Társkeresés Pencen

Legújabb társkereső hölgyek Penc és környékéről:

Viki, 47 éves társkereső nő, Dunakeszi
Viki

47, Dunakeszi

Keresem a párom, mert hiszek abban, hogy bármilyen korban megtalálhatja az ember azt a személyt, aki mellett újra önmaga lehet. Életvidám, némileg romantikus, a minőségi időt és a bújást (nem a szexre gondolok elsősorban) nagyon értékesnek tartom. Szeretek kimozdulni, de jó bekuckózni is. Van egy felnőtt fiam, illetve egy kamasz lányom, egyelőre mindketten a közelemben, de korukból fakadóan már nem vesznek el sok időt, esetleg sok "ideg"-et. 😅 Szeretem a humort, az ugratást, de a bántást semmiképp. Rám lehet szólni, ha túltolom, én is fogok 😀. Szerintem egy kapcsolatban a legfontosabb, hogy ott legyünk a másiknak, nekem az erősségeim, hogy oda figyelek a másikra, törődök vele (a pacalfőzést azért kérlek ne erőltessük), nehézségben pedig érteni és megértetni szeretnék, a begubózást nehezen (sehogy) viselem.

Beus, 38 éves társkereső nő, Acsa
Beus

38, Acsa

Szia! Én nem vagyok a hosszú bemutatkozásoo híve, inkább személyesen vagy beszélgetés közben ismerjen meg valaki. Szeretem az egyszerű dolgokat a finom ételeket , természetet és a kellemes pillanatokat.

Szilvi, 57 éves társkereső nő, Szentendre
Szilvi

57, Szentendre

55 felett már tudom értékelni a nyugalmat, – nem a kanapéhoz kötve, hanem inkább úgy, hogy közben nyitott maradok a világra. Olyan nő vagyok, aki szeret új helyeket felfedezni, sétálni a természetben, kertet szépítgetni, vagy csak útközben beszélgetni egy nagyot. Nem rohanok, de nem is állok meg – tudom, hogy még dolgom van az életben és a közösségeimben. Egy patak csobogása, egy vízesés ereje vagy egy türkiz tó látványa mindig feltölt. És egy vadregényes szurdokért a fáradtságot is vállalom – és utána jól jön az a kanapé! Fontos számomra a derű, az igényesség és az, hogy az ember jól érezze magát a saját életében. Szeretem az aktívabb hétköznapokat, figyelek magamra, és örülök, ha a másik is ad magára, szeret mozogni, és jelen van az életében. Hiszem, hogy két ember együtt még többet hozhat ki a mindennapokból – akár egy séta közben, akár egy közösen megélt élményben.

Viktória, 40 éves társkereső nő, Dunakeszi
Viktória

40, Dunakeszi

Kedves párkereső férfiak! Egy művészetet ,mozit ,színházat gasztronómiát, dunaparti sétákat és esti nagy beszélgetéseket kedvelö hölgy. vagyok. Gyógymasszőrként dolgozok. Husszútávú kapcsolatot keresek... Viktória

Legújabb társkereső urak Penc és környékéről:

Attila, 44 éves társkereső férfi, Dunakeszi
Attila

44, Dunakeszi

Szia! 44 éves férfi vagyok és független! Dunakeszi lakom egyedül! Kérdez bátran! Még mit írjak? Barna színű haj és szem!

Gyula, 71 éves társkereső férfi, Göd
Gyula

71, Göd

1955-ben.szül.nyugd.mozdonyvezetö.Sseretem a női nemet. Hát unokámvan. És úgy érzem magam mint ha húsz éves lennék.

Krisztián, 44 éves társkereső férfi, Váchartyán
Krisztián

44, Váchartyán

Üdv! Váchartyánban élek, vállalkozóként dolgozom. Szabadidőmben szeretek kirándulni, sok időt töltök a Dunán...

