Középkorú társkeresők Felsőnána községben

Középkorú társkereső hölgyek Felsőnána és környékéről:

Lujza, 31 éves társkereső nő, Szárazd
Lujza

31, Szárazd

Szervusz:) 31 éves vagyok, 2 remek kisfiú anyukája. Idősgondozással foglalkozom. Szabadidőmben szívesen kirándulok vagy utazgatok. Tartós kapcsolatot keresek, nem futó kalandot. Ambíciózus párra vágyom. Lehetőleg 175 cm nél magasabb fiatalembert.

Kitti, 44 éves társkereső nő, Szekszárd
Kitti

44, Szekszárd

Nyaralás utáni kilátástalanság érzés megszüntetésére ( 😆) keresem azt a 44-55 év közötti Férfit, akivel tartalmasan telhet a nyár, majd az ősz :) Egy barátom azt mondta, hogy az igazi élet akkor kezdődik, amikor a gyerekek elköltöztek és a háziállatok elpusztultak. Nos, nálam még egyik sem következett be, így a szabadidőm korlátozott. Kamasz gyerekeim vannak, kifejezett kérésük, hogy ne töltsem az összes estémet itthon, ennek reményében várom azon jelentkezőt, akivel egy- egy mozi, színház vagy egyéb program kivitelezhető. :) Drámára, problémára nincs szükségem, azt tudok önállóan is gyártani magamnak. :)

Diána, 33 éves társkereső nő, Szekszárd
Diána

33, Szekszárd

Sziasztok, 33 éves, kedves, lelkiismeretes, őszinte, hűséges, odaadó vagyok, keresem azt akivel kölcsönösen boldoggá tehetjük egymás életét :)

Anett, 41 éves társkereső nő, Szekszárd
Anett

41, Szekszárd

Sziasztok! Egy érett felnőtt Nő szívesen ismerkedne korban és érettségben hozzám passzoló felnőtt Férfival. :)

Valéria, 44 éves társkereső nő, Szekszárd
Valéria

44, Szekszárd

Nem vagyok tökéletes, de a tökéletlenségem elbűvölő...állítólag. :) 40 már elmúltam. Ez az a kor, amikor fejben már egyben vagy, de a tested kezd szétesni. Szerencsésnek mondhatom magam, reggel még megvolt mindenem. :D Keresek valakit, akinek nincsenek mindent elsöprő tervei (házasság, közös gyermek). Olyan kapcsolatra vágyom, amely a nyugalomról, szeretetről szól, játszmák nélkül. Szívesen mozdulok ki, de nem kell, hogy mindig úton legyünk. Ha Te is hasonlóképpen működsz, jelentkezz!

Róza, 31 éves társkereső nő, Szekszárd
Róza

31, Szekszárd

Róza vagyok, 30 éves. Társam keresem korosztályomban, Szekszárd környékéről. Ha nincs fent rólad kép, kérlek ne írj!!!! Egyelőre nem írok ennél bővebb bemutatkozást. Ha megtetszett a profilom, s többre vagy kíváncsi, írj rám bátran!

Anita, 42 éves társkereső nő, Szekszárd
Anita

42, Szekszárd

Sziasztok. Komoly kapcsolatot keresek egyedül nem jó! Ismerjük meg egymást a többi alakul magától. Ha megismernél írj!

Enikő, 31 éves társkereső nő, Szekszárd
Enikő

31, Szekszárd

Nyitott, általában lelkes, pozitív nő vagyok. Szeretek énekelni, táncolni, utazni. Szeretnék végre családot alapítani, ehhez keresem a hozzám illő társamat.

Teréz, 44 éves társkereső nő, Szekszárd
Teréz

44, Szekszárd

Zárkózott, klasszikus típus vagyok. Nyugodt, megfontolt emberek társaságát keresem. Fontos számomra a műveltség, az etikai következetesség és az igényes megjelenés. Természetesnek tartom, hogy kulturális és társasági alkalmakon (opera, bál, kiállítás) egymás társai legyünk.

