Középkorú társkeresők Bakonyszentlászlón
Középkorú társkereső hölgyek Bakonyszentlászló és környékéről:
Annamária
35, Súr
Olyan embert keresek, aki nem ijed meg attól, ha valami néha kicsit késik, legyen az egy mondat vagy egy felismerés. Tudok hallgatni, tudok eltévedni, és tudok olyanokon nevetni, amiket mások először csak értetlenül néznek. Van munkám, ami néha szórakoztató, néha túlságosan is megterhelő, van múltam, ami időnként tanulságos, és van jelenem, ami próbál a kettőből okos lenni. Igazából csak annyit szeretnék, hogy néha mondja valaki: „na ezt ügyesen csináltad”, és ha kell, azt is: „na ezt inkább ne ismételd meg”. A többi majd úgyis kiderül, amikor kiderül.
Edina
37, Jásd
Ismerjük meg egymást!Komoly kapcsolat a c?l?de majd a randin minden kiderül,folytatódik vagy nem?szem?lyes találkozó híve vagyok! 😃
Középkorú társkereső urak Bakonyszentlászló és környékéről:
Attila
36, Zirc
Komoly kapcsolatot keresek. Olyan társat akit lehet szeretni. Számomra fontos az érintés. A kontakt a mindennapokban
Krisztián
32, Táp
Őszinte és kedves személyiség vagyok, szeretek jókat beszélgetni, sztorizni, de a komoly beszélgetések is közel állnak hozzám. Szeretek túrázni vagy egy kellemeset sétálni, kikapcsolódni, vagy pihenésképpen akár megnézni egy jó filmet. Szeretek főzni, mert szeretem a finom és egészséges ételeket. ☺ Hozzám tartozik még a rendszeres edzés, mert egészséges testben ép lélek. ☺ Célom egy komoly kapcsolat, egy társ, akivel megoszthatom az életem, és ketten összehozhatunk valami nagyon szuper dolgot. ☺
Ádám
31, Bakonyszentlászló
Fel felkeltettem az érdeklődést, írj nyugodtan 🙂 válaszolok Nem szexpartner keresek, de érdekel kíváncsiságból, hogy működne egy ilyen oldalon az ismerkedés, hamarosan kiderül 😇
Gergő
40, Bakonyszentkirály
Alapvetően nyugodt, introvertált ember vagyok, aki jobban szereti a mély beszélgetéseket, mint a felszínes pörgést. Fontos nekem az őszinteség, a bizalom és az, hogy két ember jól érezze magát egymás mellett mindenféle játszmák nélkül. Mostanában sokat foglalkozom önismerettel, és olyan társat keresek, akivel lehet beszélgetni, nevetni, feltöltődni – és akivel egyszerűen jó együtt lenni. Szívesen veszek minden érdeklődést vagy jelölést, ha szívesen megismerkednél velem.
László
36, Bakonytamási
Komoly kapcsolat céljából szeretnék ismerkedni egyedül élek és dolgozom 3 müszakba és komolyan szeretnék ismerkedni
Szabi
31, Súr
Próba 🍒. Okok, amiért beszélgetnünk kell: - Vicces vagyok - Állva magasabb vagyok, mint ülve - Nem vagyok túl jóképű, de lehetne rosszabb is - Lécci Egyébként: Néha vicces (bár sokszor "terhes" a humorom, nem mindenki tudja értékelni), néha komor, megfontolt, kíváncsi, támogató, a végletekig hűséges, hálás, szeretetre éhes.
Ákos
33, Bakonyszücs
Komoly kapcsolatot keresek! Aki megszeretne ismerni kérem írjon!�Nagyon tudok Szeretni és szeretem ha valaki őszinte!
