Vékony társkeresők Agostyán

Vékony társkereső hölgyek Agostyán és környékéről:

Andrea, 54 éves társkereső nő, Letkés
Andrea

54, Letkés

Nem vagyok a nagy szavak embere, inkább a tettek beszélnek helyettem. Szeretek nevetni, kikapcsolódni és olyan emberekkel körülvenni magam, akik őszinték. Ha te is egy normális, tartalmas kapcsolatot keresel, ismerkedjünk meg!

Judit, 40 éves társkereső nő, Tatabánya
Judit

40, Tatabánya

Egy kedves, figyelmes, humoros, szintén diplomával rendelkező társat keresek, akivel jókat lehet beszélgetni, szeret sportolni, utazni, színházba járni, és csak úgy együtt lenni. Rendszeretők előnyben 😁 Életközepi válságban szenvedők kíméljenek 😅 Nem távkapcsolatot keresek, illetve ha nem hosszú távra tervezel, kérlek ne írj rám! 😉

Szilvi, 57 éves társkereső nő, Szentendre
Szilvi

57, Szentendre

55 felett már tudom értékelni a nyugalmat, – nem a kanapéhoz kötve, hanem inkább úgy, hogy közben nyitott maradok a világra. Olyan nő vagyok, aki szeret új helyeket felfedezni, sétálni a természetben, kertet szépítgetni, vagy csak útközben beszélgetni egy nagyot. Nem rohanok, de nem is állok meg – tudom, hogy még dolgom van az életben és a közösségeimben. Egy patak csobogása, egy vízesés ereje vagy egy türkiz tó látványa mindig feltölt. És egy vadregényes szurdokért a fáradtságot is vállalom – és utána jól jön az a kanapé! Fontos számomra a derű, az igényesség és az, hogy az ember jól érezze magát a saját életében. Szeretem az aktívabb hétköznapokat, figyelek magamra, és örülök, ha a másik is ad magára, szeret mozogni, és jelen van az életében. Hiszem, hogy két ember együtt még többet hozhat ki a mindennapokból – akár egy séta közben, akár egy közösen megélt élményben.

Barbi, 44 éves társkereső nő, Tata
Barbi

44, Tata

Vidám, jókedélyű, segítőkész nő vagyok. Keresek hasónló gondolkodasú egyedülálló, magányos, szeretetre vágyó társat.

Móni, 49 éves társkereső nő, Budaörs
Móni

49, Budaörs

Ismerkedj nyitottan… Nyitott nő vagyok szeretek utazni, sportolni.. Az ?llatokat imádom. Érett gondolkodás fontos számomra

Virág, 49 éves társkereső nő, Tata
Virág

49, Tata

Dekoratív, csinos nő vagyok.fontosnak tartom a belső ?rt?keket,a becsületess?get,öszintes?get,az együtt töltött minőségi időt.

Melinda, 48 éves társkereső nő, Budaörs
Melinda

48, Budaörs

47 éves ápolónő vagyok. Csalódások után még bízom . Megbízható t?rsat ,tartós kapcsolatot az igazit keresem 😊

Anikó, 64 éves társkereső nő, Tata
Anikó

64, Tata

Magamról nem tudok nyilatkozni, mivel tökéletes vagyok ezen kívűl rendkívűl szerény is 😃 😃 😃... No, persze ez csak vicc 😊 Természetesen találkoznunk kell ahhoz legalább egyszer, hogy véleményt alkothassunk a másikról. Nem vagyok a levelezés híve, csak időhúzásnak tartom...

Zsanett, 36 éves társkereső nő, Esztergom
Zsanett

36, Esztergom

Ha nem ismersz majd meg ismersz 😎 🤩 🤗 🙂 szeretek mosolyogni boldognak lenne szeretek sétálni szeretem a virágokat az állatokat szeretek zenét hallgatni.

Erzsébet, 34 éves társkereső nő, Tatabánya
Erzsébet

34, Tatabánya

Sziasztok! Mosolygós, kedves lány vagyok. Szeretek utazni, különböző kultúrákat megismerni. Olyan személyt keresek, aki társ lenne a további élmények szerzésében. Szabadidőmben szívesen olvasok, filmeket nézek. Legújabb hobbim a kreatív horgolás.

Márta, 74 éves társkereső nő, Esztergom
Márta

74, Esztergom

Kedves, vidám természetű és nem utolsó sorban jó humorú embernek tartom magam. Keresem hasonló típusú társam.

