni,meg minden,de csak igazán akkor él,ha mellette vagy,és ezzel te sem leszel másképp. Komoly harmónikus boldog társkapcsolatot keresek! Szeretnék boldog lenni, és boldoggá tenni!! 😊 😊 Nem vagyok előfizető, nem tudok válaszolni a megkeresésre. Alkalmi, velem nem egykorú, és hétvégi kalandra vágyók, kérem NE KERESSENEK!!!!
Kata
66, Pomáz
Elvalt vagyok molett testalkatu rovid mellirozott barna haj,barna szem.Komoly es tartos kapcsolatot keresek..Szeretnek szeretni es viszont ugyan ezt varom el a leendo paromtol is.Az oszinteseg a tisztelet a masik irant nagyon fontos nekem .
István
74, Vác
szeretek kirándulni szinházba járni ,táncolni,fözni,horgászni saját házban lakom,szeretnék szeretni és szeretve lenni
Gyuri
70, Váchartyán
Vác közeli fiatal(os),nem molett,füst mentes,kert-,kirándulás szerető,bújós társat keresek.Egyedül élek.
József
67, Csömör
Csömörön lakom független nyugdíjas egyedülálló férfi vagyok.Szeretek sportolni. 2lányom van felnöttek . Külön élünk.Egyedül élek.173cm 74kgvagyok 62éves.Nyugdijasként Autóbuszt vezeték egy helyi járaton
Zoltán
62, Mogyoród
Egy ideje már egyedül élek, jó lenne ezen változtatni. Hosszú távra tervezek, nem egyéjszakás kalandra vágyom.
Zoli (52), pomázi társkereső férfi
Ha ide idézetet írnék, az azt jelentené, hogy nincs stílusom.
Ha az erényeimet írnám le, akkor az az úgy jönne le , hogy nagyképű vagyok.
Ha a hátrányaimat írnám le akkor nem állna velem szóba senki.
És tökmindegy mit is írok ide, mert nem biztos, hogy az igaz.
!Hisz a "papír" sok mindent elbír!.
Leona (50), szadai társkereső nő
Miért is? Ebben kezdek leginkább elbizonytalanodni, de mégis itt
És te is lehet ezzel az érzéssel érkeztél.
Istvan (39), dunakeszi társkereső férfi
Szia !
Magányosan telnek a napjaim! 😁
Egyedül .
Keresek valakit aki hozzám hasonló , , érzékeny , szenvedélyes
Orsi (39), veresegyházi társkereső nő
39 éves anyuka vagyok, kiegyensúlyozott, gondoskodó és szeretni tudó nő. Komoly kapcsolatot keresek, nem kalandot!
Szeretek nevetni, beszélgetni, kirándulni, és értékelem azokat az egyszerű pillanatokat, amikor jó valaki mellett lenni. A gyermekem az életem fontos része, ezért olyan férfit szeretnék megismerni, aki ezt elfogadja és szívből tudja értékelni a család fontosságát. Az sem zavar, ha neked is van gyermeked.
Noémi és Imi
A párommal 2015 január végén ismerkedtünk meg az oldalukon. Ő aznap regisztrált, meglátott és csak nekem írt egy kedves üzenetet. Én már lassan 2 éve regisztrálva voltam, de alig néztem fel az oldalra, ha néha fel is néztem, csak olyan üzeneteket kaptam, amik nem fogtak meg, így senkinek nem válaszo...
- Budakalász
- Csomád
- Csörög
- Dunakeszi
- Fót
- Leányfalu
- Őrbottyán
- Pócsmegyer
- Pomáz
- Szentendre
- Szigetmonostor
- Sződ
- Sződliget
- Tahitótfalu
- Vácduka
- Váchartyán
- Vácrátót
20 km-es körzet:
- Csobánka
- Csővár
- Csömör
- Dobogókő
- Dunabogdány
- Dömös
- Erdőkertes
- Galgagyörk
- Galgamácsa
- Gödöllő
- Háromház
- Kerepes
- Keszeg
- Kiskovácsi
- Kismaros
- Kisnémedi
- Kisoroszi
- Kissejce
- Kistarcsa
- Kosd
- Magyarkút
- Mogyoród
- Nagymaros
- Ősagárd
- Penc
- Pilisborosjenő
- Pilisszántó
- Pilisszentkereszt
- Pilisszentlászló
- Pilisvörösvár
- Plácskódűlő
- Püspökhatvan
- Püspökszilágy
- Rád
- Solymár
- Szada
- Szendehely
- Vác
- Vácegres
- Váckisújfalu
- Veresegyház
- Verőce
- Visegrád
- Üröm
Elit társ = komoly kapcsolat?
Csajok és pasik és az online társkeresés
Divat még a kézcsók? Társkereső illemtan
Páratlan lehetőség egy páratlan társkeresőn?
Viszony vagy kapcsolat - ki mit keres igazán egy társkeresőn?
Társkeresés Gödön (Pest)
Gödi társkereső vagy és szeretnéd, ha társkereső társad is helybéli lenne? 1106 társkereső tag vár rád Göd és környékéről!
Rövid ismertető
Göd egy Pest megyei település. Bővebben »