Társkeresés Mártélyon

Legújabb társkereső hölgyek Mártély és környékéről:

Icu, 65 éves társkereső nő, Hódmezővásárhely
Icu

65, Hódmezővásárhely

Icu vagyok, 65 éves, özvegy. Szeretnék beszélgetni,ismerkedni. Alkohol és dohányzás kizáró ok. Olyan férfival szeretnék beszélgetni, ismerkedni aki szeret kirándulni,utazni.

Magdi, 40 éves társkereső nő, Hódmezővásárhely
Magdi

40, Hódmezővásárhely

Nyitott, életvidám vagyok.De nem keresek kalandot. Szeretném megtalálni azt aki valóban őszinte és vágyik egy kapcsolatra.

Andrea, 51 éves társkereső nő, Sándorfalva
Andrea

51, Sándorfalva

Alapvetően vidám, energikus, nyitott személyiség vagyok. Szeretek táncolni ( bacata ), sétálni,olvasni, sportolni.

Zita, 53 éves társkereső nő, Kistelek
Zita

53, Kistelek

Vidám természetű, kiegyensúlyozott ember vagyok, felnőtt gyermekkel. Fontos számomra a nyugalom, a humor, az őszinteség és egy jó társ, akivel jó megélni az élet apró pillanatait is. Szeretek nevetni, viccelődni, de úgy gondolom, hogy a komoly beszélgetések is hozzátartoznak az igazán jó kapcsolatokhoz. Vajon ennyiből meg lehet ismerni valakit? 🤔

Legújabb társkereső urak Mártély és környékéről:

Ferenc Ágoston, 73 éves társkereső férfi, Hódmezővásárhely
Ferenc Ágoston

73, Hódmezővásárhely

Kft-mben aktívan dolgoźó nyugdíjas matematika- technika szakos tanár vagyok. Sokat utazom, telente Dél-ázsiába, nyaranta európában. Színházba járó vagyok. "SZERETEM" a focit. Mivel 35 évi házasság után a nejem megcsalt és elküldtem, olyan társat keresek, aki megsebzett lelkemet meggyógyítja. Cserébe lehozom neki a csillagokat az égről. Feri

István, 35 éves társkereső férfi, Hódmezővásárhely
István

35, Hódmezővásárhely

Szia. Azt kell tudni rólam hogy nem vagyok nagyon kimozdulós (gamer vagyok), de ha akad egy hölgy aki megadja a kezdőlökést, akkor mehetünk akár a holdra is. Érdekel még a olvasás (Marvel képregények), új ételek kipróbálása (kisebb-nagyobb sikerekkel) és 3D nyomtatás. A háziállatokat is szeretem, de legfőképpen a macskákat.

Tamás, 32 éves társkereső férfi, Szegvár
Tamás

32, Szegvár

Szia, én Tamás vagyok. Szeretem aktívan eltölteni az időmet – olvasni, túrázni, kirándulni, és imádom az élő zenét. A zene nemcsak hallgatva fontos számomra, hanem gitározni is szeretek, mert számomra ez egyfajta kikapcsolódás és önkifejezés. Emellett a fotózás is nagy szenvedélyem – szeretek megörökíteni különleges pillanatokat, érdekes fényeket és hangulatokat. Szívesen kóstolok bele az ételek elkészítésébe is, mert jó érzés valami finomat alkotni.

József, 31 éves társkereső férfi, Hódmezővásárhely
József

31, Hódmezővásárhely

179 cm magas gesztenye barna szem, haj. Megértő, kedves, odaadó embernek tartom magam. A továbbiakról személyesen társalognék.

Zsuzsanna, 69 éves társkereső nő, Hódmezővásárhely
Zsuzsanna

69, Hódmezővásárhely

A koromhoz képest mozgékony, fitt nő vagyok. Tornázom, jógázok, kerékpározok és figyelek az étkezésemre. Keresek egy őszinte, megbízható, alkoholt nem fogyasztó társat, aki szereti a természetet.

Kata, 42 éves társkereső nő, Hódmezővásárhely
Kata

42, Hódmezővásárhely

Ha röviden kellene írnom magamról, ennyi lenne...'egyszerűen bonyolult'. Egyszerű, természetes, nem szeretem kicicomázni magam, de mégis bonyolult, hiszen mégis nőből vagyok. 🙂

Katalin, 71 éves társkereső nő, Hódmezővásárhely
Katalin

71, Hódmezővásárhely

Oszinte, tolerans, elfogado! Minosegi emberi kapcsolatokra torekszem. Fontos szamomra a partner oszintesege, legyen zovabba allatbarat! Dohanyzom kimeljenek!