Dani, 26 éves társkereső férfi, Rétság
Dani

26, Rétság

Judit, 81 éves társkereső nő, Sződliget
Judit

81, Sződliget

Téged kereslek, ha fontos neked a biztonság, az otthon, a derű; ha érdekelnek a világ dolgai, ha szeretsz gondolkodni, finomakat enni, s egy kicsit utazni is 😊 Ha jól esik, hogy a másik tiszteletben tartja a szokásaidat, hobbidat, múltadat, s te is örülsz annak, hogy nekem is van saját érdeklődési köröm, rítusaim, szeretteim. Ha te is vágysz arra, hogy megoszd valakivel azt, ami együtt jobb - akkor írj nekem! Várom.

Henriett, 54 éves társkereső nő, Rétság
Henriett

54, Rétság

Vidám,jókedvű,mosolygós egyéniségű vagyok.Szeretek kertészkedni, biciklizni, zenéket hallgatni,barátokkal,ismerősökkel találkozni,beszélgetni.Háziállatokkal foglalatoskodom,van egy kutyám es egy macskám. Több egyházi csoportnak aktív tagja vagyok,karitatív ,önkéntes munkákat szívesen végzek. Fontos számomra az emberekkel való kapcsolódás,foglalkozásom sem véletlen,tanítónő vagyok.

Merci, 53 éves társkereső nő, Dunakeszi
Merci

53, Dunakeszi

Kedves Látogató! Komoly kapcsolat reményében vagyok itt, ahol fontos az őszinteség, a bizalom, a tisztelet, a kommunikáció. Az arctalan fotoval regisztrálók kérem, ne is írjatok! Ha valakinek nincs egy mondata szamomra, kerem, ne is irjatok! Nem vagyok előfizető, igy Neked kell ügyesnek lenned.

Gabriella, 58 éves társkereső nő, Dunakeszi
Gabriella

58, Dunakeszi

Vidám természetű, komoly gondolkodású, természet kedvelő, sportos életvitelű nő vagyok. Egyedül élek, gyermekem már önálló. Keresem a párom, akivel lehet jókat túrázni, sétálni, közben beszélgetni és megismerni egymást. 😊

János, 75 éves társkereső férfi, Vác
János

75, Vác

Nyugdíjas középiskolai tanár vagyok,10 éve özvegy, egyedül élek Vácott. Egy lányom van, aki a családjával külföldön él. Keresem a társam egy laza párkapcsolathoz. Barátság extrákkal. Kedvelem az őszinte, vidám, barátságos, a természetet kedvelő, barna szemű, sötét hajú, csinosnak mondott hölgyeket.

Zoli, 54 éves társkereső férfi, Szentendre
Zoli

54, Szentendre

Elváltam.Két tinédzser gyermekem velem él. Nyugodt, türelmes és optimista típus vagyok.Jóban vagyok magammal és az életemmel, de kíváncsi és nyitott vagyok bármi újdonságra. Láttam világot, a munkám érdekes és változó, a hobbim néha kicsit munka is és sosem sikerült még unatkoznom! :-) Elég gáz a sok degradáló szöveg a férfiakról....Sosem voltam ápolatlan, megvannak a fogaim, tudok helyesen írni, bármiről beszélgetni...sőt ezt a szöveget is ChatGPT nélkül írtam! :-P

Edvin, 38 éves társkereső férfi, Vác
Edvin

38, Vác

Üdv Kedves Látogató! Nehéz itt pár sorban bemutatkozni, így inkább csak pár dolgot írnék. Szeretem a szabadidőmet hasznosan eltölteni, így szívesen olvasok, kirándulok, akár valamilyen közlekedési eszközzel,akár gyalogosan,túrázva. Szeretek olvasni,sorozatokat,filmeket nézni. Film- és zenei téren mindenevő vagyok, néha magam is leporolom itthon a gépzongorát és játszom rajta. Ha még valamire kíváncsi vagy,írj bátran! :)

