Elvált társkeresők Pirtón

Elvált társkereső hölgyek:

Marika, 49 éves társkereső nő, Imrehegy
Marika

49, Imrehegy

Szeretem a hajnali kávé illatát a madárcsicsergésben a teraszon. Szeretem a lágy szellő érintését a nyáresti séta közben. Keresztény vagyok, élő hit, őszinteség, jókedv jellemez. Nem a másik felemet szeretném megtalálni, hanem egy másik egész embert, akivel kiteljesíthetjük, szebbé,boldogabbá tehetjük egymás életét. Szeretek sütni-főzni, táncolni, a természetben lenni, kirándulni, sétálni, zenét hallgatni, olvasni, filmet nézni.

Anikó, 49 éves társkereső nő, Kiskunhalas
Anikó

49, Kiskunhalas

Szia kedves idegen! Életvidám, mosolygós, háromgyermekes nő vagyok. A gyermekeim első helyen állnak az életemben, de mivel már nagyok ( 2 felnőtt), fontosnak tartom elmondani, hogy nem pótapát keresek nekik, hanem társat magam mellé. Az elmúlt időszak megtanított arra, hogy az élet bármikor új irányt vehet. A válásom után most kezdek igazán kiteljesedni, van időm magamra és arra, hogy éljek. Új fejezetet nyitottam : élni - élvezni az életet, szeretni, kapcsolódni, kikapcsolódni, nyitottnak lenni az új felé.De az igazi kaland számomra mégis két ember között kezdődik. Az aktív kikapcsolódás híve vagyok, utazok, kirándulok, koncertekre és igen focimeccsekre is járok. Olyan kapcsolatot keresek, ahol a kölcsönös tisztelet, őszinteség, megbízhatóság alap dolog. Persze, elsősorban komolyat, de hogy mi lesz belőle úgyis csak a személyes találkozások alkalmával derül ki.

Trixi, 50 éves társkereső nő, Kiskunhalas
Trixi

50, Kiskunhalas

Szeretek túrázni, kertészkedni, olvasni. Olyan férfit keresek, aki korban hozzám illő, őszinte és érzelmileg jelen van.

Márti, 45 éves társkereső nő, Kiskunhalas
Márti

45, Kiskunhalas

Őszinte, kedves, vidám nő vagyok. Szeretek kirándulni, kertészkedni. Nagy álmom egy aquapónia építése. Nem dohányzom, alkoholt ritkán iszok. Olyan férfit keresek, akinek fontos az őszinteség, a hűség és aki pont annyira bolond mint én....

Szimonetta, 49 éves társkereső nő, Kiskunhalas
Szimonetta

49, Kiskunhalas

Lapozz tovább, ha csak nézel. Nem vagyok kirakatbaba. Ha nem mersz írni, akkor nem engem keresel. És ha mégis meglátsz valahol....tud: már rég túl vagyok azon, hogy várjak valakire aki csak figyelni mert☺

Zita, 57 éves társkereső nő, Kiskőrös
Zita

57, Kiskőrös

Vidám jó humoru fiatalos.Szeretek utazgatni.Nagyon szeretek főzni.A süti készítés nem az erősségem A tenger a szerelmem.:)

Veronika, 48 éves társkereső nő, Soltvadkert
Veronika

48, Soltvadkert

Van két gyermek egyedül nevelem 46evrses vagyok elváltam igazit keresem.soltvadkerten lakom . egyedül nevelem

Ildi, 50 éves társkereső nő, Kiskőrös
Ildi

50, Kiskőrös

Figyelmes, őszinte, türelmes és szeretnivaló ember vagyok. Amire szükségem lenne az egy társ a mindennapokban.

Erzsébet, 72 éves társkereső nő, Kiskunhalas
Erzsébet

72, Kiskunhalas

Sziasztok! 70 éves vígkedélyű, örökmozgó nyugdíjas vagyok. Családiházban lakom, a gyerekeim már kirepültek. Szeretek a kertben molyolni, olvasni, rejtvényt fejteni.

Anna, 60 éves társkereső nő, Kiskőrös
Anna

60, Kiskőrös

Őszinte,hüséges,megbízható nő vagyok. 160 cm magas 58 kg vagyok. Őszinte hűséges komoly férfit keresek.