Kati, 45 éves társkereső nő, Hódmezővásárhely
Kati

45, Hódmezővásárhely

Mosolygós, kedves, gondoskodó, diplomás nő vagyok, aki képes az otthon melegét megteremteni. Olyan férfit keresek aki TÁRS a szerelemben és a hétköznapi életben is.

Laci, 72 éves társkereső férfi, Hódmezővásárhely
Laci

72, Hódmezővásárhely

Őszinte, becsületes, optimista, emberi értékekeket magáévá tevő, kreatív, természetet kedvelő, gyermekszerető, táncolni imádó, mozgást, sportot szerető, az otthoni munkákba is helytálló férfiként élem életem. Ja igen , szeretek barkácsolni 🙂

Laci, 49 éves társkereső férfi, Hódmezővásárhely
Laci

49, Hódmezővásárhely

Nem akarok mindenkinek tetszeni, csak annak az egynek. Túl vagyok pár csalódáson, megtapasztaltam dolgokat, tanultam a hibáimból, s szeretném ezt a tudást kamatoztatni. Nem tudom, hogy egy fotó és pár adat alapján meg tudsz-e ítélni, ha nem, akkor keress meg! Nem kérek többet, mint amit adni tudok, csak egyet: értelmes, okos, intelligens, nőies, csinos, lehetőleg sportos, tudjam szeretni, nagyon szeressen, elviselje a hülyeségeim, el tudjam viselni a hülyeségeit, jó legyen az ágyban, házias, legyen saját egzisztenciája, szeresse a gyerekeket és tudjon is velük bánni (a többi feltétel még kialakítás alatt van) :)

Gábor, 42 éves társkereső férfi, Mindszent
Gábor

42, Mindszent

Korban hozzám illő lánnyal ismerkednék ... :) ... pedagógusként dolgozom, hobbim a kertészkedés ... távkapcsolatokban sajnos nem hiszek!

Zoli, 43 éves társkereső férfi, Balástya
Zoli

43, Balástya

Egyszerü normális srác vagyok... Keresem társam, akivel közösen haladhatun a kitüzött célok felé, egy életen át.. Érdekes a mai világ, az ember kitené a lelkét, mutatna "képeket" életéről elképzeléseiről, szándékáról... A környezet pedig érdektelenséggel prüdséggel fogadja mintha az emberek elfelejtették volna mi az a komonikáció és érdeklödés a mnásik iránti, törödés kiváncsiság... Sokszor esélyt se adva a másiknak. Valami csodára várva csak éppen a csodáért képtelenek kinyujtani a karjukat... Ha valaki lát ugy fantáziát bennem irjon rám, kezdek baszotul belefáradni a süket fülekre találo megkereséseimre, érdektelenségbe.... Vagy épp mikor felteszel egy kérdést, és jobb esetben kapsz egy választ "hogy nem egymást keresük..." -de közbe tudod hogy fogalma sincs rola hogy te milyen szándékal és milyen ember lehetsz. számára..

Fanni, 20 éves társkereső nő, Hódmezővásárhely
Fanni

20, Hódmezővásárhely

Sziasztok! Fanni vagyok 170 cm magas 18 éves. Szeretek festeni, rajzolni. Kedvenc állatom a ló és a kutya. Maximum 22éves korig ismerkedek/beszelgetek. Hosszú távú kapcsolatra vágyok egy olyan illetővel aki szeret úgy ahogy vagyok és dob el 1 hónap után mert nem bír.

Helga, 19 éves társkereső nő, Mindszent
Helga

19, Mindszent

Sziasztok 19 éves vagyok - csongrád csanád megyében élek azon belül mindszenten lakom - szeretek olvasni,fözni, zenét halgatni, - van egy magyar viszla kutyám - cuki aranyos kedves humoros, segítökész, megértő, őszinte vagyok

Anna, 22 éves társkereső nő, Algyő
Anna

22, Algyő

Szeretek olvasni, tornázni. Novellákat írok, egyetemistaként tanulok magyar szakon. Keresem Algyőn és közelében lévő kapcsolatot.

Laci, 29 éves társkereső férfi, Szegvár
Laci

29, Szegvár

Kedves, elfogadó, személyiségű, az új dolgokra nyitottan hozzáállni törekvő személynek tartom magam. Fontos számomra az önfejlesztés, az arra való törekvés, hogy mindig egyre többet hozzak ki magamból és az életemből. Szabadidőmben szeretek a természetben lenni, sétálni, videókat nézni, zenét hallgatni, horgászni, motorozni... Egy olyan társat keresek, akivel a barátságtól kezdve az ismeretség a kölcsönösségeken alapul (pl.: kölcsönös tisztelet, elfogadás, támogatás, megértés stb.) és akivel együtt fejlődhetek, törekedhetek a jobbra és minden jóra.

