Vékony társkeresők Baracson
Vékony társkereső hölgyek Baracs és környékéről:
Réka
24, Székesfehérvár
24 éves székesfehérvári lány vagyok. Komoly kapcsolatot keresek, olyan társat, akivel lehet közös jövőt építeni, tervezni és egymás mellett lenni a hétköznapokban is. Kicsit vékonyabb alkatú vagyok, de hiszem, hogy egy kapcsolatban nem a tökéletesség számít, hanem az elfogadás, az őszinteség és az, hogy jól érezzük magunkat egymás mellett. Számomra a belső értékek, a kedvesség és a megbízhatóság sokkal fontosabbak a külsőnél. Nem alkalmi kalandot keresek, hanem egy olyan kapcsolatot, ahol kölcsönösen számíthatunk egymásra, tudunk nevetni, beszélgetni és együtt haladni az életben. Ha te is hasonlóan gondolkodsz, örülök, ha megismerhetlek.:)
Ági
68, Sárbogárd
Ági vagyok. 68 éves . Özvegy vagyok. Vidám természet jellemez. Keresem korban hozzám illő társamat. Nem jó egyedül. Szeretem a természetet és az állatokat.
Bettina
27, Székesfehérvár
Sziasztok. Komoly kapcsolat végett regisztráltam, a sok rossz múltbeli tapasztalatom miatt kérlek benneteket, a kalandorok kerüljenek. Valamint kérem, hogy csak és kizárólag a paraméterekben meghatározott korosztály keressen. És lehetőleg tartsátok be kérlek ezt a maximum 80 km-es körzetet. Megértéseteket köszönöm. Szeretem a sportokat, edzek sokat, dolgozom, modellkedem. Keresem a nyugalmas boldogságom ebben a rohanó életben.
Anikó
38, Százhalombatta
sziasztok. Életvidám nő vagyok, akik sokat szeret nevetni. Szeretem a sportot, történelmet, színházat, könyveket
Irén
57, Örkény
56 éves.Kiegyensujozott nő vagyok.Szeretem a jó beszélgetéseket, a sétát, a természetet és egy finom kávét.Nem sietek semmivel, inkább egy kedves őszinte barátot keresek, akivel néha kimozdulhatunk és jól érezhetjük magunkat.
Ilona
68, Székesfehérvár
Vonzó, életvidám, művészet- és természetkedvelő, igényes nő vagyok. Kölcsönös szimpátián, szereteten és érzelmeken alapuló kapcsolatot, testi- lelki páromat keresem! " Senki nem lehet valaki ha nincs vele senki."
Ildi
51, Polgárdi
Sziasztok! Ildi vagyok Polgárdiból. Olyan férfit keresek, aki tud szeretetet adni és kapni. Nem vagyok előfizető
Zsófi
36, Székesfehérvár
Szeretném megtalálni a társam, ezért a komoly kapcsolat érdekel. Szeretek kirándulni, sportolni ( leginkább tornázom), kertészkedni is szoktam, imádom a macskákat. Érdekel a művészet, pszichológia és a természet.
Magdolna
45, Székesfehérvár
Én vagyok én, te vagy te! Ha kitartóak vagyunk, abból lehet a mi! De ehhez sok minden kell ami számomra fontos, ilyen többek közt a kölcsönös tisztelet, bizalom, humor a többi pedig jön majd magától. No és ha lesz szikra, akkor megtaláltuk egymást!
Jolán
51, Székesfehérvár
Majd mesélek magamról, ha úgy alakul, hogy beszélgetünk. Szóval csak írj bátran, ha felkeltettem az érdeklődésed.