Barbi, 29 éves társkereső nő, Budaörs
Barbi

29, Budaörs

Normális értékrenddel rendelkező társat keresek, aki tudja mit szeretne az élettől, nem játszmázik. :)

Vékony társkereső urak Agostyán és környékéről:

Márk, 21 éves társkereső férfi, Pomáz
Márk

21, Pomáz

sziasztok én keresm azt a lány aki el fogad amilyen vagyok sajnos tulsok tapasztalatom még nincs sajnos csak csalodás bátortalan vagyok szeretem az álatokat rengeteg mindenhez értek szeretek tevékenykedni szerelni és stb kicsit szar humoram van de remélem el fogatok amien vagyok

Attila, 47 éves társkereső férfi, Budaörs
Attila

47, Budaörs

Most itt épp az vagyok akinek látni akarsz. Pedig lehet, hogy nem. Az vagyok, aki nem akar más lenni, mint amilyen. Az vagyok, aki eddig ezért senkinek sem volt elég. Elég tökéletes. Mert pár centivel alacsonyabb, vagy épp annyival magasabb. Mert pár kilométerrel messzebb él, mint lehetne. Mert pár évvel fiatalabb, vagy mert épp pár évvel idősebb. Vagy más színű a szeme, a haja. Mert nem akarsz mögé látni. Mert csak a mindenben egyező kell, az akinek már a fotójába beleszeretsz. Mert másban nem hiszel, csak a mesékben, amiket kislányként láttál... Ez a hely tökéletesen jó arra, hogy tökéletesen félreértsük magunkat, és a tökéletest eltökélten keresve, elmenjünk szótlanul a valódi, tökéletlen, hibás, halandó, mégis számunkra teremtett ember mellett. Akivel az életben talán egy szempillantás alatt kölcsönös szimpátiánk hatása, varázsa alá kerülnénk, olyan mélyen, ahonnan már nincs visszaút, de nem is akarunk, mert úgy érezzük, minden furcsaságunk, és különbözőségünk ellenére : tökéletes.

Zsolt, 34 éves társkereső férfi, Tata
Zsolt

34, Tata

Szia. Tatán élek egy idős macskával. Szabadidőmben szeretek kirándulni, túrázni, várost nézni, fallabdázni, színházba járni (ezt jelenleg nincs kivel, egyedül meg furcsa lenne elmenni). Fontos számomra az érintés, nagyon szeretek ölelni. Kedves, barátságos, segítőkész, kommunikatív - talán ezek a jelzők illenek rám leginkább. Többet megtudhatsz rólam, ha elkezdünk ismerkedni 🙂

Péter, 53 éves társkereső férfi, Budakeszi
Péter

53, Budakeszi

Komoly és őszinte kapcsolatot keresek függetlenként, káros szenvedélyem nincs. Alkalmazkodó képes vagyok ,és a legfontosabb érték számomra a bizalom . Érzékeny és empatikus hölgyet keresek, legjobban a föld és a víz jegyűekhez tudok kapcsolódni.

Péter, 44 éves társkereső férfi, Nagymaros
Péter

44, Nagymaros

Diplomás, céltudatos férfi vagyok Nagymarosról. A házam saját kezemmel újítottam fel a burkolástól a festésig. Alkatilag a szálkás, sportos vonalat képviselem (173/65), a tiszta és egészséges életmód híve vagyok. Belül türelmes, megértő, együttérző típus, jó humorral. Ritkán, heti egyszer lépek be, a valódi találkozások híve vagyok.

Valentin, 29 éves társkereső férfi, Oroszlány
Valentin

29, Oroszlány

Szia! Igazából magam sem tudom mit keresek, így nyílt vagyok szimplán az új emberekre. Rólam: - hobbiszakács, hobbiköltő, hobbifilozófus (ha elé rakod a hobbi szót, nem kell már jónak lenned benne :) - Villamos-karbantartó, de maximum megráz annyi közöm van hozzá, de a legtöbb dolgot megszerelem Az nem hátrány ha kicsit sötétebb a humorod a megszokottnál, de elfogadó vagyok, csak neked lesz kevésbé vicces.