Dávid
32, Écs
33 éves férfi vagyok. Őszintén: nem komoly kapcsolatot keresek, hanem kötetlen ismerkedést, ahol a kémia, az intimitás és a kölcsönös figyelem a fontos. Hiszek abban, hogy két felnőtt ember tud egymásra hangolódni elvárások és ígéretek nélkül – csak a pillanatra koncentrálva. Diszkréció, tisztelet és valódi jelenlét alap nálam. Ha te is inkább éreznél, mint magyaráznál, szívesen megismerlek.
Ferenc
31, Csetény
Sziasztok. Szeretek sportolni, könyvet olvasni, és filmet nézni. Nem dohányzom és nem iszom alkoholt. Első sorban csak ismerkednék és meglátjuk mi alakul ki belöle.
István
34, Porva
Kedves barátságos párt keresek hosszú távra terveznek komolytalan ok kerüljenek szeretem az állatokat
Attila (36), zirci társkereső férfi
Komoly kapcsolatot keresek. Olyan társat akit lehet szeretni. Számomra fontos az érintés. A kontakt a mindennapokban
Krisztián (32), tápi társkereső férfi
Őszinte és kedves személyiség vagyok, szeretek jókat beszélgetni, sztorizni, de a komoly beszélgetések is közel állnak hozzám. Szeretek túrázni vagy egy kellemeset sétálni, kikapcsolódni, vagy pihenésképpen akár megnézni egy jó filmet. Szeretek főzni, mert szeretem a finom és egészséges ételeket. ☺
Hozzám tartozik még a rendszeres edzés, mert egészséges testben ép lélek. ☺
Célom egy komoly kapcsolat, egy társ, akivel megoszthatom az életem, és ketten összehozhatunk valami nagyon szuper dolgot. ☺
Ádám (31), bakonyszentlászlói társkereső férfi
Fel felkeltettem az érdeklődést, írj nyugodtan 🙂 válaszolok
Nem szexpartner keresek, de érdekel kíváncsiságból, hogy működne egy ilyen oldalon az ismerkedés, hamarosan kiderül 😇
Della (35), bakonybéli társkereső nő
En jelenleg egyedul elek egy csendes kis videki telepulesen egy kis termeszetkozeli utcaban Kecskemettol kb fel oranyi autoutra.
Eleg nagynak mondhato az erdeklodesi korom es kedvelem a tudomanyokat, muveszeteket , tortenelmet es a videki eletmodot.
Gergő (40), bakonyszentkirályi társkereső férfi
Alapvetően nyugodt, introvertált ember vagyok, aki jobban szereti a mély beszélgetéseket, mint a felszínes pörgést. Fontos nekem az őszinteség, a bizalom és az, hogy két ember jól érezze magát egymás mellett mindenféle játszmák nélkül.
Mostanában sokat foglalkozom önismerettel, és olyan társat keresek, akivel lehet beszélgetni, nevetni, feltöltődni – és akivel egyszerűen jó együtt lenni. Szívesen veszek minden érdeklődést vagy jelölést, ha szívesen megismerkednél velem.
Milán (40), zirci társkereső férfi
Fontos számomra a természet közelsége és a nyugalom, de a munkámban és a magánéletemben is a fejlődést keresem. Szeretem az egyenességet és a tiszta helyzeteket – hiszek abban, hogy két ember között az őszinteség a legrövidebb út. Szabadidőmben szívesen fedezem fel a környéket, vagy csak élvezem a jó társaságot egy tartalmas beszélgetés mellett. Olyan lányt keresek, aki értékeli a stabilitást, és szívesen lenne partnerem a közös tervek megvalósításában.
László (36), bakonytamási társkereső férfi
Komoly kapcsolat céljából szeretnék ismerkedni egyedül élek és dolgozom 3 müszakba és komolyan szeretnék ismerkedni
Szabi (31), súri társkereső férfi
Próba 🍒. Okok, amiért beszélgetnünk kell:
- Vicces vagyok
- Állva magasabb vagyok, mint ülve
- Nem vagyok túl jóképű, de lehetne rosszabb is
- Lécci
Egyébként:
Néha vicces (bár sokszor "terhes" a humorom, nem mindenki tudja értékelni), néha komor, megfontolt, kíváncsi, támogató, a végletekig hűséges, hálás, szeretetre éhes.
