Társkeresés Csömörön

Legújabb társkereső hölgyek Csömör és környékéről:

Viki, 47 éves társkereső nő, Dunakeszi
Viki

47, Dunakeszi

Keresem a párom, mert hiszek abban, hogy bármilyen korban megtalálhatja az ember azt a személyt, aki mellett újra önmaga lehet. Életvidám, némileg romantikus, a minőségi időt és a bújást (nem a szexre gondolok elsősorban) nagyon értékesnek tartom. Szeretek kimozdulni, de jó bekuckózni is. Van egy felnőtt fiam, illetve egy kamasz lányom, egyelőre mindketten a közelemben, de korukból fakadóan már nem vesznek el sok időt, esetleg sok "ideg"-et. 😅 Szeretem a humort, az ugratást, de a bántást semmiképp. Rám lehet szólni, ha túltolom, én is fogok 😀. Szerintem egy kapcsolatban a legfontosabb, hogy ott legyünk a másiknak, nekem az erősségeim, hogy oda figyelek a másikra, törődök vele (a pacalfőzést azért kérlek ne erőltessük), nehézségben pedig érteni és megértetni szeretnék, a begubózást nehezen (sehogy) viselem.

Márti, 42 éves társkereső nő, Budapest
Márti

42, Budapest

Sziasztok! 🙂 Márti vagyok.Budapesten élek.Komoly kapcsolatot keresek.Akik csak kalandoznak,azok inkább máshol próbálkozzanak!Ezen a szakaszon már túl vagyok. 🙂

Katalin, 46 éves társkereső nő, Budapest
Katalin

46, Budapest

Életvidám csicsergős, mosolygós nőnek tartom magam. Az élet picit megviselt, ezért picit begubóztam,talán már érzékenyebben reagálok. Ebből próbálok most nyitni, 1 hosszútávú párkapcsolat a cél. Szeretek nevetni, szeretni, sétálni, új helyeket és élményeket felfedezni, mindent szinte ami még maradt ebben az elkorcsosulni látszó világban.

Rebeka, 44 éves társkereső nő, Budapest
Rebeka

44, Budapest

Szereteteb alapuló párkapcsolatot keresek. 🤗 Kapcsolatban lévők, szexuális kalandokat keresők ne írjanak �

Legújabb társkereső urak Csömör és környékéről:

Péter, 50 éves társkereső férfi, Budapest
Péter

50, Budapest

Kedves normális életrevaló energikus „kitartó, kíváncsi férfi, érdeklik az edzés, a technika, és mindig keresi a legjobb megoldásokat.”

Attila, 44 éves társkereső férfi, Dunakeszi
Attila

44, Dunakeszi

Szia! 44 éves férfi vagyok és független! Dunakeszi lakom egyedül! Kérdez bátran! Még mit írjak? Barna színű haj és szem!

Gergő, 26 éves társkereső férfi, Budapest
Gergő

26, Budapest

Szia! Egy 26 éves, életvidám és céltudatos srác vagyok, aki hosszú távú, komoly kapcsolatot keres. Hiszek abban, hogy egy jó kapcsolat alapja az őszinteség, a kölcsönös tisztelet és a bizalom. Jelenleg humán erőforrás menedzsmentet tanulok az egyetemen, emellett nagy szenvedélyem a kávépörkölés. Szeretek új ízeket felfedezni, fejlődni, és olyan célokon dolgozni, amelyek igazán motiválnak. Szabadidőmben szeretek utazni, autózni, vagy egyszerűen eltölteni egy kellemes estét egy jó beszélgetés mellett. Olyan társat keresek, akivel nemcsak a szép pillanatokat, hanem a mindennapokat is örömmel élhetjük meg együtt. Ha te is egy őszinte, komoly kapcsolatot szeretnél, örömmel megismernélek

Som, 42 éves társkereső férfi, Budapest
Som

42, Budapest

Személyes bemutatkozás , nem mellé beszéd, a hölgy partner részéről is… Ha nincs mellébeszélés, felesleges körök, na és kamu minden lehet, bármi lehet, ha másik fél is így gondolja.

Lizi, 51 éves társkereső nő, Göd
Lizi

51, Göd

Jazz, humor, beszélgetés, fotó, film, színház, könyv, napfény, víz, kert, erdő, túra, Iq, Eq, önismeret, önreflexió, bringa, jóga.

