Társkeresés Tahitótfalun

Legújabb társkereső hölgyek Tahitótfalu és környékéről:

Viki, 47 éves társkereső nő, Dunakeszi
Viki

47, Dunakeszi

Keresem a párom, mert hiszek abban, hogy bármilyen korban megtalálhatja az ember azt a személyt, aki mellett újra önmaga lehet. Életvidám, némileg romantikus, a minőségi időt és a bújást (nem a szexre gondolok elsősorban) nagyon értékesnek tartom. Szeretek kimozdulni, de jó bekuckózni is. Van egy felnőtt fiam, illetve egy kamasz lányom, egyelőre mindketten a közelemben, de korukból fakadóan már nem vesznek el sok időt, esetleg sok "ideg"-et. 😅 Szeretem a humort, az ugratást, de a bántást semmiképp. Rám lehet szólni, ha túltolom, én is fogok 😀. Szerintem egy kapcsolatban a legfontosabb, hogy ott legyünk a másiknak, nekem az erősségeim, hogy oda figyelek a másikra, törődök vele (a pacalfőzést azért kérlek ne erőltessük), nehézségben pedig érteni és megértetni szeretnék, a begubózást nehezen (sehogy) viselem.

Szilvi, 57 éves társkereső nő, Szentendre
Szilvi

57, Szentendre

55 felett már tudom értékelni a nyugalmat, – nem a kanapéhoz kötve, hanem inkább úgy, hogy közben nyitott maradok a világra. Olyan nő vagyok, aki szeret új helyeket felfedezni, sétálni a természetben, kertet szépítgetni, vagy csak útközben beszélgetni egy nagyot. Nem rohanok, de nem is állok meg – tudom, hogy még dolgom van az életben és a közösségeimben. Egy patak csobogása, egy vízesés ereje vagy egy türkiz tó látványa mindig feltölt. És egy vadregényes szurdokért a fáradtságot is vállalom – és utána jól jön az a kanapé! Fontos számomra a derű, az igényesség és az, hogy az ember jól érezze magát a saját életében. Szeretem az aktívabb hétköznapokat, figyelek magamra, és örülök, ha a másik is ad magára, szeret mozogni, és jelen van az életében. Hiszem, hogy két ember együtt még többet hozhat ki a mindennapokból – akár egy séta közben, akár egy közösen megélt élményben.

Viktória, 40 éves társkereső nő, Dunakeszi
Viktória

40, Dunakeszi

Kedves párkereső férfiak! Egy művészetet ,mozit ,színházat gasztronómiát, dunaparti sétákat és esti nagy beszélgetéseket kedvelö hölgy. vagyok. Gyógymasszőrként dolgozok. Husszútávú kapcsolatot keresek... Viktória

Ilona, 57 éves társkereső nő, Göd
Ilona

57, Göd

57 éves, teltkarcsú, életvidám hölgy vagyok, aki szerint a mosoly a legszebb smink, a humor pedig az egyik legjobb fűszer egy kapcsolatban. Szeretek nevetni, kirándulni, jókat beszélgetni, és néha csak élvezni a csendet egy finom kávé vagy egy pohár bor mellett. Nőként adok magamra, de nem a tökéletességre törekszem – inkább arra, hogy jól érezzem magam a bőrömben. Olyan férfit keresek, aki tud még udvarolni, szeret nevetni, és nem riad meg egy határozott, mégis kedves nő társaságától. Hiszem, hogy a vonzalom nem a centiken múlik, hanem azon a bizonyos szikrán, amit két ember egymásban megtalál. Ha van humorod, nyitott szíved, és nem bánod, ha néha én nevetek hangosabban a saját vicceimen, akkor könnyen lehet, hogy érdemes egymásra írni.

Legújabb társkereső urak Tahitótfalu és környékéről:

Attila, 44 éves társkereső férfi, Dunakeszi
Attila

44, Dunakeszi

Szia! 44 éves férfi vagyok és független! Dunakeszi lakom egyedül! Kérdez bátran! Még mit írjak? Barna színű haj és szem!

