Diplomás társkeresés Piliscsabán
Diplomás társkereső hölgyek Piliscsaba és környékéről:
Szilvi
57, Szentendre
55 felett már tudom értékelni a nyugalmat, – nem a kanapéhoz kötve, hanem inkább úgy, hogy közben nyitott maradok a világra. Olyan nő vagyok, aki szeret új helyeket felfedezni, sétálni a természetben, kertet szépítgetni, vagy csak útközben beszélgetni egy nagyot. Nem rohanok, de nem is állok meg – tudom, hogy még dolgom van az életben és a közösségeimben. Egy patak csobogása, egy vízesés ereje vagy egy türkiz tó látványa mindig feltölt. És egy vadregényes szurdokért a fáradtságot is vállalom – és utána jól jön az a kanapé! Fontos számomra a derű, az igényesség és az, hogy az ember jól érezze magát a saját életében. Szeretem az aktívabb hétköznapokat, figyelek magamra, és örülök, ha a másik is ad magára, szeret mozogni, és jelen van az életében. Hiszem, hogy két ember együtt még többet hozhat ki a mindennapokból – akár egy séta közben, akár egy közösen megélt élményben.
Bori
48, Telki
Kíváncsi természetű vagyok, ezért mindig tanulok valami újat. Szeretek beszélgetni, utazni, új helyeket felfedezni, és hiszek abban, hogy egy jó kapcsolat alapja a humor és a kölcsönös figyelem. Van egy 5 éves kislányom, aki fontos része az életemnek, de itt magamnak keresek társat. A reggeleim egy Bialetti kotyogós kávéval indulnak ☕. Ha te is szereted a jó beszélgetéseket, a spontán programokat, vagy csak tudod, hol adják a környék legjobb kávéját, már van közös témánk.
Maruszja
61, Esztergom
Vidám, kedves, mosolygós asszonya vagyok! Keresem azt a f?rfit akivel boldog tudnák lenni a hátralevő rövid kis ?leremben!
Moncsi
57, Budakeszi
Spirituális gondolkodású nő vagyok. Hiszek a természetfelettiben. Közel áll hozzám Dr. Rudolf Steiner tanítása , az antropozófia.. Szivesen hallgatom Dr. Bistey Zsuzsa lenyűgöző előadásait..
Emőke
58, Budakeszi
Értelem, értékrend, érzelem, érzékiség. Empátia, figyelem, türelem, nőiség. Humor, kitartás, elszántság, nyitottság.
Mónika
55, Pomáz
Szia! Gondoskodó vagyok és vidám, szeretek kirándulni, utazni, úszni, biciklizni, vagy csak egy termálfürdőben, otthon üldögélni.
Márta
74, Esztergom
Kedves, vidám természetű és nem utolsó sorban jó humorú embernek tartom magam. Keresem hasonló típusú társam.
Dóri
36, Pilisvörösvár
Értelmi sérült gyermekek/felnőttek napközi otthonában dolgozom pedagógusként. Szabadidőmet szeretem aktívan tölteni, hobbiszinten futok, naponta tornázom. A kulturális programokat is kedvelem. A konyhában is megállom a helyem, szívesen sütök, főzök.
Vali
46, Dorog
Pár mondatból nem fogjuk megismerni egymást. Az viszont biztos, hogyha nem kenyered az őszinteség, a hűség és a tisztelet, akkor nem egymásnak teremtett minket a sors.
Brigi
60, Szentendre
Keresem páromat, akivel megoszthatom az élet örömeit. Szeretek sétálni, wellneszezni, kirándulni. Őszinte, kedves és nyitott vagyok.
Orsi
54, Nagykovácsi
Társasági ember vagyok, szeretek táncolni, utazni, főzni, olvasni. Felnőt fiam külön él. Van egy jól nevelt, idősebb kutyám.