Zsuzsa, 82 éves társkereső nő, Budapest
Zsuzsa

82, Budapest

Budapesti, diplomás, németül is beszélő, egykor versenyszerűen úszó, régi értékeket képviselő, széles érdeklődési körű, független özvegy vagyok. Dolgoztam Bécsben, és évekig éltem Kölnben külszolgálati munka miatt. Két diplomás, nyelveket beszélő felnőtt lányom van. Szeretem a természetet, zenét, filmeket, nemzetközi sportrendezvényeket, konyhaművészetet, növényeket, rejtvényeket, utazást. Vidám természetű vagyok, egyaránt értékelem a jó társaságot és a megnyugtató csendet. Elítélem a hazugságot, durvaságot és az obszcén szavakat. Hiszek abban, hogy a boldogság nem korfüggő és hogy 80 után is van élet! Kérem, hogy szex-kalandorok, alkalmi légyottokra pályázók és kapcsolatban élők kerüljenek!

Ági, 62 éves társkereső nő, Budapest
Ági

62, Budapest

gyengédség, elfogadás, mosoly, beszélgetés, érintés, alkalmazkodás, empátia, odafigyelés, EQ, könyvek, kirándulás Mivel nincs előfizetésem, nem látom, h ki kedvel :)

Erika, 67 éves társkereső nő, Kistarcsa
Erika

67, Kistarcsa

Fontos számomra az érzelmi intelligencia, az őszinteség, megbízhatóság, empátia, humor. Ha rendelkezel ezekkel a tulajdonságokkal és még a, külsődre is így igényes vagy, lehet, hogy egymást keressük.

Attila, 42 éves társkereső férfi, Budapest
Attila

42, Budapest

Optimista, életvidám ember vagyok, akire bolondosabb és nehéz élethelyzetekben egyaránt lehet számítani, és aki másokat is mindig kész meghallgatni és megnevettetni. Fontos számomra a bizalom, az empátia és az őszinte kommunikáció. Hosszú távra tervezek, de egyelőre még csak kötetlenül ismerkednék, a többit pedig már a személyes találkozás varázsára bíznám. Szabadidőmet általában sportolással (kerékpározással, futással, úszással, teniszezéssel), olvasással, zenehallgatással, új ismeretek elsajátításával, baráti és családi körben szoktam eltölteni, de ugyanígy szeretek utazni és új (főleg vízpartos) helyekre ellátogatni, olykor pedig akár még őrült dolgokat is kipróbálni, mint amilyen például a városligeti hőlégballonozás, holott tériszonyom van! Az egyik fülemen egy apró, alig észrevehető hallókészüléket is hordok, ami remélem, hogy nálad sem lehet akadály! :-)

Laci, 45 éves társkereső férfi, Budapest
Laci

45, Budapest

Komoly kapcsolatot szeretnék kialakítani egy gyönyörű, vonzó Nővel, akivel szeretném megosztani az életemet és közös élményeket átélni. Szeretném, ha még boldogabbá tehetnénk egymás életét. Szeretek kirándulni, biciklizni, korcsolyázni, természetben lenni, különféle programokon részt venni, várost nézni, moziba járni, fürdőben lazítani és szaunázni, koncertekre járni, autós programokat nézni. Szeretek finom magyaros és olaszos ételeket készíteni. Kedves, figyelmes, odaadó, udvarias, szeretetteljes, sportos férfi vagyok. Két imádnivaló kislányom van.

Gusztáv, 55 éves társkereső férfi, Budapest
Gusztáv

55, Budapest

55 éves mérnök vagyok, egy 20 éves házasság után 2023-ban elváltam, két nagylány édesapja. Jellemzőim: sportos, csendes, precíz, megfontolt és segítőkész.Imádom a természetet és a rejtvényeket: kirándulás, geoládázás, kerékpározás, családfakutatás, társasjátékozás és puzzle tölti fel az elemeimet.Szőke királyfi nem vagyok, de egy stabil, tartós és tartalmas kapcsolatra abszolút alkalmas. Hasonló korú és hobbijú (dél-budapesti vagy ez környéki) hölgyet keresek közös élményekhez. Ha szimpatikusnak látsz, kérlek írj! (Most nincs itt VIPem.)

Pali, 48 éves társkereső férfi, Fót
Pali

48, Fót

Új helyek, spontán ötletek, egy jó vacsora vagy egy hétvégi eltűnés valamerre. Nem tökéletes embert keresek, csak valakit, akivel jó együtt megélni a dolgokat

Ivett, 18 éves társkereső nő, Budapest
Ivett

18, Budapest

Barátot, lelki társat keresek, persze kiderül hogy mi alakul ki. Vissza húzódó vagyok, nem szeretek a középpontban lenni.