Pisti, 39 éves társkereső férfi, Érd
Pisti

39, Érd

Kedves Ismeretlen! Pisti vagyok, és arra az elhatározásra jutottam, hogy adok egy esélyt ennek online társkereső oldalnak, hátha tartogat számomra valamit. Ha úgy van, akkor nem vagyok ellensége egy jó beszélgetésnek, mert Forrest Gump is megmondta ugye, hogy: "Az élet olyan, mint egy doboz bonbon, nem tudhatod, hogy mit veszel ki belőle." Jó béna bemutatkozás lett, de ha volna kérdés és érdeklődés, akkor állok elébe! :) Szép napot! Üdv: Pisti :)

Márk, 27 éves társkereső férfi, Tatabánya
Márk

27, Tatabánya

Nem a játszmák híve vagyok. Egy érett lány sokkal inkább felkelti a figyelmem mintsem a tömegcikkek.. Számomra fontos a/az.... ✅Humor ✅Romantika ✅Szenvedély ✅Igényesség ✅Öszinteség ✅Intelligencia ?éltudatosság ✅Nyitott gondolkodás Ha még ha itt vagy akkor magamról is adok pár pontot.. 🫟Tatabányán élek 🫟 179cm / Zöldes kék szemmel és bizergálos hajjal 🫟Tetovált 🫟Testalkatilag inkább vékony ࿿ Dohányzom / Alkoholt nem iszok SOHA 🫟Van már egy hűséges hercegnőm, egy szibériai husky formában gy kis negatívumnak...extrán szeretet és önbizalom hiányom van Ha már ideig elértél és felkeltettem a figyelmed rossz ember nem lehetsz..csak adj egy esélyt! 🫶 🫶

Renátó, 31 éves társkereső férfi, Esztergom
Renátó

31, Esztergom

Mozgáskorlátozott vagyok, de attól függetlenül teljes értékű normális ember vagyok. Nagyon zárkózott vagyok és nehezen találom az emberekkel a közös nevezőt. de ha megtalálom akkor hamar feloldodok bármiről lehet velem beszélgetni.

Zoltán, 34 éves társkereső férfi, Nyergesújfalu
Zoltán

34, Nyergesújfalu

34 éves vagyok, keresem leendő páromat. Amit tudni kell rólam, mindig őszinte vagyok. Szeretek beszélgetni, szeretem ha van valakivel összebújni filmezni.

Roland, 28 éves társkereső férfi, Szentendre
Roland

28, Szentendre

Hosszútávú párkapcsolatot keresek, szabadidőmben szeretek kimozdulni a házból, edzeni, sportolni, de bent is szívesen töltök időt film/sorozat/anime/videojátékkal, de igazából bármire vevő vagyok és szívesen próbálok ki új dolgokat.

Dávid, 33 éves társkereső férfi, Tata
Dávid

33, Tata

Pár társkereső bemutatkozása:

Andrea (54), letkési társkereső nő

Nem vagyok a nagy szavak embere, inkább a tettek beszélnek helyettem. Szeretek nevetni, kikapcsolódni és olyan emberekkel körülvenni magam, akik őszinték. Ha te is egy normális, tartalmas kapcsolatot keresel, ismerkedjünk meg!

Judit (40), tatabányai társkereső nő

Egy kedves, figyelmes, humoros, szintén diplomával rendelkező társat keresek, akivel jókat lehet beszélgetni, szeret sportolni, utazni, színházba járni, és csak úgy együtt lenni.
Rendszeretők előnyben 😁
Életközepi válságban szenvedők kíméljenek 😅
Nem távkapcsolatot keresek, illetve ha nem hosszú távra tervezel, kérlek ne írj rám! 😉

Szilvi (57), szentendrei társkereső nő

55 felett már tudom értékelni a nyugalmat, – nem a kanapéhoz kötve, hanem inkább úgy, hogy közben nyitott maradok a világra.
Olyan nő vagyok, aki szeret új helyeket felfedezni, sétálni a természetben, kertet szépítgetni, vagy csak útközben beszélgetni egy nagyot. Nem rohanok, de nem is állok meg – tudom, hogy még dolgom van az életben és a közösségeimben. Egy patak csobogása, egy vízesés ereje vagy egy türkiz tó látványa mindig feltölt. És egy vadregényes szurdokért a fáradtságot is vállalom – és utána jól jön az a kanapé!
Fontos számomra a derű, az igényesség és az, hogy az ember jól érezze magát a saját életében. Szeretem az aktívabb hétköznapokat, figyelek magamra, és örülök, ha a másik is ad magára, szeret mozogni, és jelen van az életében. Hiszem, hogy két ember együtt még többet hozhat ki a mindennapokból – akár egy séta közben, akár egy közösen megélt élményben.