Attila, 28 éves társkereső férfi, Hódmezővásárhely
Attila

28, Hódmezővásárhely

Nem négyfal közt ücsörgős tipus vagyok! Természet kedvelő vagyok! Víg Kedélyű! Vannak háziállataim! Dohányzok!

Márk, 27 éves társkereső férfi, Hódmezővásárhely
Márk

27, Hódmezővásárhely

Intelligens, kedves, humoros, sportot kedvelő srác vagyok. Hasonló beállítottságú lánnyal ismerkednék.

Dani, 20 éves társkereső férfi, Hódmezővásárhely
Dani

20, Hódmezővásárhely

Nem vagyok egy Jason Momoa. Sőt túl okos sem. Leginkább csak kíváncsi, bár nem híve az ilyen platformoknak. De egyszer élünk. Olyan lányt keresek aki kapcsolat terén komoly (de azért az életet nem veszi véresen komolyan:).

Tímea, 38 éves társkereső nő, Hódmezővásárhely
Tímea

38, Hódmezővásárhely

Timi, 34 éves társkereső nő, Hódmezővásárhely
Timi

34, Hódmezővásárhely

34 éves egyedül álló anyuka vagyok ,egyedül élek 8 éves kislányommal(ő a mindenem) 2 munkahelyen dolgozom

Anett, 45 éves társkereső nő, Hódmezővásárhely
Anett

45, Hódmezővásárhely

Anett vagyok. Csongrád Csanád Megyében lakom. 44 éves vagyok. Nyitott kapcsolatot szeretem. Szeretem a kihivásokat.3 gyerekem van.

Kati, 41 éves társkereső nő, Ópusztaszer
Kati

41, Ópusztaszer

Sziasztok kedves udvarias öszinte társam keresem. Csak. Komoly kapcsolat érdekel.A gyermekem 3 és olyan írjon akinek ez nem probléma

Tibor, 44 éves társkereső férfi, Hódmezővásárhely
Tibor

44, Hódmezővásárhely

Szia ! Nem vagyok egy magas Pasi ( 165 cm ) . Ismerkednek, beszelgetnek, stb ! Szep napot Mindenkinek !

András, 43 éves társkereső férfi, Hódmezővásárhely
András

43, Hódmezővásárhely

40 éves, barna hajú, barna szemű vagyok. Komoly kapcsolatot keresek. A személyes találkozás híve vagyok. Privát üzenetben többet megtudhatsz rólam.

Zoltán, 42 éves társkereső férfi, Baks
Zoltán

42, Baks

Bármit lehetne ide írni,hogy minél szebb színben lássanak, de az nem olyan mint egy tartalmas beszélgetés! De röviden: szeretem az állatokat,szeretek utazni,szép időben a szabadtéri programokat(sütögetés,főzés,séta...)

Tibi, 40 éves társkereső férfi, Kistelek
Tibi

40, Kistelek

Sziasztok! Ismerkednék l?nyokkal. Nem voltam még ilyen oldalon de hátha.Leginkább B?cs, Csongrád illetve B?k?s megy?ből. Röviden magamról 8 ?ve vagyok itthon Szeretek a szabadban lenni,túr?zni a hegyekben ?s vízpart közelében ?ztatni a hab testem. Szeretem a humort ?s a sok nevet?st is,szoktam venni a lapot. El?g sokoldalú szem?lyis?gnek gondolom magamat hab?r nem vagyok egy konyhatünd?r de a h?z körül megállom a helyem. A munk?m a hobbim is Egy udvarias tisztelettudó, vicces,n?ha bolond,utazni, világot látni v?gyó vagyok. Vagy csak beülni az autóba, bekepcsolni a zen?t ,hogy kikapcsoljon ?s menni A többit priv?tban ha felkeltettem az ?rdeklőd?sed írj b?tran majd meglátjuk,hogy alakul. Amint tudok vissza írok.

Kata, 52 éves társkereső nő, Hódmezővásárhely
Kata

52, Hódmezővásárhely

Életvidám, barátságos, pozitív kisugárzású hölgy egy gyermekkel . Keresem a másik felem. Kalandorok kíméljenek. Szabadidőmben rendszeresen sportolok ( aerobik), szeretek kirándulni, új helyeket felfedezni, jó filmeket nézni. Egy olyan társat keresek, aki hagyomány tisztelö, , és aki ebben a nagy modern világban nem felejtett el férfi maradni, aki mellett újra nőnek érezhetem magam .