Noncsi, 27 éves társkereső nő, Budapest
Noncsi

27, Budapest

Olyan társat keresek, aki benne van egy spontán kirándulásban, egy esti sétában vagy egy jó beszélgetésben. Ha nem ijedsz meg egy kis mozgástól és szeretsz nevetni, akkor lehet, hogy már félúton vagyunk egymás felé. 😁 😁

Anna, 27 éves társkereső nő, Budapest
Anna

27, Budapest

Sziasztok! Komoly kapcsolatot keresek, aki hűséges szerető társam lenne. Akit érdekelhetek, írjon bátran.

Eni, 20 éves társkereső nő, Budapest
Eni

20, Budapest

Kereszténység, Biblia, vegetáriánusság, kirándulás, erdőjárás, keleti vallások, ezotéria. Házasságot keresek Budapestről. Nem szeretnék gyereket. Nemdohányzó és alkoholt nem ivó társamat keresem.

Elemér, 30 éves társkereső férfi, Budapest
Elemér

30, Budapest

Szia. Ismerkedni szeretnék normális emberekkel. Felnőtt érett nőkkel szeretnék kialakítani kapcsolatot.

Dávid, 28 éves társkereső férfi, Budapest
Dávid

28, Budapest

Üdv. Monogám, őszinte, komoly párkapcsolat céljából csatlakoztam. Szeretem a tartalmas beszélgetéseket akár egy hosszú séta keretébe.

Zsolt, 28 éves társkereső férfi, Budapest
Zsolt

28, Budapest

Nem tudom hogy lehetek egyszerre introvertált és extrovertált, komoly és komolytalan, merev és laza egyszerre, de mégis sikerült. Most inkább csak próbálom elengedni magam :)

Bálint, 26 éves társkereső férfi, Budapest
Bálint

26, Budapest

Viktória, 40 éves társkereső nő, Dunakeszi
Viktória

40, Dunakeszi

Kedves párkereső férfiak! Egy művészetet ,mozit ,színházat gasztronómiát, dunaparti sétákat és esti nagy beszélgetéseket kedvelö hölgy. vagyok. Gyógymasszőrként dolgozok. Husszútávú kapcsolatot keresek... Viktória

Lilla, 37 éves társkereső nő, Budapest
Lilla

37, Budapest

komolyat keresek; csak akkor írj ha te is:) egy boldog párkapcsolatra vágyom. akivel tiszteljük és megbecsüljük a másikat.

Kata, 40 éves társkereső nő, Budapest
Kata

40, Budapest

Zsuzsi, 36 éves társkereső nő, Budapest
Zsuzsi

36, Budapest

Szia, Zsuzsi vagyok, 36 éves, transzferár tanácsadó. Kizárólag komoly kapcsolatot keresek. Olyan társat szeretnék találni, akivel partnerként tudjuk megélni a mindennapokat, tiszteljük egymást, a másik életéhez hozzá teszünk és nem elveszünk. Fontos az empatikus hozzáállás, a magas érzelmi intelligencia, az őszinteség és egyenes hozzáállás. Olyan társat keresek, akivel ha a helyzet megkívánja, egymást támogatva tudunk megküzdeni az akadályokkal, de meg tudjuk őrizni a gyermeki énünket és tudunk teljesen dinkák lenni.

Ujvári Krisztián Gábor, 40 éves társkereső férfi, Dunakeszi
Ujvári Krisztián Gábor

40, Dunakeszi

Sziasztok! Nem is tudom mit írhatnék... Az ismerősök normális megbízható kedves embernek tartanak. De mindenki csak akkor fogja megtudni ha megismer. Aztán lehet hogy kialakul valami, ha más nem barátság. Majd a kölcsönös szimpátia alapján tudunk csak dönteni...

Bazsi, 40 éves társkereső férfi, Budapest
Bazsi

40, Budapest

Szia kedves látogató! Nem vagyok egy bonyolult ember... Fő információk: mozgás, kultúra, finom bor... Végtelenül türelmes vagyok! :)

Axel, 32 éves társkereső férfi, Budapest
Axel

32, Budapest

A szabadidőmben szeretek a természetben lenni, túrázni. Az önismeret fontos számomra, sokat olvasok ebben a témában.

András, 43 éves társkereső férfi, Gyál
András

43, Gyál

Sziasztok. Bandi vagyok elvált,2 kisfiam van aki az édesanyjuknál vannak. Először ismerkednék,beszélgetnék ha kölcsönös a szimpátia úgy is megy minden magától. 😉

Kira, 59 éves társkereső nő, Budapest
Kira

59, Budapest

Ide bármit is îrhatok...sztem nem ez számît. Vagy m?gis ? Általában jóked?lyű vagyok, szeretem a jó humorú embereket. Elsősorban barátot keresek , nyílván cél a szerelem! Alkalmi kapcsolatot keresők ne írjanak nem érdekel !