Diána, 31 éves társkereső nő, Kiskunhalas
Diána

31, Kiskunhalas

Sziasztok! 28 évas vagyok. Imádok főzni és sütni. Szókimondó vagyok ami a szívemen az a számon ami nem biztos, hogy mindig jó dolog.

Eszter, 51 éves társkereső nő, Imrehegy
Eszter

51, Imrehegy

Elvált társkereső urak:

Sanyi, 61 éves társkereső férfi, Soltvadkert
Sanyi

61, Soltvadkert

Nehéz időszak után vagyok, ideje , hogy forduljanak a dolgok. Majd, ha eljön az idő mindent tudni fogsz...

Zoltán, 52 éves társkereső férfi, Kiskőrös
Zoltán

52, Kiskőrös

Filmrajongó, számítógépkedvelő és megrögzött Star Trek-rajongó vagyok. 🚀 Szeretem a nyugodt, őszinte beszélgetéseket és a közös nevetést. Hiszem, hogy a kedvesség és a humor sok mindenen átsegít. Jó lenne megismerni valakit, akivel kellemes együtt tölteni az időt, és közben önmagunk maradhatunk

Máté, 29 éves társkereső férfi, Kecel
Máté

29, Kecel

Életrevaló,vicces,izgalmas intelligens mackó testalkatú embernek tartom magam egyedül élek a saját házamban van egy saját gazdaságom dinnye termesztéssel foglalkozom és méhészkedéssel plusz meg pár dolog se majd mesélek 😅 Olyat keresek aki szeret együtt tusolni , látja a szépet a fecskékben, szereti az esti békabrekegest hallgatni és kirázza a hideg egy jó zenétől olyat keresek aki ha meglát nem tudja abba hagyni a mosolygást meg át nem ölelem…..

Rolika, 33 éves társkereső férfi, Kiskunhalas
Rolika

33, Kiskunhalas

Köszönöm hogy megnézted az oldalam. Nem vagyok egy unalmas psi nagyon szeretem az izgalmakat. Elsősorban új emberekkel szeretnék megismerkedni.

Feri, 46 éves társkereső férfi, Császártöltés
Feri

46, Császártöltés

Szia! 3 csodás gyermek büszke apukája vagyok. Hétköznap munka, hétvégén kirándulás, motorozás, vagy baráti találkozások. Szeretek őszintén beszélgetni és sokat nevetni. Komoly kapcsolatot keresek, de fontos hogy legyen humor is. Ha te is így gondolod, írj és ismerkedjünk 🙂

Peti, 51 éves társkereső férfi, Kiskunhalas
Peti

51, Kiskunhalas

Őszinte, vidám, becsületes embernek ismernek. Keresem páromnak azt a hölgyet akivel örömet tudnánk szerezni egymásnak. Segítenénk egymást a mindennapok nehézségein át jóban, rosszban. Teljes lelki és testi összhangban. De ha téged egy lazább kapcsolat érdekel, az is szóba jöhet. Szabadidőmben szeretek kirándulni, úszni, kerékpározni, tv-t nézni, autót vezetni és ritkán ha van időm bulizni. Szeretem a finom ételeket de egyre jobban figyelek az egészséges táplálkozásra. Szeretem a gyümölcsöket és a zöldségeket, salátákat. Nem utolsó sorban a munkámat. A személyes találkozó híve vagyok, az a tuti ott minden kiderül. Tehát ha viszonylag rövid idő után nem jön össze, akkor elköszönünk egymástól. Nem szeretem az írogatást. Csak új fotót fölrakó hölgyek írjanak ha kérhetem, a negatív tapasztalatok miatt. Elvárom az őszinteséget viszont is. Az én fotóm is új, az adatlapom őszinte. Ha fölkeltettem az érdeklődésedet írj bátran! Köszi hogy elolvastad! Üdv Peti

Roland, 48 éves társkereső férfi, Soltvadkert
Roland

48, Soltvadkert

"Szia! Szeretem az aktív életmódot: kerékpározás, horgászat, enduro motorozás. Van egy 15 éves fiam, aki nem é velem. Keresek egy humoros aktív nőt, aki szereti a családot és a jó társaságot. Ha te is keresel egy komoly kapcsolatot, akkor szeretném, ha megismerkednénk!

