Középkorú társkeresők Császáron
Középkorú társkereső hölgyek Császár és környékéről:
Barbi
35, Kisbér
Komoly kapcsolatot keresek más nem érdekel!ha érdekel írj!szabadidömben szívesen tv-zek,olvasok stb...
Noémi
40, Vértessomló
Szia! Egy életvidám, mosolygós csupaszív nő vagyok, aki élete párját keresi. Csak akkor írj, ha el tudod fogadni, hogy van egy 15 éves lányom, aki az életem része. Imádok várost nézni, szeretem a színházat, a jó könyveket, társasjátékokat. Szeretném, ha olyan párom lenne, aki kepes szeretet adni és kapni egyaránt.
Annamária
35, Súr
Olyan embert keresek, aki nem ijed meg attól, ha valami néha kicsit késik, legyen az egy mondat vagy egy felismerés. Tudok hallgatni, tudok eltévedni, és tudok olyanokon nevetni, amiket mások először csak értetlenül néznek. Van munkám, ami néha szórakoztató, néha túlságosan is megterhelő, van múltam, ami időnként tanulságos, és van jelenem, ami próbál a kettőből okos lenni. Igazából csak annyit szeretnék, hogy néha mondja valaki: „na ezt ügyesen csináltad”, és ha kell, azt is: „na ezt inkább ne ismételd meg”. A többi majd úgyis kiderül, amikor kiderül.
Kati
45, Tárkány
Egy kis faluban élő duci nő vagyok. Azok jelentkezését várom, akik tudják mi a férfi, nő és kapcsolat szavak jelentése. Nem szeretem az ajándékokat, kaptam már eleget. Rád vonatkozólag nincs megkötésem. Az intelligencia elvárás, az egyetem nem. Szeretek mindent, ami szín, hang, szó, értelem és érzelem. A két örök szerelem: Balaton és a hegyek persze nem megmászni :). Ha tudom, hogy üresjárat van az életemben, kirándulok, olvasok, mozi, puzzle ... s jó lenne végre az életem is kirakni. Szeretek a férfiak agyára menni... nő vagyok :) ez a dolgom :) Megsérteni nem tudsz, csak késsel. Úgyhogy hajrá! :)
Melinda
44, Nagyigmánd
Hosszú tartós kapcsolatra vágyom!Szeretek táncolni szórakozni kirándulni sétálni.Szakmámból adódóan szeretek sütni mivel pék végzettségem van!Mit is írhatnék.A személyes találkozás többet mondd a leírt szavaknál!!!
Középkorú társkereső urak Császár és környékéről:
Nándor
44, Oroszlány
Próba képpen regisztráltam. Valós tartalom reményében. Amennyiben nem vagy robot....(fura oldal talán ez is) Tapasztalat hiányában az oldalról(Hölgyekről), szívesen ismerkedem ...
Peti
40, Kecskéd
Szeretem a természetet,szeretek a szabadban lenni,egyszerű ember vagyok. Szeretném metalálni a társamat akivel sok boldog pillanatot megélhetek,akivel lehet tervezni ,kirándulni építgetni a saját jövőnket és szeretne családot. Őszinte ember vagyok és megbízható ,mindig egyenes. Nincsenek nagy elvárásaim ,csak annyi hogy ne nehezítsük az életünket ,hanem segítsük és tiszteljük egymást ,próbáljuk kihozni az életből a legtöbbet amit lehet.
Attila
39, Oroszlány
Ismerkedni és beszélgetni szeretnék aztán ki tudja mit hoz a jövő talán még az igazit is megtalálhatom.
Deján
34, Oroszlány
Szeretek rajzolni,festeni, filmezni és jókat enni.Töbnyire othon ülős tipus vagyok de ha jó a társaság szivesen kimozdulok.