Balázs, 51 éves társkereső férfi, Pilisszentlászló
Balázs

51, Pilisszentlászló

Vega. Erdőben fejlesztek gyerekeket. Kb. 35-nek érzem magam. Hmmm. Írok neked saját mesét, ha írsz öt szót nekem ami épp eszebe jut. Randik... neked melyik tetszene? 1. Találkozunk és eljátszuk azt, h már két éve ismerjük egymást. :) 2. Leülünk egy padra és csak 12 szót mondhatunk a másiknak. Erre van 12 percünk. Aztán megy mindenki haza. Hacsak... 3. 6-6 cetlire írunk olyanokat amit szeretnénk, hogy a másik megcsináljon nekünk a tali alatt. Összekeverjük és elosztjuk :)

Gábor, 59 éves társkereső férfi, Pomáz
Gábor

59, Pomáz

Nem könnyű írni magamról, de akkor kezdjük a rossz oldalamat, mivel a jó oldalam bemutatása még egy randit sem hozott a társkereső oldalakon. Kötetlen kapcsolatot, barátságot keresek.

Iván, 57 éves társkereső férfi, Pilismarót
Iván

57, Pilismarót

Szia! Talán épp itt talállak meg. Társat keresek, akivel jó együtt lenni. Akár kettesben, akár társaságban. Kirándulva, utazva, programot szervezve, mint ahogy jó otthon is.

Edit, 63 éves társkereső nő, Fót
Edit

63, Fót

SAJNOS NEM MINDIG TUDOK VÁLASZOLNI.!! Nem vagyok előfizető. Inkább szóban szeretnék bővebben. Nekem ez itt erőltetett. Hosszú, érzelmeken alapuló kapcsolatot szeretnék, de nem feltétlen 24 órás együttléttel. Nagyon fontos a vidámság, humor. Nem kell szépnek lenni, főleg nem nálam fiatalabbnak. A bizalom, valódi érzelmek kiemelten fontosak számomra.

Judit, 81 éves társkereső nő, Sződliget
Judit

81, Sződliget

Téged kereslek, ha fontos neked a biztonság, az otthon, a derű; ha érdekelnek a világ dolgai, ha szeretsz gondolkodni, finomakat enni, s egy kicsit utazni is 😊 Ha jól esik, hogy a másik tiszteletben tartja a szokásaidat, hobbidat, múltadat, s te is örülsz annak, hogy nekem is van saját érdeklődési köröm, rítusaim, szeretteim. Ha te is vágysz arra, hogy megoszd valakivel azt, ami együtt jobb - akkor írj nekem! Várom.

Réka, 44 éves társkereső nő, Nagymaros
Réka

44, Nagymaros

A hagyományos értékrendet, szépséget, harmóniát fontosnak tartom. Szeretem a festészetet és a komolyzenét (de egyáltalán nem értek hozzá!), a barokk kor a kedvencem. Népzene is jöhet módjával. Szeretnék szép épületeket, templomokat, kastélyokat látogatni. Nagy vágyam például az Árpád-kori templomok felkeresése. Filmet nem nézek szinte csak a '30-as, '40-es, esetleg '50-es évekből, illetve irodalmi feldolgozásokat azokból az időkből, amikor a modernkedés még nem volt divat. Az orosz irodalom a kedvencem, meg Dickens. Érdelnek a századfordulós ruhák, hobbim, hogy varrom is őket. (Meg hordani is szoktam.) Antik tárgyak, főleg bútorok közel állnak a szívemhez. Introvertált, csendet szerető, töprengő, elemző személyiség vagyok. Kősziklához nem hasonlítanám a hitemet, de csak keresztényként tudom elképzelni az életet, ezt tudni kell.

Merci, 53 éves társkereső nő, Dunakeszi
Merci

53, Dunakeszi

Kedves Látogató! Komoly kapcsolat reményében vagyok itt, ahol fontos az őszinteség, a bizalom, a tisztelet, a kommunikáció. Az arctalan fotoval regisztrálók kérem, ne is írjatok! Ha valakinek nincs egy mondata szamomra, kerem, ne is irjatok! Nem vagyok előfizető, igy Neked kell ügyesnek lenned.

János, 75 éves társkereső férfi, Vác
János

75, Vác

Nyugdíjas középiskolai tanár vagyok,10 éve özvegy, egyedül élek Vácott. Egy lányom van, aki a családjával külföldön él. Keresem a társam egy laza párkapcsolathoz. Barátság extrákkal. Kedvelem az őszinte, vidám, barátságos, a természetet kedvelő, barna szemű, sötét hajú, csinosnak mondott hölgyeket.

Gábor, 72 éves társkereső férfi, Pilisvörösvár
Gábor

72, Pilisvörösvár

Keresem a párom vén fejjel - ismét. Nyugdíjas mérnök vagyok, sokat barkácsolok, erdő mellett élek nyugis életet.