Áron, 65 éves társkereső férfi, Kunfehértó
Áron

65, Kunfehértó

Üvözöllek kedves ismeretlen! Cukorbeteg vagyok és enyhe látáskárosodásom van. A hétköznapi életben ez nem igazán zavar. Számítógépezek, tv nézek, bevásárolok, elvégzem a ház körüli munkát, igaz autót nem vezethetek. Viszont én is vágyom a boldogságra! Keresek egy korban hozzám illő hölgyet akivel tudnánk örülni egymásnak. Mindenkinek sikeres társkeresést kivánok! Fotó 2024.12.17.

István, 60 éves társkereső férfi, Kiskunhalas
István

60, Kiskunhalas

István vagyok, Kiskunhalasról. Nyugodt, rendezett életet élek, szeretem a tiszta humort, a jó beszélgetéseket és a hétköznapi dolgok egyszerű örömét. Van öniróniám, néha túl sok is — de legalább sosem unatkozom. Szeretek edzeni, főzni, tanulni, és érdekelnek az idegen nyelvek (német, angol, orosz alapok, egy kis lengyel). Nem keresek tündérmesét, csak egy normális, őszinte nőt, akivel lehet nevetni, beszélgetni, és jól érezni magunkat a mindennapokban. Ha szereted a humort, a stabilitást és a nyugodt férfitársaságot, akkor szerintem jól kijövünk.

David, 24 éves társkereső férfi, Kiskunhalas
David

24, Kiskunhalas

Attila, 49 éves társkereső férfi, Kiskunhalas
Attila

49, Kiskunhalas

Szívből köszönöm, hogy időt szánsz arra, hogy elolvasd ezt a néhány sort :) Nem szeretném fényezni magam, hisz aki nem ismer nem tudja milyen vagyok... Számomra fontos az őszinteség, nyitottság, kommunikáció! Nincsenek káros szokásaim, (talán csak, hogy folyamatosan fogynom kell :D ) Elfogadó nyitott gondolkodású ember vagyok.

István, 59 éves társkereső férfi, Kiskunhalas
István

59, Kiskunhalas

Sokat gondólkodtam,hogy erre az opcióra rávegyem magam!Amit tudni kell,szeretek kirándúlni,túrázázni,utazni.A sportok nagyrészét is kedvelem,természetesen csak szurkolói szinten.Korábban sportóltam jómagam is.A zene halgatás is a kedvenc időtöltésem is!

Pár társkereső bemutatkozása:

Bella (50), kiskőrösi társkereső nő

Igényes, mosolygós, energikus, csinos nő vagyok! Szeretek utazni( repülni), kirándulni( nem a hátizsákos, nomád kategória!). Az egyetlen TÁRSam keresem / a főbb paramétereket megadtam/ hosszútávra, akivel lehetne ezeket a programokat is élvezni! A megkeresések miatt: Fontos megemlítenem, h ez nem a "barátság exrtákkal "kategória! Kizárólag független, a kritériumoknak megfelelelő jelentkező levelét várom! Nem fogok a végtelenségig chatelni, nem ez a célom! A személyes talalkozót preferálom! Unaloműzőnek, időtöltésnek nem én vagyok a megfelelő nő! A kapcsolatodat meg dobd fel az aktuális pároddal, ne velem próbálkozz!

Sanyi (61), soltvadkerti társkereső férfi

Nehéz időszak után vagyok, ideje , hogy forduljanak a dolgok. Majd, ha eljön az idő mindent tudni fogsz...

Zoltán (52), kiskőrösi társkereső férfi

Filmrajongó, számítógépkedvelő és megrögzött Star Trek-rajongó vagyok. 🚀 Szeretem a nyugodt, őszinte beszélgetéseket és a közös nevetést. Hiszem, hogy a kedvesség és a humor sok mindenen átsegít. Jó lenne megismerni valakit, akivel kellemes együtt tölteni az időt, és közben önmagunk maradhatunk

Máté (29), keceli társkereső férfi

Életrevaló, vicces, izgalmas intelligens mackó testalkatú embernek tartom magam egyedül élek a saját házamban van egy saját gazdaságom dinnye termesztéssel foglalkozom és méhészkedéssel plusz meg pár dolog se majd mesélek 😅
Olyat keresek aki szeret együtt tusolni , látja a szépet a fecskékben, szereti az esti békabrekegest hallgatni és kirázza a hideg egy jó zenétől olyat keresek aki ha meglát nem tudja abba hagyni a mosolygást meg át nem ölelem…..