Krisztina, 32 éves társkereső nő, Szekszárd
Krisztina

32, Szekszárd

Klasszikus értékrendet valló, csinos lány keresi párját :) Komoly, tartós, szeretetteljes kapcsolatot keresek :) Beszélgessünk először, ismerjük meg egymást, találkozzunk, lássuk, érezzük, hogy működik-e a kémia? :) Van-e szimpátia, vonzalom kettőnk között? Derítsük ki? :) Szívesen veszem az udvarlást, szeretem a romantikát :) Közös élmények, programok, sport, utazások is tetszenének :) Vagy csak csillagokat nézi, sétálni, nevetni együtt:) Mit szólsz? :) Szeretnél sikeres, boldog lenni? :)

Veronika, 40 éves társkereső nő, Szekszárd
Veronika

40, Szekszárd

Keresem a Társam akivel boldogabbak lennének a napjaim. Csak már jönnél végre:))) Szabadidőmben szeretek ide, oda eljárni nem vagyok egy otthon ülő típus. De azért nem vetem meg az otthoni meghitt pillanatokat sem:) Szeretek olvasni, moziba járni, utazni, sétálni, de minden érdekel elég sokrétű az érdeklődési köröm. Nyitott vagyok az új dolgok iránt. Ennyit magamról, ha szeretnél megismerni akkor úgyis írsz, és többet megtudsz rólam:)) Néha már magam sem tudom, hogy miért vagyok itt, de reménykedem hátha...:) Szóval reménykedem hátha te leszel Az és Én is neked:)

Petra, 34 éves társkereső nő, Szekszárd
Petra

34, Szekszárd

Én egy értelmes, kicsit pörgős nő vagyok. Szeretek utazni, és szeretem a gyerekeket. Ezen kívül nagyon fontos számomra hogy el tudjak mélyedni bizonyos témákban, és új dolgokat tanuljak, tapasztaljak, és ebből kifolyólag nagyon fontos számomra az értelmes beszélgetés. A fentiek miatt egy értelmes, kedves, őszinte férfit keresek hosszú távú kapcsolatra, akit nem zavar ha a párjának vannak önálló gondolatai, és tervei is. Család centrikus vagyok és szeretem a művészeteket is pl múzeumba járás :) Ami nem vagyok, az a konzervatív, ezt fontosnak tartom megjegyezni. Szeretek az átlagnál nagyobbakat álmodni, és hasonló társat is tudok elképzelni magam mellé. Elég sokat dolgozom, de a számomra fontos emberekre mindig találok időt. Ugyanakkor egy határozott és őszinte nő vagyok.

Középkorú társkereső urak Felsőnána és környékéről:

Zoltán, 33 éves társkereső férfi, Szekszárd
Zoltán

33, Szekszárd

Szekszárdon dolgozom és élek. Egyetemen történelem régészet szakon végeztem. Szeretem a természetet, a nagy túrákat, sátrazást és az utazást, de a múlt értékei is lenyűgöznek: a régiségek és a numizmatika a szenvedélyem. A munkám is részben a múlt kutatáshoz kapcsolódik. Katonatisztként hadisírkutással foglalkozom. Szeretek filmeket nézni, színházba, moziba járni. Hiszek abban, hogy a mai felgyorsult világban is van helye a valódi figyelemnek és a kedvességnek. Olyan társat keresek akivel kölcsönösen ki tudunk alakítani egy szereteten és tiszteleten alapuló kapcsolatot.

Sándor, 42 éves társkereső férfi, Bonyhád
Sándor

42, Bonyhád

Sziasztok!Villanyszerelő vállalkozó vagyok.Egyedüli hobbim a kirándulás,nyaralás,évente sokszor.

Zalán, 39 éves társkereső férfi, Szekszárd
Zalán

39, Szekszárd

Szia kedves érdeklődő. Csupa szív sportember keresi édes kicsi párját! 😊 Ha én vettem a fáradtságot és rád írtam akkor neked nem az lenne a minimum, hogy válaszolsz? :)

Iván, 33 éves társkereső férfi, Szekszárd
Iván

33, Szekszárd

Kedves hölgyeim. Ivánnak hívnak, 34 éves vagyok. Én teljesen őszinte leszek, olyan kapcsolatban szeretnék élni, akivel boldogan lehet élni egymással és egymás iránt bizalommal, szeretetben, szerelemben és tisztelettel. Én nem dohányzok, nem kocsmázok, nem iszok alkoholt. Független vagyok, egyedül élek. Szeretek bicajozni és szeretek motorozni. Én nem szeretek játszadozni, sem hazudozni, mert nincs értelme. Ha valakinek szimpatikus lennék, kérem írjon. Köszönöm.

Zsolt, 42 éves társkereső férfi, Szekszárd
Zsolt

42, Szekszárd

Őszinte, laza, jó humorú ember vagyok. Szeretek a barátaimmal lenni es beszélgetni, szeretem a jó filmeket.