Márk (21), pomázi társkereső férfi

sziasztok én keresm azt a lány aki el fogad amilyen vagyok sajnos tulsok tapasztalatom még nincs sajnos csak csalodás bátortalan vagyok szeretem az álatokat rengeteg mindenhez értek szeretek tevékenykedni szerelni és stb kicsit szar humoram van de remélem el fogatok amien vagyok

Barbi (44), tatai társkereső nő

Vidám, jókedélyű, segítőkész nő vagyok.
Keresek hasónló gondolkodasú egyedülálló, magányos, szeretetre vágyó társat.

Móni (49), budaörsi társkereső nő

Ismerkedj nyitottan…
Nyitott nő vagyok szeretek utazni, sportolni..
Az ?llatokat imádom. Érett gondolkodás fontos számomra

Attila (47), budaörsi társkereső férfi

Most itt épp az vagyok akinek látni akarsz. Pedig lehet, hogy nem. Az vagyok, aki nem akar más lenni, mint amilyen. Az vagyok, aki eddig ezért senkinek sem volt elég. Elég tökéletes. Mert pár centivel alacsonyabb, vagy épp annyival magasabb. Mert pár kilométerrel messzebb él, mint lehetne. Mert pár évvel fiatalabb, vagy mert épp pár évvel idősebb. Vagy más színű a szeme, a haja. Mert nem akarsz mögé látni. Mert csak a mindenben egyező kell, az akinek már a fotójába beleszeretsz. Mert másban nem hiszel, csak a mesékben, amiket kislányként láttál...
Ez a hely tökéletesen jó arra, hogy tökéletesen félreértsük magunkat, és a tökéletest eltökélten keresve, elmenjünk szótlanul a valódi, tökéletlen, hibás, halandó, mégis számunkra teremtett ember mellett. Akivel az életben talán egy szempillantás alatt kölcsönös szimpátiánk hatása, varázsa alá kerülnénk, olyan mélyen, ahonnan már nincs visszaút, de nem is akarunk, mert úgy érezzük, minden furcsaságunk, és különbözőségünk ellenére : tökéletes.

Zsolt (34), tatai társkereső férfi

Szia.

Tatán élek egy idős macskával. Szabadidőmben szeretek kirándulni, túrázni, várost nézni, fallabdázni, színházba járni (ezt jelenleg nincs kivel, egyedül meg furcsa lenne elmenni).
Fontos számomra az érintés, nagyon szeretek ölelni.
Kedves, barátságos, segítőkész, kommunikatív - talán ezek a jelzők illenek rám leginkább.

Többet megtudhatsz rólam, ha elkezdünk ismerkedni 🙂

Péter (53), budakeszi társkereső férfi

Komoly és őszinte kapcsolatot keresek függetlenként, káros szenvedélyem nincs. Alkalmazkodó képes vagyok , és a legfontosabb érték számomra a bizalom . Érzékeny és empatikus hölgyet keresek, legjobban a föld és a víz jegyűekhez tudok kapcsolódni.

Gellért (21), táti társkereső férfi

Gellért vagyok, 20 éves. Már az elején szeretném leszögezni, hogy introvertált vagyok, nehezebben megy a beszélgetés, ismerkedés. Ezért is regisztráltam ide. Célom komoly kapcsolat.

Virág (49), tatai társkereső nő

Dekoratív, csinos nő vagyok.fontosnak tartom a belső ?rt?keket, a becsületess?get, öszintes?get, az együtt töltött minőségi időt.

Melinda (48), budaörsi társkereső nő

47 éves ápolónő vagyok. Csalódások után még bízom .
Megbízható t?rsat , tartós kapcsolatot az igazit keresem 😊

Sikertörténet
Társkereső sikertörténet: Andi és Zsolti
Andi és Zsolti

A barátnőm több hónapi unszolására tettem fel magam egyik nap a parom.hu-ra, erre az egy társkereső oldalra regisztráltam hirtelen felindulásból.

Vékony társkeresők Agostyán (Komárom-Esztergom)

Agostyán-i társkereső vagy és szeretnéd, ha vékony társad is helybéli lenne? 168 vékony tag vár rád Agostyán és környékéről!




Rövid ismertető


Agostyán egy Komárom-Esztergom megyei település. Bővebben »