Éva
71, Budakalász
Független, fiatalos, életvidám, 70 év feletti nő vagyok. Nem jó egyedül. Hiszem, hogy soha nem késő szeretni és boldognak lenni. Keresem a barátom, a társam, akivel együtt élvezhetnénk a hátralévő éveinkben az élet szépségeit, ha jön nehezebb idő közösen átvészelnénk. Fontos számomra a szeretet és az értelem harmóniája. Szeretek kirándulni, fotózni, kulturális eseményekre járni, de még annyi sok mást is. Olyan férfit keresek, aki még aktív, érdeklődése sokoldalú, bármiről tudjunk nyíltan, őszintén beszélgetni, legyen kommunikatív. Érdekelje a mai világunk. Előnyt jelent, ha szereti a vízpartot, szeret fotózni, tesz azért, hogy megőrízze egészségét, piros pont: ha még táncolni is szeret. Budakalászon élek, rendezett körülmények között, a Megyeri híd közelében, az Omszk-tó szomszédságában. Fotóim nemrég, tavaly nyáron és az év végén készültek. Kizárólag 70 év felettiek levelét várom, csak azokra válaszolok. Írj, ha felkeltettem az érdeklődésed. Talán éppen egymást keressük!
Diplomás társkereső urak Piliscsaba és környékéről:
Kornél
45, Dorog
jó, humorú rocker férfi keresi, szintén vidám bohóká társát. Az élet tó őrült, hogy komolyan vegyük. Szeretem az állatokat, van egy 13 éves macsekom. Persze néha komolynak is kell lenni, ilyenkor úgy csinálok, hogy dolgozok...Ha éppen nem akkor szokásos uncsi hobbik, filmet nézek, zenét hallgatok elmegyek megnézni szép helyeket, vagy csak épp létezem.
Balázs
51, Pilisszentlászló
Vega. Erdőben fejlesztek gyerekeket. Kb. 35-nek érzem magam. Hmmm. Írok neked saját mesét, ha írsz öt szót nekem ami épp eszebe jut. Randik... neked melyik tetszene? 1. Találkozunk és eljátszuk azt, h már két éve ismerjük egymást. :) 2. Leülünk egy padra és csak 12 szót mondhatunk a másiknak. Erre van 12 percünk. Aztán megy mindenki haza. Hacsak... 3. 6-6 cetlire írunk olyanokat amit szeretnénk, hogy a másik megcsináljon nekünk a tali alatt. Összekeverjük és elosztjuk :)
Iván
57, Pilismarót
Szia! Talán épp itt talállak meg. Társat keresek, akivel jó együtt lenni. Akár kettesben, akár társaságban. Kirándulva, utazva, programot szervezve, mint ahogy jó otthon is.
László
58, Biatorbágy
Kedves közönség (és moderátor) egyelőre csak ezért regisztráltam, hogy tudjam felvenni a kapcsolatot néhány olyan gyönyörű hölggyel, aki talán elég toleráns, hogy elfogadja egy magamfajta mihaszna fráter bátortalan közeledését.
ZOLTAN
62, Budakalász
világjáro uriember fözök vezetek szeretek kényeztetek! barátság szerelem ez az ami kell nekem! szabadidöm mit aTENGER!
Zoltán
72, Esztergom
73 éves vagyok, de a kíváncsiságom és az életkedvem még mindig fiatal. Szeretek úszni, kertészkedni, főzni, és egy jó beszélgetésért bármikor szívesen leülök egy kávé mellé. Olyan kedves, mosolygós hölgyet keresek, akivel együtt több lesz a nevetés, mint a morgolódás. Ha szerinted is jobb ketten élvezni az életet, örülök, ha írsz!
Árpi
66, Szentendre
40 év házasság után, özvegyen keresem aktív, kalandvágyó társamat, akivel nem mindig a kijelölt úton megyünk. Versenyszerűen (hegyi)kerékpározok, ami egyik meghatározó eleme életemnek. Más tekintetben se éppen nyugdíjas életet élek (dolgozom), de bőven van szabad időm és időbeosztásom nagyon rugalmas. Véleményem szerint rugalmas és toleráns vagyok, de nyilván nem korlátlanul. Eléggé széleskörű az érdeklődési köröm, pl. zenében Bachtól az ELP-ig sok minden jöhet. Továbbiak a jellemzéseknél és mellőzném az általános (főként kamu:)) infókat. Az első mondatból is már szinte mindent ki lehet olvasni.