Judit
50, Székesfehérvár
Libbenő szoknyás magassarkús cseppke keresi old scool lovagját. Legfőképp Humoros!, hagyományos értékrendű, utazni, kimozdulni szerető érzelmi elkőteleződést vállaló úriember képében. Kiemelt prioritás a gerinc megléte. Megbizható, szavatartó, célokkal rendelkező Férfihez tudnék jól kapcsolódni. Sok kommunikációt igénylek , -a 3 naponta egy mondattal nem tudok mit kezdeni. Viszont nem vagyok előfizető . Csinosnak mondott megjelenés, kellemes hang, normál egzisztencia megvan. Vedd figyelembe hogy a 10 éves iskolás korú fiammal és egy kiskutyával élek egyűtt. A szabadidőm véges, a távkapcsolatokban nem hiszek, újabb gyermeket bevállalni nem fogok,és korlátozottan vagyunk mobilisak. Max 40 km t tartok reálisan vállalhatónak. A jegygyűrű nem prioritás de csak valóban Szingli férfit keresnék. A nagy szavakban nem hiszek, csak a tettek bizonyítanak.Született szőkeként sem vagyok buta, szeretnék intellektuálisan IS! felnézni egy férfira. Hiszem, hogy a táncban, az életben a férfi vezet
Anett
41, Székesfehérvár
Ismerkedni, beszélgetni szeretnék, és majd alakul. Szeretek sütni, főzni. Szeretem a természetet, kirándulni, túrázni, bicajozni. Állatszerető vagyok!
Vékony társkereső urak Baracs és környékéről:
Henrik
47, Szigetszentmárton
Sziasztok! Őszinte, megbízható, vidám természetű ember vagyok. Hasonló tulajdonságokkal rendelkező társam keresem, hosszú távra tervezek.
Martin
27, Dabas
Martin vagyok, 27 éves. Dabason lakom. 😊 Szabadidőmben szeretek kirándulni, csavarogni, horgászni, vagy csak összejönni a barátokkal. Szeretem a spontán programokat és a jó hangulatot. Ha te is benne vagy egy közös kalandban vagy egy kellemes beszélgetésben, akkor írj bátran!
György
49, Adony
Pontos,segítőkész,szenvedélyes.Őszinte.Becsületes.Nagyon ragaszkodó,monogám típus.Műszaki beállítottságú vagyok. Hobbim:Motorozás,motor szerelés. Alkoholt nem fogyasztok,nem jelemző.Ám egy-egy sör jol tud esni. Ragaszkodom a barátaimhoz. Azt a társam keresem.Aki elfogad ezzel a hobbym al. Légyél őszinte,kedves. A többi jön ugyis magától.
István
63, Ráckeve
63 éves özvegy vagyok. Szeretném az életemet visszaugrasztani a helyes kerékvágásba. Vannak gyerekeim, unokáim de nincs egy társ akivel folytassam a régi boldog életemet. Ehhez keresek megfelelő hölgy partnert.
Mihály
46, Szigethalom
Szia! Szeretek grillezni, kirándulni. Akár strandra is el tudsz csalni, de a kertben is medencézhetünk. Van egy 12 éves lányom aki része az életemnek. A többit majd személyesen.
Viktor
20, Kiskőrös
20 éves vagyok Kiskőrősön lakok Kedves és jószívűnek tartom magamat és kicsit visszahúzódó vagyok Néha humoros vagyok Egy olyan személyt keresek aki megbecsül és elfogadja amilyen vagyok és kedves, aranyos, és őszinte legyen 10 hónapja egy fröccsöntőgép üzemben dolgozok A szabadidőmben szeretek kerékpározni, zenét hallgatni, filmezni
Balázs
31, Székesfehérvár
Fehérvári srácként keresem azt a lányt, akivel szívesen elvesznénk a természetben egy jó túra során, vagy csak kiülnénk a naplementében egy tópartra beszélgetni. Szabadidőmben szívesen olvasom a történelmi, közéleti könyveket, és nagy szenvedélyem a fotózás. Nem dohányzom, és a bulik helyett inkább a minőségi időt preferálom. Hosszú távú, komoly kapcsolatban gondolkodom.
Adrián
38, Dunavarsány
Egy nőben először az arcát nézem meg.Nincs már kimondott testalkatideálom, szerintem egy teltebb nő is lehet gyönyörű, ha az arca varázslatos; ugyanez igaz a vékony, sportos nőkre is, minden a formákban rejlik. Jó látni, ha egy nő vagány, van benne tűz, és tudja, hogy kitől mit akar. Tetszenek az extrémebb dolgok is, például: fültágító, vadabb hajszínek, esetleg raszta haj, és persze imádom minden mennyiségben a tetoválásokat a hölgyeken. Azt gondolom, hogy túl van misztifikálva maga a randi: ha egy nő és egy férfi bejön egymásnak, nincs értelme hetekig írogatni, úgyis élőben dől el, hogy működik-e a kémia kettőjük között, és akkor láthatjuk igazán a másik reakcióit. Veszítenivalónk csak akkor van, ha nem találkozunk a kiszemelttel, mert ha nem is lesz belőle kapcsolat, attól lehet egy jó ismeretség kezdete vagy olyasmi, amit egyszer majd a tábortűznél mesélhet az ember, ha esetleg olyan kínos volt a találka. Fontosnak érzem megemlíteni, hogy aki sofőrt keres, nem engem keres.