Zoltán
33, Bokod
„Mélyen szerető, hűséges, megbízható és türelmes embernek tartom magam. Az életben számomra nagyon fontos az őszinteség, a bizalom és a kölcsönös tisztelet. Két kislány édesapja vagyok, akik a legfontosabbak számomra. Igényes vagyok magamra és a környezetemre is, szeretem a tisztaságot és a rendezettséget, a rendetlenség és a kosz távol áll tőlem. Szeretem az összebújós, filmezős, hosszú beszélgetős estéket, amikor igazán oda lehet figyelni egymásra. Nem kalandot keresek, hanem egy komoly kapcsolatot és egy olyan társat, akivel szeretetben, biztonságban és őszintén lehet közös jövőt építeni. Olyan nő mellett szeretnék lenni, akivel egymást támogatva, együtt lehet megélni az élet szépségeit és nehézségeit is.”
Péter
35, Csókakő
Hosszú távú kapcsolatot keresek. Nálam fő kérdés a bizalom Hobbim a motorozás főleg de nyitott vagyok bármire.
Edmond
31, Környe
Én átlagosan mosolygós élet vidám embernek tartom magam,ha szeretnél többet megtudni rólam ismely meg
Roland
35, Oroszlány
Nem vagyok egy hétköznapi ember, ne vegyél 1 kalap alá másokkal. Közvetlenségem, kedvességem hatartalan. H egy igazi férfit keresel, ismerj meg.
Robi
41, Oroszlány
Őszinte, becsületes megbízható pasi vagyok aki szeretek mozogni sportolni, 1 jó séta, 1 bicózás nyáron supozás vízközelség... Szívesen ismerkednék 1 sportos mozogni szerető szingli lánnyal akinek szerepet játszanánk egymás hétköznapjaiban is.
Szabi
31, Súr
Próba 🍒. Okok, amiért beszélgetnünk kell: - Vicces vagyok - Állva magasabb vagyok, mint ülve - Nem vagyok túl jóképű, de lehetne rosszabb is - Lécci Egyébként: Néha vicces (bár sokszor "terhes" a humorom, nem mindenki tudja értékelni), néha komor, megfontolt, kíváncsi, támogató, a végletekig hűséges, hálás, szeretetre éhes.
Béla (42), tárkányi társkereső férfi
Ismerkedni szeretnék komoly kapcsolat céljábol.szeretem állatokat.nem dohányzom.magamrol:k?k szem, 185cm, világosbarna haj.
Nándor (44), oroszlányi társkereső férfi
Próba képpen regisztráltam.
Valós tartalom reményében.
Amennyiben nem vagy robot....(fura oldal talán ez is)
Tapasztalat hiányában az oldalról(Hölgyekről), szívesen ismerkedem ...
Peti (40), kecskédi társkereső férfi
Szeretem a természetet, szeretek a szabadban lenni, egyszerű ember vagyok.
Szeretném metalálni a társamat akivel sok boldog pillanatot megélhetek, akivel lehet tervezni , kirándulni építgetni a saját jövőnket és szeretne családot.
Őszinte ember vagyok és megbízható , mindig egyenes.
Nincsenek nagy elvárásaim , csak annyi hogy ne nehezítsük az életünket , hanem segítsük és tiszteljük egymást , próbáljuk kihozni az életből a legtöbbet amit lehet.
Attila (39), oroszlányi társkereső férfi
Ismerkedni és beszélgetni szeretnék aztán ki tudja mit hoz a jövő talán még az igazit is megtalálhatom.
Kata (36), nagyigmándi társkereső nő
Egyedülálló vagyok, illetve 2 kiskorú gyerekeimmel élek. Kisebb nagyobb segítség van az édesanyámnak köszönhetően. Komoly tartós kapcsolatot keresek. Mindent meg lehet velem beszélni, én úgy gondolom. Nagyon sokat csalódtam már az életben. Így félek már hogy nincsen akivel el tudnám képzelni az életünket a gyerekeimmel. Olyan párt keresek aki el fogadja a gyerekeimet. Hűséges ember vagyok.