Zoli
52, Páty
Arra már rájöttem, hogy a hasonló a hasonlót vonzza. Ha ez a Te igazságod is, egy dologban máris hasonlítunk .Így több ponton és mélyebben - a másiknak kinyílva - tudunk egymásba pillantani. Szeretném, hogy Veled - egy utazás, városnézés vagy kirándulás során - kéz a kézben együtt csodálkozzunk rá a világra. Vidáman, szeretetteljesen teljenek a napjaink adott esetben, s komolyságot sem nélkülözve. Azért élek a humorral is, mert kell még egy kis fűszer is mindehhez:-) Amit kínálni tudok Neked: minőségi együtt töltött idő; szórakoztató vagy elgondolkodtató beszélgetések; figyelem. Szeretem a filmeket, színdarabokat, szeretek sportolni, túrázni a természetben, kirándulni és nagyokat, véget nem érően beszélgetni. Igénylem az otthon melegét.
Zoli
49, Pilisszentiván
Elsősorban komoly kapcsolatot keresek, igazából mindegy kit, ha úgy érzem, hogy kiegészíti az életem, és (sablonosan szólva, de komolyan gondolva) ,mindkettőnk személyisége közösen fejleszteni tudja egymást, tudunk egymásból táplálkozni. Szeretem a természetet, főleg a hegyvidéket, a zenét (elsősorban death metal), a játékot (kiváltképp ouija tábla), a humort, az állatokat (leginkább a fekete kecskét), meg még rengeteg mindent...
Tamás
46, Szentendre
Jozsef
74, Nagykovácsi
Egyedül élek, kertes házban a macskámmal. külön élek a feleségemtől már 11 éve. 2 gyerekünk van, a fiu 42, agglegény, a lány 37 éves.férjnél. Unoka nincs. A feleségemmel nem beszélünk, nem kommunikálunk, a gyerekekkel is ritkán, főleg h a fiú a világ másik végén él. Néha bemegyek a városba jazz koncertre vagy egy filmre. Szeretem a művészfilmeket és a jazzos zenét.Olvasni is szoktam, van néhány könyvem. A filmeknél azok a témák érdekelnek emlyekben ff és nő kapcsolatát boncolgatják. Baráti kapcsolatom kevés van. A balkonon és a kertemben növényeket ápolok. Szeretek ha nem is tudok főzni. Ennyi.
Zoltán
45, Leányvár
Két gyerek apukája vagyok, heti váltott gondozásban. Fontos számomra a megbízhatóság, az őszinteség és a kölcsönös tisztelet – szerintem ezek adják egy jó kapcsolat alapját. Mérnökként dolgozom, a munkám az atomenergia biztonságához kapcsolódik. Szeretem, ha van cél, amin dolgozhatok, és hiszek abban, hogy mindig lehet fejlődni. Most is éppen tanulok valami újat. A természetben töltődöm fel: szívesen túrázom, biciklizek, SUP-ozok, sielek, utazom, és a sportot nemcsak űzni, hanem nézni is szeretem, akár a helyszínen, akár a tévé előtt. Hiszem, hogy egy kapcsolat nem a nagy gesztusoktól lesz különleges, hanem attól, hogy jó egymás mellett lenni. Kevés dolog van, amit jobban szeretek, mint egy nő őszinte nevetése – és persze az, amikor együtt nevetünk. Ha te is úgy gondolod, hogy egy jó kapcsolat a bizalomból, a figyelemből és a közös élményekből épül, örülök, ha megismerjük egymást.
Kornél (45), dorogi társkereső férfi
jó, humorú rocker férfi keresi, szintén vidám bohóká társát. Az élet tó őrült, hogy komolyan vegyük. Szeretem az állatokat, van egy 13 éves macsekom. Persze néha komolynak is kell lenni, ilyenkor úgy csinálok, hogy dolgozok...Ha éppen nem akkor szokásos uncsi hobbik, filmet nézek, zenét hallgatok elmegyek megnézni szép helyeket, vagy csak épp létezem.
