Elvált társkeresők Kéleshalmi
Elvált társkereső hölgyek:
Marika
49, Imrehegy
Szeretem a hajnali kávé illatát a madárcsicsergésben a teraszon. Szeretem a lágy szellő érintését a nyáresti séta közben. Keresztény vagyok, élő hit, őszinteség, jókedv jellemez. Nem a másik felemet szeretném megtalálni, hanem egy másik egész embert, akivel kiteljesíthetjük, szebbé,boldogabbá tehetjük egymás életét. Szeretek sütni-főzni, táncolni, a természetben lenni, kirándulni, sétálni, zenét hallgatni, olvasni, filmet nézni.
Anikó
49, Kiskunhalas
Szia kedves idegen! Életvidám, mosolygós, háromgyermekes nő vagyok. A gyermekeim első helyen állnak az életemben, de mivel már nagyok ( 2 felnőtt), fontosnak tartom elmondani, hogy nem pótapát keresek nekik, hanem társat magam mellé. Az elmúlt időszak megtanított arra, hogy az élet bármikor új irányt vehet. A válásom után most kezdek igazán kiteljesedni, van időm magamra és arra, hogy éljek. Új fejezetet nyitottam : élni - élvezni az életet, szeretni, kapcsolódni, kikapcsolódni, nyitottnak lenni az új felé.De az igazi kaland számomra mégis két ember között kezdődik. Az aktív kikapcsolódás híve vagyok, utazok, kirándulok, koncertekre és igen focimeccsekre is járok. Olyan kapcsolatot keresek, ahol a kölcsönös tisztelet, őszinteség, megbízhatóság alap dolog. Persze, elsősorban komolyat, de hogy mi lesz belőle úgyis csak a személyes találkozások alkalmával derül ki.
Trixi
50, Kiskunhalas
Szeretek túrázni, kertészkedni, olvasni. Olyan férfit keresek, aki korban hozzám illő, őszinte és érzelmileg jelen van.
Márti
45, Kiskunhalas
Őszinte, kedves, vidám nő vagyok. Szeretek kirándulni, kertészkedni. Nagy álmom egy aquapónia építése. Nem dohányzom, alkoholt ritkán iszok. Olyan férfit keresek, akinek fontos az őszinteség, a hűség és aki pont annyira bolond mint én....
Szimonetta
49, Kiskunhalas
Lapozz tovább, ha csak nézel. Nem vagyok kirakatbaba. Ha nem mersz írni, akkor nem engem keresel. És ha mégis meglátsz valahol....tud: már rég túl vagyok azon, hogy várjak valakire aki csak figyelni mert☺
Erzsébet
72, Kiskunhalas
Sziasztok! 70 éves vígkedélyű, örökmozgó nyugdíjas vagyok. Családiházban lakom, a gyerekeim már kirepültek. Szeretek a kertben molyolni, olvasni, rejtvényt fejteni.
Diána
31, Kiskunhalas
Sziasztok! 28 évas vagyok. Imádok főzni és sütni. Szókimondó vagyok ami a szívemen az a számon ami nem biztos, hogy mindig jó dolog.
Eszter
51, Imrehegy
Csilla
39, Kiskunhalas
Hahó :) keresem a jó pillanatokat hosszútávon :) Találjuk meg együtt, csatlakozz hozzám :) Nem igazán bemutatkozás, de azt ilyen röviden nem is nagyon lehet :D ahhoz beszéljünk és meglátjuk, alakul e valami :)
Erzsébet
64, Kecel
Erzsébet vagyok, az élet szép de veled még szebb lehetne. Álmodtam egy világot magamnak, gyere velem , álmodjuk tovább.
Ivett
56, Kecel
Kedves Ismeretlen! Vidám természetű ,életigenlő, családcentrikus házias, és persze még lehetne sorolni, de nem hiszem hogy amit ide írnék az teljes lenne. Természetesen vannak rossz tulajdonságaim is. Jelenleg külföldön dolgozom, de sok időt töltök otthon. A munkám sok szabadidőt biztosít, ezért is keresnék társat az életemhez. Tudom hogy ez egy szokványos, mondhatni sablonos bemutatkozás, de a személyes találkozásban lehet igazán a szimpátiát eldönteni. Üdvözlettel. Yvette
Margó
72, Mélykút
Egyedül élek,gyermekeim felnőttek.Szeretnék egy megbízható,becsületes barátot találni.Később, ha úgy alakul nem zárkózom el a tovább lépéstől sem.
Elvált társkereső urak:
Árpi
43, Jánoshalma
Keresem társam,vidám átlagos testalkatú férfi vagyok,elvált külföldön dolgozó,de sok szabadidővel rendelkező.
Máté
29, Kecel
Életrevaló,vicces,izgalmas intelligens mackó testalkatú embernek tartom magam egyedül élek a saját házamban van egy saját gazdaságom dinnye termesztéssel foglalkozom és méhészkedéssel plusz meg pár dolog se majd mesélek 😅 Olyat keresek aki szeret együtt tusolni , látja a szépet a fecskékben, szereti az esti békabrekegest hallgatni és kirázza a hideg egy jó zenétől olyat keresek aki ha meglát nem tudja abba hagyni a mosolygást meg át nem ölelem…..
