Társkeresés Váralján
Legújabb társkereső hölgyek Váralja és környékéről:
Andi
48, Bonyhád
Tolna megyei, 49 éves, duci nő vagyok, 160 cm, 84 kg , egy gyermek anyukája. Amennyiben Te Bonyhád környéki, elvált, özvegy , vagy egyedülálló erősebb testalkatú, két lábbal a földön járó, egyszerűség híve vagy( gyermek nem akadály) kérlek CSAK HA EZEKNEK megfelelsz akkor jelentkezz!
RENÁTA
57, Bonyhád
Kedves mosolygós nő vagyok aki olyan társat keres akinek szintén az érzelmi biztonság az alapja a kapcsolatnak . Nem keresek tökéletes férfit, ahogy én sem vagyok az csupán az értékrendünk egyező legyen . Tudjunk jól kommunikálni hiszen azzal szinte minden megoldható . Szeretni és szeretve lenni
Kitti
38, Véménd
Szeretek élni. 😊 Ugyanúgy örömmel indulok útnak egy új hely felfedezésére, mint ahogy szívesen töltök egy estét barátokkal egy jó beszélgetés, egy pohár bor vagy egy táncos program mellett. Fontos számomra a kíváncsiság, a humor és a valódi őszinteség. Szeretem azokat az embereket, akik nyitottak a világra, tudnak kapcsolódni, és nem félnek önmagukat adni. A társas élmények mellett fontos számomra a saját tér és a feltöltődés is. Hiszem, hogy két önálló ember tud igazán jól kapcsolódni egymáshoz. Hiszek abban, hogy egy jó kapcsolatban van helye a szabadságnak, a nevetésnek, a közös élményeknek, valamint a kölcsönös odafigyelésnek és támogatásnak.
SZILVIA
53, Ófalu
Szilvia vagyok , 53 éves özvegy asszony. Ófaluban élek, van két lányok de ők már nem velem élnek. Őszinte,komoly kapcsolatot keresek. Szeretek kirándulni, van két kutyám.
Legújabb társkereső urak Váralja és környékéről:
Sándor
42, Bonyhád
Sziasztok!Villanyszerelő vállalkozó vagyok.Egyedüli hobbim a kirándulás,nyaralás,évente sokszor.
Tibor
65, Komló
nagyon nem jó egyedül.tartós kapcsolatot keresek.korombeli hölgyet keresek.az első találkozás döntő
Zoltán
21, Komló
Szeretem ha vakaki sexi, és csinos! Légy kedves , es türelmes. Igyekszem a legjobbat ki hozni. Akkareg talkozhatu k is!
Józsi
65, Bonyhád
Keresem a másik felem! Komoly kapcsolatott szeretnék egy kedves szerethető, kedves hölgyel hosszú távra, aki viszonozna és értékeli is a kapott szeretem. Örömmel töltenel, ha melettem lenne mikor csak teheti. Hobbim nagyon sokrétű, szeretek magam mindent megjavítani, ami meghibásodik. Az otthonom a a mindennel kapcsolatos karbantartást magam végzem. A többít személyesen. Sok sikert kívánok minden társkeresőnek! Köszönöm, hogy elolvastad! Szép napot kívánok mindenkinek?
Andrea
51, Lengyel
Nagyon fontos számomra az őszinteség!Megbízható,kedves társam keresem!!Nagyon szeretem a természetet! Szeretek kirándulni,de az összebújós esték is a kedvenceim közé tartozik.😊
Anna Mária
73, Pécsvárad
laza kapcsolatra vágyom, közeli lakóhellyel. kedvelem a természetet, sétát, közös programokat. Nem összeköltözést!
Ildikó
64, Komló
Őszinte hölgy vagyok. Adtam ,és kaptam is az életben eleget,ezért kérlek ha kalandot keresel,akkor állj egy kicsit odább!!! Természet barát,túrázni szerető,és meleg vízű fürdőket kedvelő társat keresek.Ha lehet éljük le szeretetben ,békességben a hátra lévő földi életünket. Írj nyugodtan,ígérem őszintén válaszolok.Várlak,mert hiányzol..remélem úton vagy.
Adrienn
55, Bonyhád
János
60, Kékesd
Humoros, határozott, és szenvedélyes férfi vagyok, aki értékeli az élet apró örömeit – legyen szó egy jól sikerült vacsoráról, egy mély beszélgetésről, vagy egy igazán tüzes pillanatról. Szeretem a kihívásokat, és olyan társat keresek, aki mellett az élet minden értelemben izgalmas és kielégítő lehet.