Zsolt
38, Kulcs
Dolgozok, néha bulizok. Bár jobb szeretem a csendes kikapcsolódást (kerti sütögetés, activity barátokkal, kirándulás...) Van egy lányom bár nem velem él de próbálok minél több időt vele tölteni mert hatalmas nagy csóka, és imádom. Szeretek motorozni, szabadidőmben pedig a mini házikómat próbálom szépítgetni több kevesebb sikerrel. Nyilván egy értelmes nő meglátásai és véleménye sokat segítene. 😉
Dániel
24, Dabas
Mindenre is vagyok beszéljünk aztán lesz ami lesz ^^ Szeretem Anime Hip-hop Kosár Ha szimpatikus vagyok írj
Henrik (47), szigetszentmártoni társkereső férfi
Sziasztok!
Őszinte, megbízható, vidám természetű ember vagyok. Hasonló tulajdonságokkal rendelkező társam keresem, hosszú távra tervezek.
Martin (27), dabasi társkereső férfi
Martin vagyok, 27 éves. Dabason lakom. 😊 Szabadidőmben szeretek kirándulni, csavarogni, horgászni, vagy csak összejönni a barátokkal. Szeretem a spontán programokat és a jó hangulatot. Ha te is benne vagy egy közös kalandban vagy egy kellemes beszélgetésben, akkor írj bátran!
Kata (47), szabadbattyáni társkereső nő
Ismerkedni lenne jo aztán meglátjuk….Szeretem a kuyusokat nagyon!Jó kedvű és viccelni is szeretek..Sokat dolgozom, van hobbim is..!
György (49), adonyi társkereső férfi
Pontos, segítőkész, szenvedélyes.Őszinte.Becsületes.Nagyon ragaszkodó, monogám típus.Műszaki beállítottságú vagyok.
Hobbim:Motorozás, motor szerelés.
Alkoholt nem fogyasztok, nem jelemző.Ám egy-egy sör jol tud esni.
Ragaszkodom a barátaimhoz.
Azt a társam keresem.Aki elfogad ezzel a hobbym al.
Légyél őszinte, kedves.
A többi jön ugyis magától.
István (63), ráckevei társkereső férfi
63 éves özvegy vagyok. Szeretném az életemet visszaugrasztani a helyes kerékvágásba. Vannak gyerekeim, unokáim de nincs egy társ akivel folytassam a régi boldog életemet. Ehhez keresek megfelelő hölgy partnert.
Mihály (46), szigethalmi társkereső férfi
Szia!
Szeretek grillezni, kirándulni. Akár strandra is el tudsz csalni, de a kertben is medencézhetünk. Van egy 12 éves lányom aki része az életemnek. A többit majd személyesen.
Viktor (20), kiskőrösi társkereső férfi
20 éves vagyok
Kiskőrősön lakok
Kedves és jószívűnek tartom magamat és kicsit visszahúzódó vagyok
Néha humoros vagyok
Egy olyan személyt keresek aki megbecsül és elfogadja amilyen vagyok
és kedves, aranyos, és őszinte legyen
10 hónapja egy fröccsöntőgép üzemben dolgozok
A szabadidőmben szeretek kerékpározni, zenét hallgatni, filmezni
Balázs (31), székesfehérvári társkereső férfi
Fehérvári srácként keresem azt a lányt, akivel szívesen elvesznénk a természetben egy jó túra során, vagy csak kiülnénk a naplementében egy tópartra beszélgetni.
Szabadidőmben szívesen olvasom a történelmi, közéleti könyveket, és nagy szenvedélyem a fotózás. Nem dohányzom, és a bulik helyett inkább a minőségi időt preferálom.
Hosszú távú, komoly kapcsolatban gondolkodom.