Komoly kapcsolatot keresek! Aki megszeretne ismerni kérem írjon!�Nagyon tudok Szeretni és szeretem ha valaki őszinte!
Dávid (32), écsi társkereső férfi
33 éves férfi vagyok.
Őszintén: nem komoly kapcsolatot keresek, hanem kötetlen ismerkedést, ahol a kémia, az intimitás és a kölcsönös figyelem a fontos.
Hiszek abban, hogy két felnőtt ember tud egymásra hangolódni elvárások és ígéretek nélkül – csak a pillanatra koncentrálva.
Diszkréció, tisztelet és valódi jelenlét alap nálam.
Ha te is inkább éreznél, mint magyaráznál, szívesen megismerlek.
Annamária (35), súri társkereső nő
Olyan embert keresek, aki nem ijed meg attól, ha valami néha kicsit késik, legyen az egy mondat vagy egy felismerés.
Tudok hallgatni, tudok eltévedni, és tudok olyanokon nevetni, amiket mások először csak értetlenül néznek.
Van munkám, ami néha szórakoztató, néha túlságosan is megterhelő, van múltam, ami időnként tanulságos, és van jelenem, ami próbál a kettőből okos lenni.
Igazából csak annyit szeretnék, hogy néha mondja valaki: „na ezt ügyesen csináltad”, és ha kell, azt is: „na ezt inkább ne ismételd meg”.
A többi majd úgyis kiderül, amikor kiderül.
Zsolt (45), borzavári társkereső férfi
Nemrég elvált apuka vagyok, a nagy korkülönbség miatt nem működő kapcsolatom idő előtt megszakadt, ezért próbálnék velem korban és érettség benn hasonló társat keresni.
- Bakonygyirót
- Bakonykoppány
- Bakonypéterd
- Bakonyszentiván
- Bakonyszentkirály
- Bakonyszücs
- Bakonytamási
- Csesznek
- Fenyőfő
- Gic
- Háthalom
- Lázi
- Nagydém
- Pápateszér
- Porva
- Réde
- Románd
- Sikátor
- Veszprémvarsány
20 km-es körzet:
- Ácsteszér
- Akli
- Bakonybánk
- Bakonybél
- Bakonynána
- Bakonyoszlop
- Bakonyság
- Bakonyszombathely
- Bársonyos
- Béb
- Borzavár
- Csatka
- Csetény
- Csót
- Dudar
- Écs
- Győrasszonyfa
- Hánta
- Homokbödöge
- Jásd
- Kajárpéc
- Kerékteleki
- Lovászpatona
- Nagyesztergár
- Nagygyimót
- Nagytevel
- Nyalka
- Olaszfalu
- Pannonhalma
- Pápanyőgér
- Pázmándfalu
- Pénzesgyőr
- Ravazd
- Sokorópátka
- Súr
- Szápár
- Szerecseny
- Táp
- Tápszentmiklós
- Tarjánpuszta
- Tényő
- Tündérmajor
- Ugod
- Vanyola
- Zirc
- Öreghegy
Elit társ = komoly kapcsolat?
Csajok és pasik és az online társkeresés
Divat még a kézcsók? Társkereső illemtan
Páratlan lehetőség egy páratlan társkeresőn?
Viszony vagy kapcsolat - ki mit keres igazán egy társkeresőn?
Középkorú társkeresők Bakonyszentlászlón (Győr-Moson-Sopron)
Bakonyszentlászlói társkereső vagy és szeretnéd, ha középkorú társad is helybéli lenne? 30 középkorú tag vár rád Bakonyszentlászló és környékéről!
Rövid ismertető
Bakonyszentlászló egy Győr-Moson-Sopron megyei település. Bővebben »