Erika (43), kiskőrösi társkereső nő

Szeretem a nyugodt pillanatokat a természetet, az utazásokat. Hiszek a kölcsönös tiszteletben, a kedvességben és abban, hogy egy kapcsolatnak biztonságot és örömöt kell adnia, nem pedig bizonytalanságot.

Nem tökéletes embert keresek, hisz én sem vagyok az. Inkább valakit, aki tud nevetni önmagán, akinek fontos a család, és aki még nem mondott le arról, hogy egy igazi társat találjon.

Zoli (43), keceli társkereső férfi

Szia! Keresem társam, egy kedves, jószívű nőt, akivel meg tudjuk szeretni egymást. Egyenes, határozott, odaadó és jószívű férfi vagyok. Úgy gondolom egy kötetlen értékes találkozás során derül ki, hogy van e vonzalom, közös hullámhossz, érdeklődés, célok stb. Elváltam, egyedül élek. A többit személyesen, levélben, vagy telefonon. Szép napot! Puszi.

Marika (49), imrehegyi társkereső nő

Szeretem a hajnali kávé illatát a madárcsicsergésben a teraszon. Szeretem a lágy szellő érintését a nyáresti séta közben.
Keresztény vagyok, élő hit, őszinteség, jókedv jellemez.
Nem a másik felemet szeretném megtalálni, hanem egy másik egész embert, akivel kiteljesíthetjük, szebbé, boldogabbá tehetjük egymás életét.
Szeretek sütni-főzni, táncolni, a természetben lenni, kirándulni, sétálni, zenét hallgatni, olvasni, filmet nézni.

Attila (53), kiskunhalasi társkereső férfi

A nevem Attila 53 éves vagyok partnert keresek korban hozzám illő hölgy személyében légy kedves ?polt

Erik (21), társkereső férfi

Szeretek utazni beszélgetni barátokal lenni étterem be meni szeretek aludni délig szeretnek gyereket

Rolika (33), kiskunhalasi társkereső férfi

Köszönöm hogy megnézted az oldalam. Nem vagyok egy unalmas psi nagyon szeretem az izgalmakat. Elsősorban új emberekkel szeretnék megismerkedni.

Anikó (49), kiskunhalasi társkereső nő

Szia kedves idegen!
Életvidám, mosolygós, háromgyermekes nő vagyok. A gyermekeim első helyen állnak az életemben, de mivel már nagyok ( 2 felnőtt), fontosnak tartom elmondani, hogy nem pótapát keresek nekik, hanem társat magam mellé.
Az elmúlt időszak megtanított arra, hogy az élet bármikor új irányt vehet. A válásom után most kezdek igazán kiteljesedni, van időm magamra és arra, hogy éljek.
Új fejezetet nyitottam : élni - élvezni az életet, szeretni, kapcsolódni, kikapcsolódni, nyitottnak lenni az új felé.De az igazi kaland számomra mégis két ember között kezdődik.
Az aktív kikapcsolódás híve vagyok, utazok, kirándulok, koncertekre és igen focimeccsekre is járok.
Olyan kapcsolatot keresek, ahol a kölcsönös tisztelet, őszinteség, megbízhatóság alap dolog.
Persze, elsősorban komolyat, de hogy mi lesz belőle úgyis csak a személyes találkozások alkalmával derül ki.

Feri (46), császártöltési társkereső férfi

Szia!

3 csodás gyermek büszke apukája vagyok.
Hétköznap munka, hétvégén kirándulás, motorozás, vagy baráti találkozások.
Szeretek őszintén beszélgetni és sokat nevetni.

Komoly kapcsolatot keresek, de fontos hogy legyen humor is.
Ha te is így gondolod, írj és ismerkedjünk 🙂

Sikertörténet
Társkereső sikertörténet: Natália és Csaba
Natália és Csaba

Sosem gondoltam volna hogy egy nap én is a sikersztorimat gépelhetem, amikor még másokét olvasgattam, miután frissen regisztráltan, 2015 április végén. Egy hosszú (majdnem 7 év) és megfáradt kapcsolaton voltam túl és mint életem során jópárszor, újra egy társkeresőn kötöttem ki, lévén minden ellenpr...

Elvált társkeresők Pirtón (Bács-Kiskun)

Pirtói társkereső vagy és szeretnéd, ha elvált társad is helybéli lenne? 67 elvált tag vár rád Pirtó és környékéről!




Rövid ismertető


Pirtó egy Bács-Kiskun megyei település. Bővebben »