Zoli, 54 éves társkereső férfi, Szentendre
Zoli

54, Szentendre

Elváltam.Két tinédzser gyermekem velem él. Nyugodt, türelmes és optimista típus vagyok.Jóban vagyok magammal és az életemmel, de kíváncsi és nyitott vagyok bármi újdonságra. Láttam világot, a munkám érdekes és változó, a hobbim néha kicsit munka is és sosem sikerült még unatkoznom! :-) Elég gáz a sok degradáló szöveg a férfiakról....Sosem voltam ápolatlan, megvannak a fogaim, tudok helyesen írni, bármiről beszélgetni...sőt ezt a szöveget is ChatGPT nélkül írtam! :-P

Pali, 48 éves társkereső férfi, Fót
Pali

48, Fót

Új helyek, spontán ötletek, egy jó vacsora vagy egy hétvégi eltűnés valamerre. Nem tökéletes embert keresek, csak valakit, akivel jó együtt megélni a dolgokat

Ildike, 25 éves társkereső nő, Budakalász
Ildike

25, Budakalász

Egy viszonylag fiatal hölgy vagyok aki egy idős párt keres! A fiatal generációval nem értem meg magam így egy érett felnőtt gondolkodású férfire vágyom! 🤗 sok megértéssel és szeretettel türelemmel!

Viki, 22 éves társkereső nő, Dunakeszi
Viki

22, Dunakeszi

Sziasztok! Viki vagyok, 21 éves, 168 centi, Dunakeszin élek és gyógypedagógiát tanulok. Fontos számomra hogy olyan társat találjak aki szintén hisz Istenben és introvertalt, otthon ülő típus.

Fanni, 24 éves társkereső nő, Budakalász
Fanni

24, Budakalász

Nem tudom mit írjak ide, nem nagyon használok ilyen platformokat. Szeretek utazni,szóval jól jönne egy útitárs.✈

Vivien, 29 éves társkereső nő, Fót
Vivien

29, Fót

Sziasztok Én egy 26 éves lány vagyok. Főbb tulajdoságaim: kedves, megértő, őszinte. Szabadidőmben szeretek : zenét hallgatni, kirándulni, sütni / főzni . Nyitott vagyok az új dolgokra

Akos, 19 éves társkereső férfi, Vác
Akos

19, Vác

Sziasztok szertem a motorozást a spontán kalandokat es a ravet. Milyen lányt keresek azt nem tudom csak legyen o is neha spontan

Roland, 28 éves társkereső férfi, Szentendre
Roland

28, Szentendre

Hosszútávú párkapcsolatot keresek, szabadidőmben szeretek kimozdulni a házból, edzeni, sportolni, de bent is szívesen töltök időt film/sorozat/anime/videojátékkal, de igazából bármire vevő vagyok és szívesen próbálok ki új dolgokat.

Ádám, 28 éves társkereső férfi, Veresegyház
Ádám

28, Veresegyház

Hello Hosszú, tartós kapcsolatot keresek. Ha te is ezt keresel akkor nyugodtan írj vagy kérdezz, válaszolok szívesen!

Tamás, 30 éves társkereső férfi, Tahitótfalu
Tamás

30, Tahitótfalu

Komoly párkapcsolat reményében regisztrálok. Keresem azt a kedves lányt aki szintén komoly kapcsolatban gondolkozik. Alapvetően egy nyugodt ,kedves ,őszinte állatkedvelő ember vagyok. Szabadidőmben egy részében motorozok,házi,kerti munkát végzek ,filmek és sorozatok nézésével töltöm.

Ilona, 37 éves társkereső nő, Szentendre
Ilona

37, Szentendre

Jelenleg 37 éves Szentendrén lakó csaj vagyok aki komoly kapcsolatot keresi. Van egy 9éves kisfiam úgy hogy olyan társat keresek aki ezt elfogadja. Céljaimat amit ki tüzők addig csinálom míg el nem érem. Nem vagyok az a bulizós típus, de a barátaimmal hazibuliban el engedem a hajam. Szeretek sütni főzni de még azért van mit tanulnom.

Réka, 42 éves társkereső nő, Budakalász
Réka

42, Budakalász

jól csak a szívével lát az ember ... Én egy 40 éves gyerekarcú lány vagyok. Vidám vagyok, ha van ki megnevettessen. Nagyon érzékeny is túlzottan is . Sokan mondják , hogy túl komoly is sokszor. Mások megismerésében túl kritikus amin tudom változtatni kell. Nehéz , de törekszem erre , hogy ez válltozzon. A vallásosságomhoz ragaszkodom és erről senki és semmi kedvéért nem mondanék le. Jó tulajdonságaim: szelíd, szerény túlzottan is, vidám, kedves. Óvodai dajkaként konzerválnak a gyerekek.