Andrea, 53 éves társkereső nő, Hódmezővásárhely
Andrea

53, Hódmezővásárhely

Én egy egyedül álló sportos nő vagyok! Keresem azt a normális férfit aki nem komolytalan és normális szeretni tudó. Lehetőleg kíméljenek a gusztustalan írásokkal!

Heni, 51 éves társkereső nő, Hódmezővásárhely
Heni

51, Hódmezővásárhely

Kedves Látogató! 😊 Örülök az érdeklődésnek! A regisztrációm valóban régi, de sokáig nem voltam jelen ezen az oldalon. Férjhez mentem, két gyermekes anyuka lettem. 😊 Nagyon szeretek beszélgetni, ismerkedni, táncolni, motorozni. Nem apukát keresek a gyerekeimnek, hanem egy őszinte, kedves férfit magamnak. 😊 Nem vagyok előfizető.

Mónika, 47 éves társkereső nő, Hódmezővásárhely
Mónika

47, Hódmezővásárhely

Sziasztok! Rövid bemutatkozást írok ! Kb:164cm ,rövid vöröses hajú, barna szemű 3 gyermek anyukája vagyok.

Attila, 50 éves társkereső férfi, Hódmezővásárhely
Attila

50, Hódmezővásárhely

Csongrád megyei hölgyekkel szeretnék ismerkedni.Hangulatos étteremben,kávézóban sok mindenről beszélgetni közben megismerni egymást.

Gyula, 46 éves társkereső férfi, Hódmezővásárhely
Gyula

46, Hódmezővásárhely

Független vagyok. Nem dohányzom. Tartós kapcsolatot keresek. Szegeden dolgozom, Hmvhelyen lakom. A személyes találkozás híve vagyok.

Antal, 46 éves társkereső férfi, Sándorfalva
Antal

46, Sándorfalva

Kell találni egy igazit.. Aki felhív, amikor bele vagy gabalyodva, aki fennmarad csak azért, hogy lássa, ahogy alszol. Várni valakire, aki homlokon csókol, aki akkor is meg akar mutatni az egész világnak, amikor csapzott és izzadt vagy, aki a barátai előtt is fogja a kezed,aki belesúgja a füledbe,hogy mennyire szeret. Várni arra az egyre, aki állandóan emlékeztet rá, hogy milyen szerencsés, hogy vagy neki. Várni arra az egyre, aki a barátaihoz fordulva azt mondja, "...Ő az.."

István, 50 éves társkereső férfi, Hódmezővásárhely
István

50, Hódmezővásárhely

Ismerkednék... érett gondolkozású, normális kapcsolatra vágyó nővel. Társat keresek, nem partnert, mert azt én is találok... ;) Nem nagyon használom az oldalt, nem látom értelmét előfizetni, így Téged sem látlak... Ha szimpatikus vagyok, valahogy add a tudtomra, aztán majd lesz valahogy. Ja, és a két kislányom velem is él, de nincs ilyen lehetőség a válaszok között...

Rozália, 68 éves társkereső nő, Hódmezővásárhely
Rozália

68, Hódmezővásárhely

Elvált vagyok egyedűl vagyok egy 17 éves lányommal a nagyok férjnél vannak. Az unokák és a gyerekek töltik ki a napjaimat szeretem a rendet utálom a hazugságot.

Kata

72, Hódmezővásárhely

Egyedül álló vagyok! Olyan társat keresek Aki Magára és környezetére igényes és szeret utazni, kirándulni.

Böbe, 76 éves társkereső nő, Hódmezővásárhely
Böbe

76, Hódmezővásárhely

Kedves, segítőkész, türelmes vagyok, ezt neked kell eldöntened. Nem szeretem a wellnest, inkább otthon, vagy kint a természetben. Az ember semmit sem ér, ha egyedül van a világon. Gyorsan halad az idő, napok, hónapok, évek, és már gyorsan eltelik az élet. A kitartás az, mikor az álomból valóság lesz. 77 éven aluliak nem érdekelnek.