Árpi, 66 éves társkereső férfi, Szentendre
Árpi

66, Szentendre

40 év házasság után, özvegyen keresem aktív, kalandvágyó társamat, akivel nem mindig a kijelölt úton megyünk. Versenyszerűen (hegyi)kerékpározok, ami egyik meghatározó eleme életemnek. Más tekintetben se éppen nyugdíjas életet élek (dolgozom), de bőven van szabad időm és időbeosztásom nagyon rugalmas. Véleményem szerint rugalmas és toleráns vagyok, de nyilván nem korlátlanul. Eléggé széleskörű az érdeklődési köröm, pl. zenében Bachtól az ELP-ig sok minden jöhet. Továbbiak a jellemzéseknél és mellőzném az általános (főként kamu:)) infókat. Az első mondatból is már szinte mindent ki lehet olvasni.

Viki, 22 éves társkereső nő, Dunakeszi
Viki

22, Dunakeszi

Sziasztok! Viki vagyok, 21 éves, 168 centi, Dunakeszin élek és gyógypedagógiát tanulok. Fontos számomra hogy olyan társat találjak aki szintén hisz Istenben és introvertalt, otthon ülő típus.

Virág, 22 éves társkereső nő, Szada
Virág

22, Szada

Komoly kapcsolatot keresek – ha csak kalandot szeretnél, akkor nem egymást keressük.Smink, kávé és tisztaság ezek a gyengéim. Olyan fiút keresek, aki nem fél komolyan szeretni, szeret nevetni, és nem ijed meg egy kis romantikától 🫶

Akos, 19 éves társkereső férfi, Vác
Akos

19, Vác

Sziasztok szertem a motorozást a spontán kalandokat es a ravet. Milyen lányt keresek azt nem tudom csak legyen o is neha spontan

Roland, 28 éves társkereső férfi, Szentendre
Roland

28, Szentendre

Hosszútávú párkapcsolatot keresek, szabadidőmben szeretek kimozdulni a házból, edzeni, sportolni, de bent is szívesen töltök időt film/sorozat/anime/videojátékkal, de igazából bármire vevő vagyok és szívesen próbálok ki új dolgokat.

Ádám, 28 éves társkereső férfi, Veresegyház
Ádám

28, Veresegyház

Hello Hosszú, tartós kapcsolatot keresek. Ha te is ezt keresel akkor nyugodtan írj vagy kérdezz, válaszolok szívesen!

Tamás, 30 éves társkereső férfi, Tahitótfalu
Tamás

30, Tahitótfalu

Komoly párkapcsolat reményében regisztrálok. Keresem azt a kedves lányt aki szintén komoly kapcsolatban gondolkozik. Alapvetően egy nyugodt ,kedves ,őszinte állatkedvelő ember vagyok. Szabadidőmben egy részében motorozok,házi,kerti munkát végzek ,filmek és sorozatok nézésével töltöm.

Ilona, 37 éves társkereső nő, Szentendre
Ilona

37, Szentendre

Jelenleg 37 éves Szentendrén lakó csaj vagyok aki komoly kapcsolatot keresi. Van egy 9éves kisfiam úgy hogy olyan társat keresek aki ezt elfogadja. Céljaimat amit ki tüzők addig csinálom míg el nem érem. Nem vagyok az a bulizós típus, de a barátaimmal hazibuliban el engedem a hajam. Szeretek sütni főzni de még azért van mit tanulnom.

Andrea, 41 éves társkereső nő, Vác
Andrea

41, Vác

Bármit írhatnak itt magamról. Beszélgessünk. Vannak gyerekeim. Apolo kent dolgozom. Szeretek bekuckozva filmet nézni.

Barbara, 38 éves társkereső nő, Szigetmonostor
Barbara

38, Szigetmonostor

Szia! Kedves ismeretlen! Én most csak barátilag ismerkedem semmi több egyelőre. Én vallásos keresztény maradi nő vagyok aki a jövőben a társát keresi majd család alapítás céljából. Barbara

Orsi, 41 éves társkereső nő, Dunakeszi
Orsi

41, Dunakeszi

Egy egyszerű romantikus lány vagyok aki komoly kapcsolatot keres.Szeretem a meséket és a szép történeteket.