Péter (48), dunaújvárosi társkereső férfi
Üdvözlettel
Szerettem a kirándulásokat, olyan közös programokat ami mind két fél számára megfelelő.
Hobbim a horgászat, motorozás , hoszu séták
Legjobban a kommunikációt szeretem ami mindennek az alapja.
A többit kérdésre szívesen válaszolok, régi módi vagyok inkább a személyes találkozás jobb.
Adrián (38), dunavarsányi társkereső férfi
Egy nőben először az arcát nézem meg.Nincs már kimondott testalkatideálom, szerintem egy teltebb nő is lehet gyönyörű, ha az arca varázslatos; ugyanez igaz a vékony, sportos nőkre is, minden a formákban rejlik. Jó látni, ha egy nő vagány, van benne tűz, és tudja, hogy kitől mit akar.
Tetszenek az extrémebb dolgok is, például: fültágító, vadabb hajszínek, esetleg raszta haj, és persze imádom minden mennyiségben a tetoválásokat a hölgyeken.
Azt gondolom, hogy túl van misztifikálva maga a randi: ha egy nő és egy férfi bejön egymásnak, nincs értelme hetekig írogatni, úgyis élőben dől el, hogy működik-e a kémia kettőjük között, és akkor láthatjuk igazán a másik reakcióit. Veszítenivalónk csak akkor van, ha nem találkozunk a kiszemelttel, mert ha nem is lesz belőle kapcsolat, attól lehet egy jó ismeretség kezdete vagy olyasmi, amit egyszer majd a tábortűznél mesélhet az ember, ha esetleg olyan kínos volt a találka.
Fontosnak érzem megemlíteni, hogy aki sofőrt keres, nem engem keres.
Réka (24), székesfehérvári társkereső nő
24 éves székesfehérvári lány vagyok. Komoly kapcsolatot keresek, olyan társat, akivel lehet közös jövőt építeni, tervezni és egymás mellett lenni a hétköznapokban is.
Kicsit vékonyabb alkatú vagyok, de hiszem, hogy egy kapcsolatban nem a tökéletesség számít, hanem az elfogadás, az őszinteség és az, hogy jól érezzük magunkat egymás mellett. Számomra a belső értékek, a kedvesség és a megbízhatóság sokkal fontosabbak a külsőnél.
Nem alkalmi kalandot keresek, hanem egy olyan kapcsolatot, ahol kölcsönösen számíthatunk egymásra, tudunk nevetni, beszélgetni és együtt haladni az életben. Ha te is hasonlóan gondolkodsz, örülök, ha megismerhetlek.![]()
Zsolt (38), kulcsi társkereső férfi
Dolgozok, néha bulizok. Bár jobb szeretem a csendes kikapcsolódást (kerti sütögetés, activity barátokkal, kirándulás...) Van egy lányom bár nem velem él de próbálok minél több időt vele tölteni mert hatalmas nagy csóka, és imádom. Szeretek motorozni, szabadidőmben pedig a mini házikómat próbálom szépítgetni több kevesebb sikerrel. Nyilván egy értelmes nő meglátásai és véleménye sokat segítene. 😉
- Apátszállás
- Apostag
- Dunaegyháza
- Dunaföldvár
- Dunaújváros
- Dunavecse
- Előszállás
- Kisapostag
- Kisszentmiklós
- Ménesmajor
- Mezőfalva
- Nagykarácsony
- Nagyvenyim
- Újvenyim
20 km-es körzet:
- Alap
- Alsószentiván
- Bölcske
- Hantos
- Kislók
- Kissolt
- Kulcs
- Mélykút
- Nagysismánd
- Rácalmás
- Solt
- Szalkszentmárton
- Szőlőhegy
- Tass
- Újsolt
Elit társ = komoly kapcsolat?
Csajok és pasik és az online társkeresés
Divat még a kézcsók? Társkereső illemtan
Páratlan lehetőség egy páratlan társkeresőn?
Viszony vagy kapcsolat - ki mit keres igazán egy társkeresőn?
Vékony társkeresők Baracson (Fejér)
Baracsi társkereső vagy és szeretnéd, ha vékony társad is helybéli lenne? 153 vékony tag vár rád Baracs és környékéről!
Rövid ismertető
Baracs egy Fejér megyei település. Bővebben »