Ferenc
41, Komló
Rendezett körülmények között élő, igényes férfi vagyok. Kevés ismerkedési lehetőség van manapság a való életben, ezért az interneten próbálom megtalálni a számomra megfelelő partnert.
Gergő
39, Bonyhád
Szia! Gergő vagyok, Bonyhádról, Tolna megyéből származok, de jelenleg, immár 10 éve Angliában, Manchester fölött egy kisvárosban élek és dolgozok. A lehetőségekhez képest gyakran járok haza, kb. havonta egyszer. A külföldi kaland jövő év elején vagy első félévben részben vagy egészben véget fog érni, haza szeretnék költözni, és életem új fejezetéhez keresek társat lehetőleg hosszú távra. Olyan korban és magasságban hozzám illő kedves lányt keresek, aki társ lenne a mindennapok örömeiben és nehézségeiben, akivel utazgathatnák vagy csak otthon ülhetnénk, akivel olvasgatnánk vagy kirándulnánk, de legfőképpen, akivel családot tudnánk alapítani. Köszönöm, hogy elolvastad, nyugodtan írj, ha szimpatikusnak találsz.
Robert
38, Várdomb
nem nagyon tudok rovid leirast adni magmrol... :) Szeretek mindent amit szeretni lehet :) es a szeretetet es az eletet is Hiszek a problema megoldasban es az elfogadasban , a bekeben.
Szabina
20, Bonyhád
Szabina vagyok, 19 éves és a vendéglátásban dolgozók. A hobbim a sütés és a körmőzés, Szabadidőmben szeretek sétálni.
Roland
26, Bonyhád
Sziasztok. 26 éves vagyok, jelenleg Hollandiában élek. 6 hetente szoktam magyarba haza menni. Szeretek új dolgokat látni, szeretem a lazulós, filmezős napokat. 180cm magas vagyok, van egy teli karos tetovállásom. Dohányzom, alkalom attán fogyasztok alkoholt mértékkel. Gyermekem nincs. Hírtelen több dolog nem jutt eszembe.
Balázs
26, Komló
Megbízható,Rendes,Szerény,Közvetlen,Barátságos,Őszínte,Tisztaszív,Segítőkész,Társaságkedvelő,Empatikus
Gergő
30, Pécsvárad
Szia! Kevés a hely itt mind ahhoz ami bennem van és megosztanám egy szerető társsal. De pár fontosabb dolog azért idefér. Hűség, romantika, kedvesség, gondoskodás. Azt gondolom akit már ért csalódás az mind ezt keresi. Én is ezt keresem. Ha bírod a mély beszélgetéseket, a bolondos poénokat, lehet, hogy épp egymást keressük. "Motorral járom az utam, zenével gyógyítom a lelkem"
Bertalan
22, Komló
Sziasztok! Bertalan vagyok és imádom a sportot az egész életemben keresem a nagy őt és az egész életemben a sport van és én 5 éve Judo-zok
Melinda
32, Komló
Melindának hívnak 30 éves vagyok ,Két gyerekes anyuka. Jelenleg otthon tartózkodom betegségeimből kifolyólag sajjnos mivel tavaly ?prilisban majdnem meghaltam és itt hagytam az akkor 8-5 éves gyerekemet. Két kislány anyukája vagyok ő értük vagyok és élek és van bennem még lelki erő! Szeretném megtalálni a megfelelő párt aki betegségeim,ill két gyerek melett is elfogad,és szereti a gyerekeket.
Rita
31, Bonyhád
Sziasztok fiatal egyedülálló 29 éves nő vagyok,aki keresi a párját,aki mellett boldog lehet 30-55 éves korig
Viktória
41, Mecsekpölöske
Viktória vagyok 41 ?ves elv?lt Szeretn?m a p?romat megtal?lni akivel boldogan ülhetünk Komoly kapcsolatot keresek
Viktória
35, Komló
Belevaló, életvidám, maximalista és makacs Nő vagyok. Várom azt a Férfit az életemben, aki megbecsül és a legfontosabb lehetek az életében.
József
44, Bonyhád
Sziasztok! Ismerkedés céljából aranyos,kedves hölgyet keresek!!!Többet szeretnél tudni írj nyugottan válaszolok minden kérdésedre!
