Fiatal társkeresők Szalkszentmártonon

Fiatal társkereső hölgyek Szalkszentmárton és környékéről:

Anna, 30 éves társkereső nő, Kunszentmiklós
Anna

30, Kunszentmiklós

Van két manóm velük élek, de úgy érzem hogy jó lenne már egy társat találni olyat aki elfogad engem/minket. Lehet vele haladni, kirándulni, filmezni, tud komoly is lenni de ott lakik benne a gyermek is. többit majd üzenetben. Kalandorok kíméljenek!

Nikoletta, 29 éves társkereső nő, Adony
Nikoletta

29, Adony

Máshogy látom a világot. Hála Istennek ez nem zavar. A bőrömből szedem a szilánkot. Megbocsátottam, semmi baj. úgy érzem nem adtok tiszteletet, Mégis megállok, barmi van. Találgattok, de 22 éve ismerjük egymást a Buraival. Mi dalokat jártunk míg gyülölködtök. És felmegyünk ezzel az égbe. Barátok nem vagyunk semmi képpen. Elveszi lent a t-ben. Nem felejtem hogy honnan jöttem És nem felejtem hogy hova tartok. Így tudom hogy hol van a helyem nekem. Ezert írtam a "Ha majd ott tartotok!" (Mr Busta Álom volt rég című dal részlet)

Fiatal társkereső urak Szalkszentmárton és környékéről:

László, 21 éves társkereső férfi, Dunaújváros
László

21, Dunaújváros

Szeretek motorzni sétálni most teszem le a köműves bizonyitványom már csak egy vizsga rész van hátra

Noel, 18 éves társkereső férfi, Dunaújváros
Noel

18, Dunaújváros

Ne legyel ket labon jaro rad flag ennyi az egesz azon kivul semmi, rolam annyi h szeretek beszelgetni, lehet neha tulsokat beszelek 😔

Szilveszter, 25 éves társkereső férfi, Perkáta
Szilveszter

25, Perkáta

Sziasztok. Szilveszter vagyok egy 25 éves Szakács, aki kint dolgozott Ausztriában 6 évet. Eddig egyedül voltam de most már kell valaki aki társam lenne

Patrik, 22 éves társkereső férfi, Mezőfalva
Patrik

22, Mezőfalva

Egyetem + munka + tánc = kevés alvás, sok energia. Ha nem a suliban vagyok, akkor dolgozok vagy épp zenére mozgok. Jó beszélgetésekért és spontán programokért mindig vevő vagyok.

Peter, 28 éves társkereső férfi, Dunaújváros
Peter

28, Dunaújváros

Sziasztok ismerkedni szeretnek , leginkább tőlem idősebb nőkkel vagy pedig husi csajokkal 😍 27 éves vagyok

Elemér, 27 éves társkereső férfi, Dunaújváros
Elemér

27, Dunaújváros

Csendes vagyok, de hamar előjön a pimasz humorom. Imádom a hosszú sétákat, a sportot (futás, parkok), a filmeket és a mély beszélgetéseket. Komoly kapcsolatot keresek Nálad mi a legjobb indítókérdés? 😊

Dominik, 20 éves társkereső férfi, Dunaújváros
Dominik

20, Dunaújváros

Szeretek edzeni, főzni és olvasni – ezek kikapcsolnak és feltöltenek. Szeretem jól érezni magam a bőrömben, tanulni új dolgokat, és a jövőben sokat szeretnék utazni, felfedezni új helyeket és kultúrákat.

Levente, 19 éves társkereső férfi, Dunaújváros
Levente

19, Dunaújváros

176cm magas vagyok, viszonylag izmos testalkat. Szeretem a romantikát és bukok az idősebb nőkre. Úgy érzem készen állok egy kapcsolatra, keresem a párom.

Dani, 28 éves társkereső férfi, Dunaújváros
Dani

28, Dunaújváros

27 éves, egyedülálló, komoly kapcsolatot keresek, de mindenre vevő vagyok. Ha többet szeretnél rólam tudni akkor írj bátran 🤗

Jozsef, 23 éves társkereső férfi, Dunaújváros
Jozsef

23, Dunaújváros

Sziasztok Jocika vagyok 22 éves Dunaujvároban lakom autó kereskedő vagyok ha fel keltettem az érdeklődésed írj nyugodtan

Adrián, 27 éves társkereső férfi, Szabadszállás
Adrián

27, Szabadszállás

Sziasztok pár szót rólam 2 méter vagyok imádok kirándulni szeretem az álatokat és szeretek ismerkedni 😁