Enikő (42), pusztavámi társkereső nő
Vidám, spontán kikapcsolódást kedvelő 40-és nőci vagyok, aki most lépett be az online társkereső világba, talán kisűlhet ebből valami jó is![]()
Barbi (35), kisbéri társkereső nő
Komoly kapcsolatot keresek más nem érdekel!ha érdekel írj!szabadidömben szívesen tv-zek, olvasok stb...
Deján (34), oroszlányi társkereső férfi
Szeretek rajzolni, festeni, filmezni és jókat enni.Töbnyire othon ülős tipus vagyok de ha jó a társaság szivesen kimozdulok.
Zoltán (33), bokodi társkereső férfi
„Mélyen szerető, hűséges, megbízható és türelmes embernek tartom magam. Az életben számomra nagyon fontos az őszinteség, a bizalom és a kölcsönös tisztelet. Két kislány édesapja vagyok, akik a legfontosabbak számomra. Igényes vagyok magamra és a környezetemre is, szeretem a tisztaságot és a rendezettséget, a rendetlenség és a kosz távol áll tőlem. Szeretem az összebújós, filmezős, hosszú beszélgetős estéket, amikor igazán oda lehet figyelni egymásra. Nem kalandot keresek, hanem egy komoly kapcsolatot és egy olyan társat, akivel szeretetben, biztonságban és őszintén lehet közös jövőt építeni. Olyan nő mellett szeretnék lenni, akivel egymást támogatva, együtt lehet megélni az élet szépségeit és nehézségeit is.”
Munka miatt költöztem ide. Egy értelmes férfivel szeretnék ismerkedni, aki nemcsak egy nőcsábász, hanem tudja mit akar. Legyen vicces. Én is az vagyok. 😁 Ja és ne hazudjon. Élénk fantázia és kirándulás szeretet előny 😁 😁 😁
Tamás (45), kisbéri társkereső férfi
Szeretem a jó beszélgetéseket, a humort és az aktív kikapcsolódást. Nyitott vagyok az új élményekre. Olyan társat keresek, akivel lehet nagyokat nevetni, és akivel együtt fedezhetem fel a világot.
Péter (35), csókakői társkereső férfi
Hosszú távú kapcsolatot keresek.
Nálam fő kérdés a bizalom
Hobbim a motorozás főleg de nyitott vagyok bármire.
- Alsóvasdinnyepuszta
- Bakonysárkány
- Bokod
- Dad
- Ete
- Felsődobos
- Kisbér
- Kömlőd
- Leninmajor
- Pusztavám
- Szákszend
- Vérteskethely
20 km-es körzet:
- Ácsteszér
- Aka
- Bábolna
- Bakonybánk
- Bakonycsernye
- Bakonyszombathely
- Bársonyos
- Csatka
- Csém
- Csép
- Csókakő
- Eszény
- Grébicspuszta
- Hánta
- Kecskéd
- Kerékteleki
- Kisigmánd
- Kocs
- Környe
- Környebánya
- Mecsértelep
- Mocsa
- Mór
- Nagyigmánd
- Nagytagyospuszta
- Nagyveleg
- Oroszlány
- Réde
- Súr
- Szentgyörgypuszta
- Tárkány
- Tömördpuszta
- Várgesztes
- Vértessomló
- Öreghegy
Elit társ = komoly kapcsolat?
Csajok és pasik és az online társkeresés
Divat még a kézcsók? Társkereső illemtan
Páratlan lehetőség egy páratlan társkeresőn?
Viszony vagy kapcsolat - ki mit keres igazán egy társkeresőn?
Középkorú társkeresők Császáron (Komárom-Esztergom)
Császári társkereső vagy és szeretnéd, ha középkorú társad is helybéli lenne? 75 középkorú tag vár rád Császár és környékéről!
Rövid ismertető
Császár egy Komárom-Esztergom megyei település. Bővebben »