László
35, Zomba
Aranyos kedves őszinte mindenkivel!!! Barátságos!! Oda adó!! nem a külső a lényeg ami belül van az számít igazán!!
Laca
43, Kéty
Laci vagyokKétyen lakom. Szeretnék szeretni,valakineka mindennapi életben boldogsága lenni... 🤔 🙂 😉
Laci
42, Várdomb
Szia! Laci vagyok! Íme néhány dolog, amit akkor csinálok mikor nem dolgozok. Edzés heti több alkalom, kerékpározás,túrázás. Esténként filmnézés: vígjáték, akció horror. Te mit csinálsz szabadidődnben?
Anikó
56, Izmény
12 éve özvegy vagyok. 3 gyermekem van, egyikőjük sem él velem. Van 3 gyönyörű unokám.Rendszerető és házias vagyok. Komoly kapcsolat céljából regisztráltam erre az oldalra. Kérem a kalandorok kíméljenek. Keresek egy őszinte, hűséges t?rsat. Nem keresem az egy éjszakás kalandokat . Olyan valaki mellett ?llj meg, aki nem fél veled lenni. Akinek minden perc aj?ndék melletted. Akinek csod?latos vagy, pont úgy, ahogy vagy. Aki gondol r?d és törödik veled. Aki nem fut el, amikor rossz passzban vagy . Akinek legnagyobb félelme az életében, hogy elveszít téged. Akinek egész nap a gondolataiban j?rsz. Akinek a szeme mosolyog, ha r?d néz. Aki ?tölel, egy nehéz nap után és meghallgat. Ilyen valaki mellett horgonyozz le. ☺
Ágica
57, Komló
Nyitott őszinte, bizalomra,őszinteségre épülő ember vagyok. Magamra - környezetemre ig?nyes vagyok .
Mónika
53, Hidas
Sziasztok, 52 éves egyedülálló nő vagyok.nagyobbik lányommal és két unokámmal élek egy 2 szintes házban. Nem dolgozom, mert édesapámat ápolom itthon. Egyedül érzem magam,pedig nem is vagyok egyedül, de mégis. Kalandorok ne írjanak. Köszönöm
Zsuzska
58, Szászvár
Boldog nagymama vagyok ♥ de hiányzik egy társ is 😊 Szeretek kirándulni , Szeretek utazni szeretek zenét hallgatni, szeretek S tudok is főzni , szeretem a jószágokat , a kerti munkát. A többit talán személyes talin el mesélem, adj esélyt H adhassak ☺
Miki
58, Bonyhád
Kamionos vagyok, sokat vagyok úton. Ha hétvégére hazaérek, szeretek főzni-sütni, barátokkal találkozni, nagyokat beszélgetni. Szeretem az állatokat, van egy berni pásztorom. Amikor itthon vagyok, szeretek itthon lenni. Keresem azt a társam, aki nem most akarja megváltani a világot.
Sándor
59, Komló
Meg találom a párom reményében regisztráltam. Nem hiszek a távkapcsolatban. Írhatnék bármit, én a személyes találkozásban hiszek.
Róbert
49, Cikó
Nem vagyok egy otthon ülő típus, de szeretem az összebújós filmezés időtöltést is...Szeretek élményeket gyűjteni közösen a párommal...
Gábor
49, Komló
Ismerkedni, besz?lgetni szeretnék olyan hölggyel, akivel van közös ?rdeklőd?si körünk, ?s szimpatikusnak találjuk egymást. Sz?p napot!
Katalin
67, Bikal
Szeretnék egy társat találni, nem feltétlenül összeköltözést. Ojat akivel lehet beszélgetni, együtt idöt el tölteni. A dohányzás kizárt ők, mivel én sem élek vele.
Zsuzsanna
71, Mórágy
3 eve özvegy vagyok. Szeretem a természetet és virágokat. Szeretnék újra szeretni és szeretve lenni. Nagyon fontos számomra az őszinteség es a bizalom. Olyan ferfire vágyom akivel jókat lehet beszélgetni akár egy pohár bor mellett, utazgatni, sétálni, kirándulni.
Terézia
69, Komló
Özvegy dolgozom egyedül élek olvasok tv nézek zenét halgatok régi dalokat romantikus vagyok kicsit tornázom sétálok a munkám miatt keveset vagyok itthon akkor pihenek unokázom barátnözöm De kell Valaki aki hazavár átölel és talán még szeret is egy kicsit Hiányzik egy kedves az életemböl. HÁT IGEN ,!!!