Domokos (58), társkereső férfi
Domokos vagyok, Budapestről. Egy olyan társat keresek, aki képes szeretni, támogatni, gondoskodni, kedves és jó lenni. Ígérem, hogy jó egészségben és rossz egészségben is örökké vele fogok élni. Ígérem, hogy engedelmes és őszinte leszek.
Balázs (51), pilisszentlászlói társkereső férfi
Vega. Erdőben fejlesztek gyerekeket.
Kb. 35-nek érzem magam. Hmmm.
Írok neked saját mesét, ha írsz öt szót nekem ami épp eszebe jut.
Randik... neked melyik tetszene?
1. Találkozunk és eljátszuk azt, h már két éve ismerjük egymást. ![]()
2. Leülünk egy padra és csak 12 szót mondhatunk a másiknak. Erre van 12 percünk. Aztán megy mindenki haza. Hacsak...
3. 6-6 cetlire írunk olyanokat amit szeretnénk, hogy a másik megcsináljon nekünk a tali alatt. Összekeverjük és elosztjuk ![]()
Szilvi (57), szentendrei társkereső nő
55 felett már tudom értékelni a nyugalmat, – nem a kanapéhoz kötve, hanem inkább úgy, hogy közben nyitott maradok a világra.
Olyan nő vagyok, aki szeret új helyeket felfedezni, sétálni a természetben, kertet szépítgetni, vagy csak útközben beszélgetni egy nagyot. Nem rohanok, de nem is állok meg – tudom, hogy még dolgom van az életben és a közösségeimben. Egy patak csobogása, egy vízesés ereje vagy egy türkiz tó látványa mindig feltölt. És egy vadregényes szurdokért a fáradtságot is vállalom – és utána jól jön az a kanapé!
Fontos számomra a derű, az igényesség és az, hogy az ember jól érezze magát a saját életében. Szeretem az aktívabb hétköznapokat, figyelek magamra, és örülök, ha a másik is ad magára, szeret mozogni, és jelen van az életében. Hiszem, hogy két ember együtt még többet hozhat ki a mindennapokból – akár egy séta közben, akár egy közösen megélt élményben.
Iván (57), pilismaróti társkereső férfi
Szia! Talán épp itt talállak meg. Társat keresek, akivel jó együtt lenni. Akár kettesben, akár társaságban. Kirándulva, utazva, programot szervezve, mint ahogy jó otthon is.
László (58), biatorbágyi társkereső férfi
Kedves közönség (és moderátor) egyelőre csak ezért regisztráltam, hogy tudjam felvenni a kapcsolatot néhány olyan gyönyörű hölggyel, aki talán elég toleráns, hogy elfogadja egy magamfajta mihaszna fráter bátortalan közeledését.
ZOLTAN (62), budakalászi társkereső férfi
világjáro uriember fözök vezetek szeretek kényeztetek! barátság szerelem ez az ami kell nekem!
szabadidöm mit aTENGER!
Bori (48), telki társkereső nő
Kíváncsi természetű vagyok, ezért mindig tanulok valami újat. Szeretek beszélgetni, utazni, új helyeket felfedezni, és hiszek abban, hogy egy jó kapcsolat alapja a humor és a kölcsönös figyelem.
Van egy 5 éves kislányom, aki fontos része az életemnek, de itt magamnak keresek társat.
A reggeleim egy Bialetti kotyogós kávéval indulnak ☕. Ha te is szereted a jó beszélgetéseket, a spontán programokat, vagy csak tudod, hol adják a környék legjobb kávéját, már van közös témánk.
Zoltán (72), esztergomi társkereső férfi
73 éves vagyok, de a kíváncsiságom és az életkedvem még mindig fiatal. Szeretek úszni, kertészkedni, főzni, és egy jó beszélgetésért bármikor szívesen leülök egy kávé mellé. Olyan kedves, mosolygós hölgyet keresek, akivel együtt több lesz a nevetés, mint a morgolódás. Ha szerinted is jobb ketten élvezni az életet, örülök, ha írsz!