Ancsúrka, 77 éves társkereső nő, Hódmezővásárhely
Ancsúrka

77, Hódmezővásárhely

Szeretnék egy tarsat Akiben megbízhatok akit szerethetek aAkivel az élet szép lehet meg ! Szöke kékszemü nagyon vidám mosolygos őszinte vagyok szeretek utazni világot latni mindent ami szép és jó ! A közelemben keresek mert nekem fontos hogy elerhető legyen nemakarom atalakítani odaköltőzni kertes hazzban lakom van kutyusom meg cicám imádom Nem a múlt érdekel hanem a jövő legyen őszinte mert bízni akarok benne nagyon fontos hogy a barátom legyen jobban rosszban legyen ápólt hüséges szeressen vidám eletet kezdeni szeretek társaságba járni tancólni biciklizni mindent amiben jólérzem magam ,!egyszerű vagyok pozitív és olyat is keresek !imadom a gyerekeimet unokáimat szeretek magam élni de hiányzik egy tars akihez odabújhatok beszélgethetek akiben bízhatok aki a jövőm lessz aki ugyanezt keresi hiszen mindannyian az elveszett boldogságot keressük itt is szeretném ha nemcsak keresnem kell hanem találok is szeretettel várlak !

Sándor, 68 éves társkereső férfi, Kistelek
Sándor

68, Kistelek

Egyre jobban keresek " Valakit ,valamit",ha megtalállak Téged...együtt kereshetjük a valamit! Keress kérlek,hogy megtalálhassalak!

Gábor, 64 éves társkereső férfi, Mindszent
Gábor

64, Mindszent

Hölgy partnert keresek, komoly és tartós kapcsolatot remélve! Olyan társat keresek, akire úgy tekinthetek mindennap, mintha egy szép varázslat lenne! Egy éve annak, hogy özvegy lettem. Jelenleg aktív szellemi dolgozó vagyok és még ameddig lehet, az is szeretnék maradni. Szeretek barkácsolni, autót bütykölni, olvasni, néha horgászni és nagyokat sétálni a természetben. Szeretek baráti társaságokban is jókat beszélgetni és kulturális rendezvényeken kikapcsolódni. Szeretnék még sok közös élményt és számtalan romantikus pillanatot átélni. Szeretnék újra udvarolni és átérezni a szerelem varázsát. Kikapcsolódni, feltöltődni és még minden ami jó. Sajnos egyedül érzem magam, nagyon vágyom egy társra, akivel közösen átélhetjük a szépet és a jót. Őszinte, empatikus és szókimondó vagyok. Most szétszórtnak érzem magam, talán veled leszek újra teljesen egész!

Imre, 83 éves társkereső férfi, Szegvár
Imre

83, Szegvár

1943 07 21 a születési dátumom. Özvegy vagyok. Természet járó erdő vadászó ember vagyok. Nem iszom nemdohanyzom nem kabitozom. Nem mindig aszt csinálom amihez kedvem van. Vannak kötelezett segeim. Gép javítás. Autó. Lacfuresz. Elektronika. Favágás. Meg még nagyon sok inden más.a hozzá állásom élni és élni hagyni

Ernő, 86 éves társkereső férfi, Hódmezővásárhely
Ernő

86, Hódmezővásárhely

Egyedül élek! Nyugdijas,aktivan dolgozó vállalkozó vagyok. Elfoglaltságom miatt,ezuton keresném azon kedves magára és környezetére is igényes hölgy társaságát,aki az adataim ismeretében szeretne velem megismerkedni. Én magamat hasonló adottságokkal rendelkező embernek tartom! "Élj a mának!"

Pár társkereső bemutatkozása:

Anett (50), hódmezővásárhelyi társkereső nő

Komoly kapcsolatot keresek
Dohányzás kizárt
Kapcsolatban élők kerüljenek
Csak pozitivan
Vidám tipus vagyok

Károly (21), szegvári társkereső férfi

Hello anak aki e sorokat olvasva

?n általában olvasni szoktam vagy számitó g?pen játszok ?rdekel a tört?nelem ?s szeretem a japán kultúrát. Szeretem term?szetet járni de bekuckozva egy jó fimet vagy ?p egy sorozatot n?zni . ?n nyugodt term?szetü vagyok .

Lórántka (46), hódmezővásárhelyi társkereső férfi

minden kötöttségtől teljesen mentesen nézelődök és semmi jónak nem vagyok az elrontója, Zavard össze a világot: mosolyogj hétfőn! Élj a mának.

Niki (30), hódmezővásárhelyi társkereső nő

Szép napot! Szeretnék beszélgetni, ismerkedni. Keresztény társat keresek, komoly kapcsolat lenne a cél.

Sikertörténet
Társkereső sikertörténet: Melinda és Viktor
Melinda és Viktor

Viktor 2011 november utolsó napjaiban írt nekem először levelet, akkor nagyjából egy hónapja voltam nálatok regisztrálva.

Társkeresés Mártélyon (Csongrád-Csanád)

Mártélyi társkereső vagy és szeretnéd, ha társkereső társad is helybéli lenne? 213 társkereső tag vár rád Mártély és környékéről!




Rövid ismertető


Mártély egy Csongrád-Csanád megyei település. Bővebben »