János, 41 éves társkereső férfi, Váchartyán
János

41, Váchartyán

Szeretném megtalálni azt a nőt, akivel hosszú távon közösen tudunk tervezni. Nem keresem a tökéletest, csak valakit, akivel önmagam lehetek, szeretni és szeretve leni. Talán ez a pontos leírása annak, hogy miért vagyok itt. Rengeteg előnnyel és hátránnyal rendelkezem, de beszélgetnünk kell hozzá, hogy ezeket megismerd. Őszinte és hűséges tipus vagyok. Három gyermekem van viszont nem velem élnek.

Ujvári Krisztián Gábor, 40 éves társkereső férfi, Dunakeszi
Ujvári Krisztián Gábor

40, Dunakeszi

Sziasztok! Nem is tudom mit írhatnék... Az ismerősök normális megbízható kedves embernek tartanak. De mindenki csak akkor fogja megtudni ha megismer. Aztán lehet hogy kialakul valami, ha más nem barátság. Majd a kölcsönös szimpátia alapján tudunk csak dönteni...

Dániel, 36 éves társkereső férfi, Dunakeszi
Dániel

36, Dunakeszi

Komoly kapcsolatot szeretnék, szeretek moziba járni, filmet nézni , kirándulni. Vidám személyiség vagyok:)

Csaba, 42 éves társkereső férfi, Göd
Csaba

42, Göd

Fiatalos, barátságos, állandóan mozgásban lévő apuka. 😊 Szeretek utazni, horgászni, főzni, vezetni. Lehetőleg legyél Te is barátságos. 😊 Szeresd a gyerekeket. 😊

Beatrix, 48 éves társkereső nő, Dunakeszi
Beatrix

48, Dunakeszi

Mosolygós, kedves és pozitív gondolkodású nő vagyok. Hiszek abban, hogy egy jó kapcsolat alapja az őszinteség, a bizalom és a kölcsönös tisztelet. Szeretek sokat nevetni, tartalmas beszélgetéseket folytatni, és élvezni az élet apró örömeit. Olyan társat keresek, aki érzelmileg érett, figyelmes. Még valami, amit sosem gondoltam volna, hogy egy bemutatkozásba bele kell írnom. Nem szexpartnert keresek. Nem szeretném látni a péniszedet. Nem küldök meztelen képet. Tangásat sem. Ha azért szeretnéd gyorsan elhagyni a Párom.hu felületét, hogy e-mailben aztán ilyen üzenetekkel bombázz: „nagyon kívánlak”, 𠇭ögös vagy”, „küldj képet”, vagy úgy gondolod, hogy az első dolog, aminek érdekelnie kellene, a péniszed mérete, akkor valószínűleg nem egymást keressük. Ha viszont ezeket átugorjuk, és ezek után is érdekesnek találsz, akkor örömmel beszélgetek veled. Szívesen megismerlek, és remélem, te is engem – nem csak a külsőmet. Ne vesztegessük egymás idejét!

Zsuzsa, 58 éves társkereső nő, Dunakeszi
Zsuzsa

58, Dunakeszi

166/66 jó megjelenésű, sportos, fiatalos nő vagyok, rendezett háttérrel, tele energiával. Két felnőtt, önálló gyermekem van. Egy aktív és élményekben gazdag B oldalhoz keresem társam.

Mónika, 58 éves társkereső nő, Dunakeszi
Mónika

58, Dunakeszi

Egyedül élek, szeretek kirándulni és utazni. Keresem társamat, akivel közös élményeket szerezhetnék.