Márta, 55 éves társkereső nő, Budapest
Márta

55, Budapest

Nyugodt,kiegyensúlyozott,harmonikus párkapcsolatot szeretnék. Szabad időmben szeretek utazni,kirándulni, felfedezni városokat, imádom a természetet,a tengerpartot. Táncolok 8 éve,salsázom,társastáncolok. Szeretek főzni, otthon pihenni,tévézni is. Őszinte, megbízható vagyok. Jókat lehet velem beszélgetni, nevetni. Családcentrikus vagyok, hagyományos értékrenddel. Kisebbik fiam még velem él, tanuló.

Márti, 60 éves társkereső nő, Budapest
Márti

60, Budapest

Szeretek nagyokat sétálni, kikapcsolódni egy jó film mellett, és örömmel hallgatok jó zenéket. Fontos számomra a kölcsönös tisztelet, a jó beszélgetések és a kellemes együtt töltött idő. Olyan budapesti urat keresek, aki 50-65 év közötti, kulturált, ápolt megjelenésű, és nyitott egy komoly, őszinte ismerkedésre. Hiszem, hogy egy jó kapcsolat alapja a bizalom, a humor és az egymásra figyelés.

Anikó, 49 éves társkereső nő, Budapest
Anikó

49, Budapest

Egyenlőre beszélgetni vagyok itt aztán meglatjuk hogyan tovább kiderül a folytatás de bízok benne,hogy van valaki hasonlóan gondolja

László, 47 éves társkereső férfi, Dunakeszi
László

47, Dunakeszi

47 éves elvált, céltudatos fiatalos, sportos férfi vagyok. Komoly kapcsolatot keresek. Autókkal foglalkozom, szabadidőmben aikidozom, biciklizem. Szeretek főzni, vásárolni, utazni és kedvelem az olasz kocsikat. Nagy álmom Japánba eljutni. Olyan társat keresek akivel egy hullámon vagyunk, kedves és megbecsüli,értékeli a párját.

Zsolt, 57 éves társkereső férfi, Budapest
Zsolt

57, Budapest

Nagyon sokat dolgozok Nagyon szeretek utazni Hobbim a munkám Szeretném élvezni az életet Három gyermekem van

Zoli, 54 éves társkereső férfi, Budapest
Zoli

54, Budapest

Sziasztok! Bevallom, szeretek olyan dolgokat alkotni és megélni, amelyekben ott van az igényesség, a gondolat és egy kicsi boldogság is. Intelligens kíváncsisággal fordulok a világ felé, és értékelem mindazt, ami szépen, tisztán, harmonikusan rezeg – legyen az zene, hangulat vagy akár egy jó beszélgetés. Szeretem a „vangást”, azt a finom energiát, ami összeköt embereket és élményeket. Olyan kapcsolódást keresek, ahol mindez visszhangra talál – igényeset, őszintét, értelmeset.

Dániel, 58 éves társkereső férfi, Budapest
Dániel

58, Budapest

Nyitott, empatikus a világ dolgai iránt érdeklődő Pasi vagyok, aki értelmes, érzelmes, szerelmes kapcsolatot szeretne. Az idő amit a Másiknak adsz , az a legnagyobb kincs .

Ilona, 67 éves társkereső nő, Budapest
Ilona

67, Budapest

Vidám, őszinte, optimista, nő vagyok, egyedül élek Budapesten, a XV. kerületben. Sok minden érdekel, kíváncsi vagyok másokra. Szeretem a nyüzsgést, az utazást, a baráti összejöveteleket, de a csendes sétákat is. Vezetőként dolgozom egy biztosítónál, home office, így aránylag sok a szabadidőm. Értelmes, érdekes, tartalmas programokkal teli kapcsolódást keresek. Remélem, van olyan férfi, aki nem csak szexkapcsolatot szeretne, hanem szeretné jól érezni magát valakivel. Várom a jelentkezését! :)

Alice, 79 éves társkereső nő, Gyál
Alice

79, Gyál

Özvegy, káros szenvedelyektol mentes, optimista, sportos, vidám nő vagyok . Szeretetre vágyó és adó komoly társat szeretnék megismerni

Mária, 71 éves társkereső nő, Dunakeszi
Mária

71, Dunakeszi

Évek óta egyedül élek ! Rendezett körülmények között . Mindennapjaim fő tevékenysége a rendszeres sport / futás/ . Mindenem van , de mégsincs semmim , hiszen egyedül élem napjaimat ! Korban hozzámillő társamat , barátomat keresem .