Róbert, 24 éves társkereső férfi, Rácalmás
Róbert

24, Rácalmás

22 éves vagyok, hivatás szerűen boxolok, Fejér megyében élek, van egy kutyám, és egy nyulam, szeretek enni

Pár társkereső bemutatkozása:

László (21), dunaújvárosi társkereső férfi

Szeretek motorzni sétálni most teszem le a köműves bizonyitványom már csak egy vizsga rész van hátra

Ádám (27), adonyi társkereső férfi

Ádám vagyok szeretnék megismerkedni hölgyekkel nagyon szeretek dolgozni és alkotni hétvégente szeretek kerékpározni is

Krisztián (25), adonyi társkereső férfi

Sziasztok! Keresem azt a lányt akivel szívesen kiszakadnánk a szürke hétköznapokból. Elvárások nélkül, laza és kötetlen ismerkedést keresek, beszélgessünk, üljünk be valahova, a többit meg hozza a szikra

Laci (18), dunaújvárosi társkereső férfi

Szia! Egy nyitott, barátságos és jó humorú ember vagyok, aki szeret új embereket megismerni és érdekes beszélgetéseket folytatni. Szívesen beszélgetek a mindennapokról, hobbikról, filmekről, zenéről vagy bármiről, ami éppen foglalkoztat. Fontos számomra az őszinteség, a kölcsönös tisztelet és a jó hangulat. Szeretek figyelni a másikra, ugyanakkor magamról is szívesen mesélek. Olyan emberekkel szeretnék megismerkedni, akikkel kellemesen lehet beszélgetni, és akár hosszabb távú kapcsolat vagy barátság is kialakulhat. Ha szimpatikus vagyok, írj bátran!

Zsombor (18), dunaújvárosi társkereső férfi

Szia, 18 éves srác vagyok. Nyitott vagyok mindenre. Olyat keresek akivel spontán hétvégén le lehet menni Balaton és párjai.

Máté (18), kulcsi társkereső férfi

Szia!
Máté vagyok 18 éves. Szeretnék ismerkedni, szeretek mozogni, bringázni, futni. Érdekel a technológia világa.
Írj üzenetet beszéljünk ha van kedved.

Noel (18), dunaújvárosi társkereső férfi

Ne legyel ket labon jaro rad flag ennyi az egesz azon kivul semmi, rolam annyi h szeretek beszelgetni, lehet neha tulsokat beszelek 😔

Bianka (29), solti társkereső nő

Sziasztok solton lakók 2 gyermekes. Anyuka. Vagyok. Kis fiam. Meg. Kisl?nyom szeretek biciglizni meg szeretem az. ?latokat

Szilveszter (25), perkátai társkereső férfi

Sziasztok. Szilveszter vagyok egy 25 éves Szakács, aki kint dolgozott Ausztriában 6 évet. Eddig egyedül voltam de most már kell valaki aki társam lenne

Zoltan (30), dunaújvárosi társkereső férfi

Szeretek sportolni ismerkednék barátkoznék cél egy jó kapcsolat, nem vagyok ellene a barátságnak se

Robi (28), dunaújvárosi társkereső férfi

Imadom a sportot a foci az eletem, tetkoim vannak, 180cm magas vagyok 75kg , beszelgetesre nagyon is vevo vagyok

Anna (30), kunszentmiklósi társkereső nő

Van két manóm velük élek, de úgy érzem hogy jó lenne már egy társat találni olyat aki elfogad engem/minket. Lehet vele haladni, kirándulni, filmezni, tud komoly is lenni de ott lakik benne a gyermek is. többit majd üzenetben. Kalandorok kíméljenek!

Sikertörténet
Társkereső sikertörténet: Szerelem első látás előtt
Szerelem első látás előtt

A mottónk ez lehetne: Szerelem első látás előtt

A keresgélés nem is kezdődött olyan régen, az ok azonban, ami oda vezetett, hogy a neten kezdjünk társat keresni, három évvel ezelőttre vezethető vissza.

Fiatal társkeresők Szalkszentmártonon (Bács-Kiskun)

Szalkszentmártoni társkereső vagy és szeretnéd, ha fiatal társad is helybéli lenne? 28 fiatal tag vár rád Szalkszentmárton és környékéről!




Rövid ismertető


Szalkszentmárton egy Bács-Kiskun megyei település. Bővebben »