Ilona, 57 éves társkereső nő, Göd
Ilona

57, Göd

57 éves, teltkarcsú, életvidám hölgy vagyok, aki szerint a mosoly a legszebb smink, a humor pedig az egyik legjobb fűszer egy kapcsolatban. Szeretek nevetni, kirándulni, jókat beszélgetni, és néha csak élvezni a csendet egy finom kávé vagy egy pohár bor mellett. Nőként adok magamra, de nem a tökéletességre törekszem – inkább arra, hogy jól érezzem magam a bőrömben. Olyan férfit keresek, aki tud még udvarolni, szeret nevetni, és nem riad meg egy határozott, mégis kedves nő társaságától. Hiszem, hogy a vonzalom nem a centiken múlik, hanem azon a bizonyos szikrán, amit két ember egymásban megtalál. Ha van humorod, nyitott szíved, és nem bánod, ha néha én nevetek hangosabban a saját vicceimen, akkor könnyen lehet, hogy érdemes egymásra írni.

Attila, 58 éves társkereső férfi, Szada
Attila

58, Szada

Attila vagyok 58 éves a páromat keresem a hátralévő évekre, egy rendes, normális életvitelű hölgy személyében.

Józsi, 59 éves társkereső férfi, Rétság
Józsi

59, Rétság

Sziasztok, Józsi vagyok, komoly kapcsolat reményében regisztráltam. Most sajnos nincs időm részletesebb bemutatkozót írni, majd pótolom.

Béci, 47 éves társkereső férfi, Tahitótfalu
Béci

47, Tahitótfalu

Az értékrendem elfér egymás mellett a magas érzelmi intelligencia, az empátia, valamint a türelem, a figyelmesség, a következetesség és a pontosság. Törekszem a fejlődésre és tanulásra, nyitott vagyok az ismeretek, a tudás megszerzése, valamint a képességek fejlesztése iránt is. Jellemez az általános műveltség, a tájékozottság, érdekelnek a világ összefüggései. A személyiségtesztek szerint INFJ vagyok és valóban magamra ismerek benne, szeretek mások kedvében járni, de jutott a perfekcionizmusból is és a mély érzésekből. Fontos a nyugalom, a harmónia, törekszem az egyensúly megteremtésére. Budapesten dolgozom, de a munka nem köti le a szabadidőmet, be tudom fejezni és hétvégenként sem foglalkozom vele. Az iskolákban ugyan reál irányba terelődtem, megmaradt a humán énem. Gyermekkorom óta vonzanak a térképek, az utazás vágya és érdekelnek a történelmi témák. Szeretem a tartalmas beszélgetéseket, de a csendben is megtalálom a szépséget. Hetente többször járok sétálni, futni és újra felfedeztem a biciklizést.

Lacko, 50 éves társkereső férfi, Vác
Lacko

50, Vác

Szia! Ha mm eg akarsz megismerkedni egy vidám szeretni való pasival akkor keress meg. Ha nem akkor nyugodtan lapozz tovább.. Szépeket!

Katalin, 71 éves társkereső nő, Dunakeszi
Katalin

71, Dunakeszi

Kedves, vidám, dinamikus nő vagyok,széles érdeklődési körrel. Az élet szép, csak Te hiányzol! Bízom benne, hogy megtalállak!

Ilona, 62 éves társkereső nő, Dunakeszi
Ilona

62, Dunakeszi

Sziasztok, Társam keresem a hátralévő kis időre. 🙂 Fontos számomra az érzelmi intelligencia, hűség, empátia, kedvesség, őszinteség, humor... 🙂 Ha rendelkezel eme tulajdonságokkal, akkor lehet egymást keressük... 🙂

Mária, 71 éves társkereső nő, Dunakeszi
Mária

71, Dunakeszi

Évek óta egyedül élek ! Rendezett körülmények között . Mindennapjaim fő tevékenysége a rendszeres sport / futás/ . Mindenem van , de mégsincs semmim , hiszen egyedül élem napjaimat ! Korban hozzámillő társamat , barátomat keresem .

Judit, 72 éves társkereső nő, Veresegyház
Judit

72, Veresegyház

Hozzám korban passzoló partnert, társat keresek. Független legyen, mint én. Szebbé, élhetővé tenni párban az elkövetkezendő pár évet...