Ágnes, 45 éves társkereső nő, Pilisborosjenő
Ágnes

45, Pilisborosjenő

"Minden emberi szívnek meg vannak a maga húrjai. Ha tudjuk, hogyan szólaltassuk meg a megfelelő húrt, elő tudjuk varázsolni a zenét." Gandhi Komoly, hosszú távú kapcsolat reményében regisztráltam. Ha barátokat találok, annak is nagyon örülnék.

Andrea, 41 éves társkereső nő, Vác
Andrea

41, Vác

Bármit írhatnak itt magamról. Beszélgessünk. Vannak gyerekeim. Apolo kent dolgozom. Szeretek bekuckozva filmet nézni.

János, 41 éves társkereső férfi, Váchartyán
János

41, Váchartyán

Szeretném megtalálni azt a nőt, akivel hosszú távon közösen tudunk tervezni. Nem keresem a tökéletest, csak valakit, akivel önmagam lehetek, szeretni és szeretve leni. Talán ez a pontos leírása annak, hogy miért vagyok itt. Rengeteg előnnyel és hátránnyal rendelkezem, de beszélgetnünk kell hozzá, hogy ezeket megismerd. Őszinte és hűséges tipus vagyok. Három gyermekem van viszont nem velem élnek.

Ujvári Krisztián Gábor, 40 éves társkereső férfi, Dunakeszi
Ujvári Krisztián Gábor

40, Dunakeszi

Sziasztok! Nem is tudom mit írhatnék... Az ismerősök normális megbízható kedves embernek tartanak. De mindenki csak akkor fogja megtudni ha megismer. Aztán lehet hogy kialakul valami, ha más nem barátság. Majd a kölcsönös szimpátia alapján tudunk csak dönteni...

Dániel, 36 éves társkereső férfi, Dunakeszi
Dániel

36, Dunakeszi

Komoly kapcsolatot szeretnék, szeretek moziba járni, filmet nézni , kirándulni. Vidám személyiség vagyok:)

Csaba, 42 éves társkereső férfi, Göd
Csaba

42, Göd

Fiatalos, barátságos, állandóan mozgásban lévő apuka. 😊 Szeretek utazni, horgászni, főzni, vezetni. Lehetőleg legyél Te is barátságos. 😊 Szeresd a gyerekeket. 😊

Beatrix, 48 éves társkereső nő, Dunakeszi
Beatrix

48, Dunakeszi

Mosolygós, kedves és pozitív gondolkodású nő vagyok. Hiszek abban, hogy egy jó kapcsolat alapja az őszinteség, a bizalom és a kölcsönös tisztelet. Szeretek sokat nevetni, tartalmas beszélgetéseket folytatni, és élvezni az élet apró örömeit. Olyan társat keresek, aki érzelmileg érett, figyelmes. Még valami, amit sosem gondoltam volna, hogy egy bemutatkozásba bele kell írnom. Nem szexpartnert keresek. Nem szeretném látni a péniszedet. Nem küldök meztelen képet. Tangásat sem. Ha azért szeretnéd gyorsan elhagyni a Párom.hu felületét, hogy e-mailben aztán ilyen üzenetekkel bombázz: „nagyon kívánlak”, 𠇭ögös vagy”, „küldj képet”, vagy úgy gondolod, hogy az első dolog, aminek érdekelnie kellene, a péniszed mérete, akkor valószínűleg nem egymást keressük. Ha viszont ezeket átugorjuk, és ezek után is érdekesnek találsz, akkor örömmel beszélgetek veled. Szívesen megismerlek, és remélem, te is engem – nem csak a külsőmet. Ne vesztegessük egymás idejét!

Bernadett, 56 éves társkereső nő, Pomáz
Bernadett

56, Pomáz

Inkább erdő és folyó mint nagyváros Ink?bb száraz fehérbor mint sör Inkább medence mint nyíltvíz Inkább természetes mint flitteres Hétköznapi és egyedi, mint te is Megtanultam lezárni, egyedül élni. Hiszem, hogy vagy valahol. Lehet, hogy éppen itt. Szeretek úszni, táncolni, a szabadban lenni. Szeretem a jó filmeket és a színházat. A megérzésben hiszek, a fura véletlenekben. Kérlek legyél 175 cm- nél magasabb, okos és önazonos.