Roland
40, Rém
Sziasztok Roland vagyok. Vigkedeju vagyok ezmellet aranyos és kedves szeretni való fickónak tartom magam.
Zsolti
41, Jánoshalma
Egyszerű h?tköznapi embernek tartom magam,szeretek ismerkedni, beszélgetni, szabadidőben,szeretek s?tálni,kirándulni stb.
Rolika
33, Kiskunhalas
Köszönöm hogy megnézted az oldalam. Nem vagyok egy unalmas psi nagyon szeretem az izgalmakat. Elsősorban új emberekkel szeretnék megismerkedni.
Feri
46, Császártöltés
Szia! 3 csodás gyermek büszke apukája vagyok. Hétköznap munka, hétvégén kirándulás, motorozás, vagy baráti találkozások. Szeretek őszintén beszélgetni és sokat nevetni. Komoly kapcsolatot keresek, de fontos hogy legyen humor is. Ha te is így gondolod, írj és ismerkedjünk 🙂
Peti
51, Kiskunhalas
Őszinte, vidám, becsületes embernek ismernek. Keresem páromnak azt a hölgyet akivel örömet tudnánk szerezni egymásnak. Segítenénk egymást a mindennapok nehézségein át jóban, rosszban. Teljes lelki és testi összhangban. De ha téged egy lazább kapcsolat érdekel, az is szóba jöhet. Szabadidőmben szeretek kirándulni, úszni, kerékpározni, tv-t nézni, autót vezetni és ritkán ha van időm bulizni. Szeretem a finom ételeket de egyre jobban figyelek az egészséges táplálkozásra. Szeretem a gyümölcsöket és a zöldségeket, salátákat. Nem utolsó sorban a munkámat. A személyes találkozó híve vagyok, az a tuti ott minden kiderül. Tehát ha viszonylag rövid idő után nem jön össze, akkor elköszönünk egymástól. Nem szeretem az írogatást. Csak új fotót fölrakó hölgyek írjanak ha kérhetem, a negatív tapasztalatok miatt. Elvárom az őszinteséget viszont is. Az én fotóm is új, az adatlapom őszinte. Ha fölkeltettem az érdeklődésedet írj bátran! Köszi hogy elolvastad! Üdv Peti
Zoltán
52, Mélykút
50 éves,vidám és őszint férfi vagyok,aki tudja mit szeretne az életben.Fontos számomra a mozgás és az egészséges életmód,ezért örűlnék,ha te is sportos,aktív hölgy lennél.Szeretek fílmeket nézni,kikapcsolódni,és persze az autók is közel állnak a szívemhez.Ha te is hiszel abban,hogy egy jó beszélgetésből bármi lehet,írj bátran.
Péter
54, Mélykút
Tartalmas, tartós kapcsolatra keresek korban hozzám illő nő partnert. Ha nem válaszolok, köszönöm, de nem rabolnám az idődet.
Peti
42, Jánoshalma
40 év feletti hölgyet keresek komoly hosszútávú kapcsolatra akivel elfogad amilyen vagyok ,akihez ellehet menni együtt kvzni,vacsorázni,feküdni kelni de nem összeköktözni
Áron
65, Kunfehértó
Üvözöllek kedves ismeretlen! Cukorbeteg vagyok és enyhe látáskárosodásom van. A hétköznapi életben ez nem igazán zavar. Számítógépezek, tv nézek, bevásárolok, elvégzem a ház körüli munkát, igaz autót nem vezethetek. Viszont én is vágyom a boldogságra! Keresek egy korban hozzám illő hölgyet akivel tudnánk örülni egymásnak. Mindenkinek sikeres társkeresést kivánok! Fotó 2024.12.17.
István
60, Kiskunhalas
István vagyok, Kiskunhalasról. Nyugodt, rendezett életet élek, szeretem a tiszta humort, a jó beszélgetéseket és a hétköznapi dolgok egyszerű örömét. Van öniróniám, néha túl sok is — de legalább sosem unatkozom. Szeretek edzeni, főzni, tanulni, és érdekelnek az idegen nyelvek (német, angol, orosz alapok, egy kis lengyel). Nem keresek tündérmesét, csak egy normális, őszinte nőt, akivel lehet nevetni, beszélgetni, és jól érezni magunkat a mindennapokban. Ha szereted a humort, a stabilitást és a nyugodt férfitársaságot, akkor szerintem jól kijövünk.
Árpi (43), jánoshalmai társkereső férfi
Keresem társam, vidám átlagos testalkatú férfi vagyok, elvált külföldön dolgozó, de sok szabadidővel rendelkező.