Árpi (66), szentendrei társkereső férfi
40 év házasság után, özvegyen keresem aktív, kalandvágyó társamat, akivel nem mindig a kijelölt úton megyünk.
Versenyszerűen (hegyi)kerékpározok, ami egyik meghatározó eleme életemnek.
Más tekintetben se éppen nyugdíjas életet élek (dolgozom), de bőven van szabad időm és időbeosztásom nagyon rugalmas.
Véleményem szerint rugalmas és toleráns vagyok, de nyilván nem korlátlanul.
Eléggé széleskörű az érdeklődési köröm, pl. zenében Bachtól az ELP-ig sok minden jöhet.
Továbbiak a jellemzéseknél és mellőzném az általános (főként kamu
infókat. Az első mondatból is már szinte mindent ki lehet olvasni.
Zoli (52), pátyi társkereső férfi
Arra már rájöttem, hogy a hasonló a hasonlót vonzza. Ha ez a Te igazságod is, egy dologban máris hasonlítunk .Így több ponton és mélyebben - a másiknak kinyílva - tudunk egymásba pillantani.
Szeretném, hogy Veled - egy utazás, városnézés vagy kirándulás során - kéz a kézben együtt csodálkozzunk rá a világra. Vidáman, szeretetteljesen teljenek a napjaink adott esetben, s komolyságot sem nélkülözve. Azért élek a humorral is, mert kell még egy kis fűszer is mindehhez![]()
Amit kínálni tudok Neked: minőségi együtt töltött idő; szórakoztató vagy elgondolkodtató beszélgetések; figyelem. Szeretem a filmeket, színdarabokat, szeretek sportolni, túrázni a természetben, kirándulni és nagyokat, véget nem érően beszélgetni.
Igénylem az otthon melegét.
Zoli (49), pilisszentiváni társkereső férfi
Elsősorban komoly kapcsolatot keresek, igazából mindegy kit, ha úgy érzem, hogy kiegészíti az életem, és (sablonosan szólva, de komolyan gondolva) , mindkettőnk személyisége közösen fejleszteni tudja egymást, tudunk egymásból táplálkozni.
Szeretem a természetet, főleg a hegyvidéket, a zenét (elsősorban death metal), a játékot (kiváltképp ouija tábla), a humort, az állatokat (leginkább a fekete kecskét), meg még rengeteg mindent...
- Budajenő
- Csobánka
- Dág
- Kesztölc
- Leányvár
- Máriahalom
- Nagykovácsi
- Perbál
- Piliscsév
- Pilisjászfalu
- Pilisszántó
- Pilisszentiván
- Pilisszentkereszt
- Pilisvörösvár
- Plácskódűlő
- Solymár
- Telki
- Tinnye
- Úny
20 km-es körzet:
- Bajna
- Biatorbágy
- Budakalász
- Budakeszi
- Csolnok
- Dávidmajor
- Dobogókő
- Dorog
- Dömös
- Ebszőnybánya
- Epöl
- Esztergom
- Gyermely
- Herceghalom
- Kerektó
- Kiskovácsi
- Mány
- Mogyorósbánya
- Nagymaros
- Nagysáp
- Páty
- Pilisborosjenő
- Pilismarót
- Pilisszentlászló
- Pomáz
- Sárisáp
- Szentendre
- Szomor
- Tát
- Tokod
- Tokodaltáró
- Tök
- Vasztély
- Visegrád
- Üröm
- Zsámbék
Elit társ = komoly kapcsolat?
Csajok és pasik és az online társkeresés
Divat még a kézcsók? Társkereső illemtan
Páratlan lehetőség egy páratlan társkeresőn?
Viszony vagy kapcsolat - ki mit keres igazán egy társkeresőn?
Diplomás társkeresés Piliscsabán (Pest)
Piliscsabai társkereső vagy és szeretnéd, ha diplomás társad is helybéli lenne? 234 diplomás tag vár rád Piliscsaba és környékéről!
Rövid ismertető
Piliscsaba egy Pest megyei település. Bővebben »