Gabriella, 58 éves társkereső nő, Dunakeszi
Gabriella

58, Dunakeszi

Vidám természetű, komoly gondolkodású, természet kedvelő, sportos életvitelű nő vagyok. Egyedül élek, gyermekem már önálló. Keresem a párom, akivel lehet jókat túrázni, sétálni, közben beszélgetni és megismerni egymást. 😊

Angéla, 50 éves társkereső nő, Pilisszentkereszt
Angéla

50, Pilisszentkereszt

Szívesen ismerkednék …,akár veled is…. 😊 életvidám nő vagyok, aki értékeli a nyugalmat, az őszinte és tartalmas beszélgetéseket, sétákat a közeli erdőben, és megtanult örülni minden apró dolognak.

Andris, 50 éves társkereső férfi, Fót
Andris

50, Fót

49 eves vagyok normal is holgyet keresek hosszu tavu komoly kapcsolatra szeretek beszelgetni utazni

Béci, 47 éves társkereső férfi, Tahitótfalu
Béci

47, Tahitótfalu

Az értékrendem elfér egymás mellett a magas érzelmi intelligencia, az empátia, valamint a türelem, a figyelmesség, a következetesség és a pontosság. Törekszem a fejlődésre és tanulásra, nyitott vagyok az ismeretek, a tudás megszerzése, valamint a képességek fejlesztése iránt is. Jellemez az általános műveltség, a tájékozottság, érdekelnek a világ összefüggései. A személyiségtesztek szerint INFJ vagyok és valóban magamra ismerek benne, szeretek mások kedvében járni, de jutott a perfekcionizmusból is és a mély érzésekből. Fontos a nyugalom, a harmónia, törekszem az egyensúly megteremtésére. Budapesten dolgozom, de a munka nem köti le a szabadidőmet, be tudom fejezni és hétvégenként sem foglalkozom vele. Az iskolákban ugyan reál irányba terelődtem, megmaradt a humán énem. Gyermekkorom óta vonzanak a térképek, az utazás vágya és érdekelnek a történelmi témák. Szeretem a tartalmas beszélgetéseket, de a csendben is megtalálom a szépséget. Hetente többször járok sétálni, futni és újra felfedeztem a biciklizést.

Tamás, 56 éves társkereső férfi, Csobánka
Tamás

56, Csobánka

Rengeteg időm és energiám, amihez mérhetetlen kíváncsiság társul számos tudományágból. A válásom után (már 15 éve) kiköltöztem Budapestről Csobánkára, hogy a hegyek között lehessek. Nagyon szeretek itt élni, perceken belül az erdőben vagyok, ha futni, vagy biciklizni szeretnék, egyébként pedig a teraszról nézem az Oszolyt. Évek óta ismét egyetemre járok, közgazdász végzettségem mellé legutóbb történelemből alapszakon szereztem diplomát a PPKE-n levelezőn, idén mesterszakon fejezem be a Modern Közel-Kelet szakirányt. Hetente 4-5 alkalommal több órát biciklizem vagy futok a Pilisben. Sokat olvasok, TV-t nem nézek, megrögzött optimista vagyok, fanyar humorom van. Sokat utazom és bármikor kész vagyok bárhová indulni. Szeretek síelni, ezért szoktam venni éves síbérletet Ausztriába, valamint búvárkodni, túrázni, tarokkozni, szeretem az édességet és a vidámságot. A tudást és a teljesítményt tisztelem, a hatalmat nem, pláne nem a hatalmaskodókat. Kilógok a sorból.

Lacko, 50 éves társkereső férfi, Vác
Lacko

50, Vác

Szia! Ha mm eg akarsz megismerkedni egy vidám szeretni való pasival akkor keress meg. Ha nem akkor nyugodtan lapozz tovább.. Szépeket!

ÉVA, 74 éves társkereső nő, Pomáz
ÉVA

74, Pomáz

Fiatalos mentalitású,mély érzésű,romantikus alkat vagyok.Hobbim a kertészkedés mert az mozgásra késztet,és mert a természet adta szépségeit szeretem közelről csodálni.Szabadidőmben még rendszeresen járok úszni és tornászni, mert számomra fontos a mozgás és a helyes táplálkozás ahhoz,hogy jól érezzem magam.