Zsóka
76, Komló
Özvegyen, egyedül.. Nem jó így. társra vágyomKérdezz az a legjobb, ami még előny 180 alatti legyél, mert én nem nőttem nagyra. Nem vagyok előfizető, várok... Alapből vidám laza vagyok
Miklós
69, Bonyhád
Egyedül élő, nem dohányzó, elvált nyugdíjas vagyok. Szeretek a természetben kirándulni, kertészkedni., társaságba járni.
Péter
62, Komló
62 éves,169cm/69kg, kék szemű vagyok,sportos alkatú.Nagyon hiányzik az életemből egy igazi társ!Keresem a másik felemet,páromat,egy melegszívű,őszinte nőt.Szeretnék szeretni és szeretve lenni! "Eladó,kiadó most a szívem...".(Apostol)
Tamás
63, Komló
Okos, értelmes, vicces, 171cm, átlagos testalkat, nem dohányzom, elvált. Saját lakásban, egyéb káros szenvedélyektől mentes. Szeretet éhes...és szeretni vágyó... Érzelem bomba.
Ferenc
70, Komló
Aktiv életet élő nyugdíjasként keresem a párom. " Nyitni és nyílni valójában játék ez amit nem feltétlenül mindenkivel játszól! "
Noemi (46), kakasdi társkereső nő
Sziasztok! Nezelődni vagyok itt egyenlőre.
Olyan ferfit keresek aki hűseges , komoly es szereti a gyerekeket
ádám (18), véméndi társkereső férfi
Sziasztok 18 eves vagyok sulizok meg kb ennyi amit tudni kell rolam 178cm magas vagyok 75kg es kesz
Józsika (21), komlói társkereső férfi
21 éves, 180 cm magas srác vagyok. Nyitott vagyok új emberek megismerésére, kötetlen kalandokra, de ha megvan az összhang, akár több is lehet belőle. Szeretem a jó beszélgetéseket, a humort és az őszinte embereket. Ha szimpatikus vagyok, írj nyugodtan! 😉
Ferenc (69), komlói társkereső férfi
Komlón élek nyugdíjas vagyok. Spirituális beállítottságú. Természetgyógyászatban, és szellemgyógyászatba jártas vagyok.Elváltam.Van egy fiam, és két unokám.
- Aparhant
- Apátvarasd
- Bonyhád
- Cikó
- Györe
- Hegyhátmaróc
- Hidas
- Izmény
- Kárász
- Kismányok
- Köblény
- Magyaregregy
- Máza
- Mecseknádasd
- Mucsfa
- Óbánya
- Ófalu
- Szászvár
- Tófű
- Vékény
- Zengővárkony
20 km-es körzet:
- Ág
- Alsómocsolád
- Alsónána
- Bátaapáti
- Bétaakna
- Bikal
- Bonyhádvarasd
- Egyházaskozár
- Erdősmecske
- Erzsébet
- Fazekasboda
- Feked
- Gerényes
- Geresd
- Geresdlak
- Grábóc
- Hird
- Hosszúhetény
- Istvánakna
- Kakasd
- Kékesd
- Kéty
- Kisbattyán
- Kisdorog
- Kishertelend
- Kismórágy
- Kisvaszar
- Kisvejke
- Komló
- Lengyel
- Liget
- Lovászhetény
- Mágocs
- Magyarszék
- Mánfa
- Martonfa
- Mecsekjánosi
- Mecsekpölöske
- Mekényes
- Mőcsény
- Mórágy
- Mucsi
- Nagyhajmás
- Nagypall
- Nagyvejke
- Palatinca
- Pécsvárad
- Pereked
- Sikonda
- Szalatnak
- Szálka
- Szárász
- Szebény
- Szilágy
- Szilágypuszta
- Tabód
- Tékes
- Tevel
- Várdomb
- Véménd
- Závod
- Zomba
- Zsibrik
Elit társ = komoly kapcsolat?
Csajok és pasik és az online társkeresés
Divat még a kézcsók? Társkereső illemtan
Páratlan lehetőség egy páratlan társkeresőn?
Viszony vagy kapcsolat - ki mit keres igazán egy társkeresőn?
Társkeresés Váralján (Tolna)
Váraljai társkereső vagy és szeretnéd, ha társkereső társad is helybéli lenne? 192 társkereső tag vár rád Váralja és környékéről!
Rövid ismertető
Váralja egy Tolna megyei település. Bővebben »