Máté (29), keceli társkereső férfi
Életrevaló, vicces, izgalmas intelligens mackó testalkatú embernek tartom magam egyedül élek a saját házamban van egy saját gazdaságom dinnye termesztéssel foglalkozom és méhészkedéssel plusz meg pár dolog se majd mesélek 😅
Olyat keresek aki szeret együtt tusolni , látja a szépet a fecskékben, szereti az esti békabrekegest hallgatni és kirázza a hideg egy jó zenétől olyat keresek aki ha meglát nem tudja abba hagyni a mosolygást meg át nem ölelem…..
Roland (40), rémi társkereső férfi
Sziasztok Roland vagyok. Vigkedeju vagyok ezmellet aranyos és kedves szeretni való fickónak tartom magam.
25 éves vagyok ismerkedni szeretnék vagy komoly kapcsolat is szoba jöhet napi 24 be elérhetö vagy irj bátran
Zoli (43), keceli társkereső férfi
Szia! Keresem társam, egy kedves, jószívű nőt, akivel meg tudjuk szeretni egymást. Egyenes, határozott, odaadó és jószívű férfi vagyok. Úgy gondolom egy kötetlen értékes találkozás során derül ki, hogy van e vonzalom, közös hullámhossz, érdeklődés, célok stb. Elváltam, egyedül élek. A többit személyesen, levélben, vagy telefonon. Szép napot! Puszi.
Marika (49), imrehegyi társkereső nő
Szeretem a hajnali kávé illatát a madárcsicsergésben a teraszon. Szeretem a lágy szellő érintését a nyáresti séta közben.
Keresztény vagyok, élő hit, őszinteség, jókedv jellemez.
Nem a másik felemet szeretném megtalálni, hanem egy másik egész embert, akivel kiteljesíthetjük, szebbé, boldogabbá tehetjük egymás életét.
Szeretek sütni-főzni, táncolni, a természetben lenni, kirándulni, sétálni, zenét hallgatni, olvasni, filmet nézni.
Attila (53), kiskunhalasi társkereső férfi
A nevem Attila 53 éves vagyok partnert keresek korban hozzám illő hölgy személyében légy kedves ?polt
Zsolti (41), jánoshalmai társkereső férfi
Egyszerű h?tköznapi embernek tartom magam, szeretek ismerkedni, beszélgetni, szabadidőben, szeretek s?tálni, kirándulni stb.
Rolika (33), kiskunhalasi társkereső férfi
Köszönöm hogy megnézted az oldalam. Nem vagyok egy unalmas psi nagyon szeretem az izgalmakat. Elsősorban új emberekkel szeretnék megismerkedni.
Anikó (49), kiskunhalasi társkereső nő
Szia kedves idegen!
Életvidám, mosolygós, háromgyermekes nő vagyok. A gyermekeim első helyen állnak az életemben, de mivel már nagyok ( 2 felnőtt), fontosnak tartom elmondani, hogy nem pótapát keresek nekik, hanem társat magam mellé.
Az elmúlt időszak megtanított arra, hogy az élet bármikor új irányt vehet. A válásom után most kezdek igazán kiteljesedni, van időm magamra és arra, hogy éljek.
Új fejezetet nyitottam : élni - élvezni az életet, szeretni, kapcsolódni, kikapcsolódni, nyitottnak lenni az új felé.De az igazi kaland számomra mégis két ember között kezdődik.
Az aktív kikapcsolódás híve vagyok, utazok, kirándulok, koncertekre és igen focimeccsekre is járok.
Olyan kapcsolatot keresek, ahol a kölcsönös tisztelet, őszinteség, megbízhatóság alap dolog.
Persze, elsősorban komolyat, de hogy mi lesz belőle úgyis csak a személyes találkozások alkalmával derül ki.
Feri (46), császártöltési társkereső férfi
Szia!
3 csodás gyermek büszke apukája vagyok.
Hétköznap munka, hétvégén kirándulás, motorozás, vagy baráti találkozások.
Szeretek őszintén beszélgetni és sokat nevetni.
Komoly kapcsolatot keresek, de fontos hogy legyen humor is.
Ha te is így gondolod, írj és ismerkedjünk 🙂
Szabolcs (36), kiskunhalasi társkereső férfi
Komolyabb párkapcsolatban is benne vagyok, de nem minden áron akarok elköteleződni.
20 km-es körzet:
- Alsómégy
- Balotaszállás
- Borota
- Érsekhalma
- Hajós
- Hild
- Hillye
- Imrehegy
- Kecel
- Kiscsala
- Kiskunhalas
- Kisszállás
- Mélykút
- Nemesnádudvar
- Pirtó
- Rém
- Öregmajor
Elit társ = komoly kapcsolat?
Csajok és pasik és az online társkeresés
Divat még a kézcsók? Társkereső illemtan
Páratlan lehetőség egy páratlan társkeresőn?
Viszony vagy kapcsolat - ki mit keres igazán egy társkeresőn?
Elvált társkeresők Kéleshalmi (Bács-Kiskun)
Kéleshalmi társkereső vagy és szeretnéd, ha elvált társad is helybéli lenne? 61 elvált tag vár rád Kéleshalom és környékéről!
Rövid ismertető
Kéleshalom egy Bács-Kiskun megyei település. Bővebben »