Ilike, 84 éves társkereső nő, Budapest
Ilike

84, Budapest

74 éves hölgy vagyok , szabad idő eltöltéséhez keresem hasonló korú Úr társaságát. Budapesten élek. vidám természetű és társaság kedvelő vagyok szeretek táncolni, színházba járni , utazgatni . van 2 felnőtt gyermekem és 5 unokám .

Péter, 71 éves társkereső férfi, Budapest
Péter

71, Budapest

Értelmes és érzéki kapcsolatra vágyom, némi humán beállítottsággal! Érzelem-érzékiség-gyöngédség és szenvedély-így egyszerre-némi képzavarral-ezt szeretném adni és kapni, egy kedves szolíd, és mégis szenvedélyes érett asszonytól! Szeretném ha rám találsz

Zoltán, 73 éves társkereső férfi, Budapest
Zoltán

73, Budapest

Mini lakásomban egyedűl élek. Többször maradtam magamra, mindíg azt képzelve, hogy ami jó volt egy kontaktban, egyszer onnan folytatód(hat)na az élet. Gyönyörű, megindító idézeteket olvasok itt, mióta erre a weboldalra kerültem. Nagyon nagy szerencse kell ahhoz, hogy két összeillő ember egymásra találjon. Nagyon sokan a vidámságot preferálja, holott némi idő kell ahhoz, hogy az ember megtalálja önmagát. Monológra sikeredett a prológ, gondolom ebből is az tűnik ki, hogy (akaratomból) nemrég maradtam egyedűl. Azért bízva bízok abban, hogy egy kedves, bújós, szeretetre vágyó NŐ tartalommal tölti meg napjaim. És nála a vágy sem tabu téma.

Miklós, 70 éves társkereső férfi, Budapest
Miklós

70, Budapest

Kedves érdeklődő! Fotó nélküli megkeresésre nem reagálok! Egyedülálló és egyedül élő nyugdíjas vagyok, megszerzett egzisztenciával. Szerető és szerethető társat, partnert keresek. Heti 1-2 napot még dolgozok, ilyen formán van elfoglaltságom. Ne lakj távolabb mint 60 km. Túlsúlyos hölgyek NE, kissé molett még jól is állhat. Érdeklődés esetén, hagyj üzenetet itt a honlapon, és reagálni fogok rá. Köszönöm!

Zoltán, 61 éves társkereső férfi, Budapest
Zoltán

61, Budapest

Társat keresek mindenhez, amit ketten jobb csinálni mint egyedül, kivéve hegymászás, ejtőernyős ugrás. Nagyon rossz egyedül.

Pár társkereső bemutatkozása:

Ildikó (58), budapesti társkereső nő

Egyedül élek és nem jó egyedül oszinte és hűséges együtt érző férfit keresek 60 éves korig
Én dohányzom úgyhogy olyan keresen akit nem zavarja a cigaretta.

Gabriella (73), ecseri társkereső nő

Értelmes, tartalmas beszélgetésre vágyom!
A többi majd jön magától!
Egyenlőre ennyi!

Köszönöm szépen!

István (49), budapesti társkereső férfi

Sziasztok, István vagyok, egyedülálló.
Keresem a másik felem, egy próbát megér, ezért vagyok itt.Ha van kedved, és szimpatikusnak találsz, beszélgessünk...

Zoli (52), pomázi társkereső férfi

Ha ide idézetet írnék, az azt jelentené, hogy nincs stílusom.
Ha az erényeimet írnám le, akkor az az úgy jönne le , hogy nagyképű vagyok.
Ha a hátrányaimat írnám le akkor nem állna velem szóba senki.
És tökmindegy mit is írok ide, mert nem biztos, hogy az igaz.
!Hisz a "papír" sok mindent elbír!.

Sikertörténet
Társkereső sikertörténet: Zsófi és Zsolti
Zsófi és Zsolti

Kedves Parom.hu!

Harminc felett, ha az ember nem akarja keverni a munkát és a magánéletet, bulizni pedig a ritkánál is ritkábban jár, milyen reális lehetőségei maradnak az ismerkedésre?
Szerintem csakis a net, ezért újra és újra ráfanyalodtam, hol hosszabb, hol rövidebb ideig, de minél több tapa...

Társkeresés Csömörön (Pest)

Csömöri társkereső vagy és szeretnéd, ha társkereső társad is helybéli lenne? 8358 társkereső tag vár rád Csömör és környékéről!




Rövid ismertető


Csömör egy Pest megyei település. Bővebben »