Gyula, 71 éves társkereső férfi, Csörög
Gyula

71, Csörög

68 éves egyedűlálló férfi vagyok .Keresem korban hozzámillő Párom.Nyugdijas vagyok ,nem a legjoob dolog egyedűl lenni várom Hölgyek jelentkezését.

Oliver, 61 éves társkereső férfi, Dunakeszi
Oliver

61, Dunakeszi

:-) ....aktívan életigenlő és nyugalomban elfogadó ... ...kiegyensúlyozott , megállapodott és ugyanakkor új dolgokra nyitott... :-)

László, 77 éves társkereső férfi, Göd
László

77, Göd

"Ha nem tudsz velem bánni a legrosszabb formámban, akkor rohadtul nem érdemelsz meg, mikor a legjobb vagyok" - mondta egy nő, Marilyn Monroe.

József, 73 éves társkereső férfi, Szentendre
József

73, Szentendre

Azért olvashatsz itt, mert úgy gondolom, meg kell adnom az esélyt annak a Nőnek, aki csak engem keres. Az utolsó XXI. századi "keresztes lovagok" egyikeként, valamint Calcuttai Teréz anya tanítványaként — a magam gyarló módján, mint szellemi szabadfoglakozású — megpróbálom továbbadni és képviselni az igazán fontos emberi értékeket.

Pár társkereső bemutatkozása:

Leona (50), szadai társkereső nő

Miért is? Ebben kezdek leginkább elbizonytalanodni, de mégis itt :-) És te is lehet ezzel az érzéssel érkeztél.

Istvan (39), dunakeszi társkereső férfi

Szia !
Magányosan telnek a napjaim! 😁
Egyedül .
Keresek valakit aki hozzám hasonló , , érzékeny , szenvedélyes

Orsi (39), veresegyházi társkereső nő

39 éves anyuka vagyok, kiegyensúlyozott, gondoskodó és szeretni tudó nő. Komoly kapcsolatot keresek, nem kalandot!

Szeretek nevetni, beszélgetni, kirándulni, és értékelem azokat az egyszerű pillanatokat, amikor jó valaki mellett lenni. A gyermekem az életem fontos része, ezért olyan férfit szeretnék megismerni, aki ezt elfogadja és szívből tudja értékelni a család fontosságát. Az sem zavar, ha neked is van gyermeked.

Ilona (57), gödi társkereső nő

57 éves, teltkarcsú, életvidám hölgy vagyok, aki szerint a mosoly a legszebb smink, a humor pedig az egyik legjobb fűszer egy kapcsolatban. Szeretek nevetni, kirándulni, jókat beszélgetni, és néha csak élvezni a csendet egy finom kávé vagy egy pohár bor mellett. Nőként adok magamra, de nem a tökéletességre törekszem – inkább arra, hogy jól érezzem magam a bőrömben.

Olyan férfit keresek, aki tud még udvarolni, szeret nevetni, és nem riad meg egy határozott, mégis kedves nő társaságától. Hiszem, hogy a vonzalom nem a centiken múlik, hanem azon a bizonyos szikrán, amit két ember egymásban megtalál. Ha van humorod, nyitott szíved, és nem bánod, ha néha én nevetek hangosabban a saját vicceimen, akkor könnyen lehet, hogy érdemes egymásra írni.

Sikertörténet
Társkereső sikertörténet: Nóri és Dezső
Nóri és Dezső

Szeretném veletek megosztani a Mi sikertörténetünket:
2010 nyarán egy álmatlan éjszakán látogattam meg először a párom.hu oldalát. Pár órás keresgélés után találtam rá Dezsőre.

Társkeresés Pencen (Pest)

Penci társkereső vagy és szeretnéd, ha társkereső társad is helybéli lenne? 675 társkereső tag vár rád Penc és környékéről!




Rövid ismertető


Penc egy Pest megyei település. Bővebben »