Katalin, 71 éves társkereső nő, Dunakeszi
Katalin

71, Dunakeszi

Kedves, vidám, dinamikus nő vagyok,széles érdeklődési körrel. Az élet szép, csak Te hiányzol! Bízom benne, hogy megtalállak!

Ilona, 62 éves társkereső nő, Dunakeszi
Ilona

62, Dunakeszi

Sziasztok, Társam keresem a hátralévő kis időre. 🙂 Fontos számomra az érzelmi intelligencia, hűség, empátia, kedvesség, őszinteség, humor... 🙂 Ha rendelkezel eme tulajdonságokkal, akkor lehet egymást keressük... 🙂

Mária, 71 éves társkereső nő, Dunakeszi
Mária

71, Dunakeszi

Évek óta egyedül élek ! Rendezett körülmények között . Mindennapjaim fő tevékenysége a rendszeres sport / futás/ . Mindenem van , de mégsincs semmim , hiszen egyedül élem napjaimat ! Korban hozzámillő társamat , barátomat keresem .

Imre, 62 éves társkereső férfi, Fót
Imre

62, Fót

" Csak " a páromat keresem . Fiatalos lendületes , nem egyhelyben ülő férfi vagyok , akinek fontos hogy ama bizonyos dolog IS klappoljon .

Gyula, 71 éves társkereső férfi, Csörög
Gyula

71, Csörög

68 éves egyedűlálló férfi vagyok .Keresem korban hozzámillő Párom.Nyugdijas vagyok ,nem a legjoob dolog egyedűl lenni várom Hölgyek jelentkezését.

Imre

66, Pilisvörösvár

Árpi, 66 éves társkereső férfi, Szentendre
Árpi

66, Szentendre

40 év házasság után, özvegyen keresem aktív, kalandvágyó társamat, akivel nem mindig a kijelölt úton megyünk. Versenyszerűen (hegyi)kerékpározok, ami egyik meghatározó eleme életemnek. Más tekintetben se éppen nyugdíjas életet élek (dolgozom), de bőven van szabad időm és időbeosztásom nagyon rugalmas. Véleményem szerint rugalmas és toleráns vagyok, de nyilván nem korlátlanul. Eléggé széleskörű az érdeklődési köröm, pl. zenében Bachtól az ELP-ig sok minden jöhet. Továbbiak a jellemzéseknél és mellőzném az általános (főként kamu:)) infókat. Az első mondatból is már szinte mindent ki lehet olvasni.

Pár társkereső bemutatkozása:

Zoli (52), pomázi társkereső férfi

Ha ide idézetet írnék, az azt jelentené, hogy nincs stílusom.
Ha az erényeimet írnám le, akkor az az úgy jönne le , hogy nagyképű vagyok.
Ha a hátrányaimat írnám le akkor nem állna velem szóba senki.
És tökmindegy mit is írok ide, mert nem biztos, hogy az igaz.
!Hisz a "papír" sok mindent elbír!.

Istvan (39), dunakeszi társkereső férfi

Szia !
Magányosan telnek a napjaim! 😁
Egyedül .
Keresek valakit aki hozzám hasonló , , érzékeny , szenvedélyes

Orsi (39), veresegyházi társkereső nő

39 éves anyuka vagyok, kiegyensúlyozott, gondoskodó és szeretni tudó nő. Komoly kapcsolatot keresek, nem kalandot!

Szeretek nevetni, beszélgetni, kirándulni, és értékelem azokat az egyszerű pillanatokat, amikor jó valaki mellett lenni. A gyermekem az életem fontos része, ezért olyan férfit szeretnék megismerni, aki ezt elfogadja és szívből tudja értékelni a család fontosságát. Az sem zavar, ha neked is van gyermeked.

Gyula (71), gödi társkereső férfi

1955-ben.szül.nyugd.mozdonyvezetö.Sseretem a női nemet. Hát unokámvan. És úgy érzem magam mint ha húsz éves lennék.

Sikertörténet
Társkereső sikertörténet: Zsanett és András
Zsanett és András

Mindketten körülbelül 2015 nyarán regisztráltunk az oldalra, több más társkereső oldallal együtt. Mindketten fiatalok vagyunk, de ennek ellenére hosszú és fájdalmas kapcsolaton, sőt házasságon vagyunk túl.

Társkeresés Tahitótfalun (Pest)

Tahitótfalui társkereső vagy és szeretnéd, ha társkereső társad is helybéli lenne? 844 társkereső tag vár rád Tahitótfalu és környékéről!




Rövid ismertető


Tahitótfalu egy Pest megyei település. Bővebben »