Viktor, 34 éves társkereső férfi, Szekszárd
Viktor

34, Szekszárd

Hosszú távú kapcsolatot, társat keresek! Türelmes, őszinte embernek tartom magam. Aktív kikapcsolódás híve vagyok, leginkább a természetben de mindenre nyitott vagyok!

György, 45 éves társkereső férfi, Szekszárd
György

45, Szekszárd

olyan embernek vagyok, aki szereti az egyszerű, egyenes kommunikációt, és nem szereti a felesleges köröket. Valószínűleg kíváncsi vagyok arra, mások hogyan látnak engem , az önismeret is fontos!

Albert, 38 éves társkereső férfi, Szekszárd
Albert

38, Szekszárd

Szia! Albert vagyok, 38 éves, Szekszárdon élek. Elvált vagyok és van egy gyerekem, aki nem velem él. Szabadidőmben szeretek sportolni, különösen testépítéssel és fitnesszel foglalkozom. Emellett imádok túrázni és a természetben lenni. Pozitív, céltudatos és rugalmas ember vagyok, aki mindig nyitott az új dolgokra. Németül is beszélek és szívesen ismerkedem bárkivel, aki szereti az aktív életmódot és hasonlóan gondolkodik. Ha szimpatikusnak találsz, írj nyugodtan!

Róbert, 45 éves társkereső férfi, Szekszárd
Róbert

45, Szekszárd

Sziasztok! Róbert vagyok, keresek valakit hosszútávú kapcsolatra, egy olyan valakit, akivel megvan a közös harmónia, közös értékeink vannak, közös célok, nagyjából közös érdeklődési kör, szeresse a természetet, könyveket, zenét, kultúra bármilyen formáját, szeressen felnőtt korban tanulni ami megfelelő az érdeklődési körének. Legyen közvetlen, barátságos, mosolygós vidám.

Mihály, 37 éves társkereső férfi, Szekszárd
Mihály

37, Szekszárd

Sziasztok! Misi vagyok! Nem szeretek mindent előre elmondani. Inkább egy kávé mellett derítsük ki, van-e köztünk kémia!

Szilárd, 37 éves társkereső férfi, Bonyhád
Szilárd

37, Bonyhád

hello ismerkedjünk és kiderül minden 😉 vidámsám , pozitív gondolkodás 👌 💯 💯 💯 💯 💯legyen csodás napod, 😉

Zsombor, 43 éves társkereső férfi, Szekszárd
Zsombor

43, Szekszárd

Szia idegen ;) keresem a párom, egy komoly kapcsolatra, ismerkedjünk meg, beszélgessünk aztán minden alakul!

Pár társkereső bemutatkozása:

Zsolti (40), tolnai társkereső férfi

Komoly kapcsolat céljából ismerkednék. Nincs még gyermek, szingli vagyok. A zene és a műszaki dolgok iránt érdeklődök.

Józsi (39), szakályi társkereső férfi

Józsinak hívnak! 39 ?ves! Keresem ?letem párját! Ha szimpatikus vagyok, akkor keress bátran, nem harapok!

Zoltán (33), szekszárdi társkereső férfi

Szekszárdon dolgozom és élek. Egyetemen történelem régészet szakon végeztem. Szeretem a természetet, a nagy túrákat, sátrazást és az utazást, de a múlt értékei is lenyűgöznek: a régiségek és a numizmatika a szenvedélyem. A munkám is részben a múlt kutatáshoz kapcsolódik. Katonatisztként hadisírkutással foglalkozom.

Szeretek filmeket nézni, színházba, moziba járni. Hiszek abban, hogy a mai felgyorsult világban is van helye a valódi figyelemnek és a kedvességnek. Olyan társat keresek akivel kölcsönösen ki tudunk alakítani egy szereteten és tiszteleten alapuló kapcsolatot.

Lujza (31), szárazdi társkereső nő

Szervusz:-) 31 éves vagyok, 2 remek kisfiú anyukája. Idősgondozással foglalkozom. Szabadidőmben szívesen kirándulok vagy utazgatok. Tartós kapcsolatot keresek, nem futó kalandot. Ambíciózus párra vágyom. Lehetőleg 175 cm nél magasabb fiatalembert.

Sándor (42), bonyhádi társkereső férfi

Sziasztok!Villanyszerelő vállalkozó vagyok.Egyedüli hobbim a kirándulás, nyaralás, évente sokszor.

Zalán (39), szekszárdi társkereső férfi

Szia kedves érdeklődő. Csupa szív sportember keresi édes kicsi párját! 😊

Ha én vettem a fáradtságot és rád írtam akkor neked nem az lenne a minimum, hogy válaszolsz? :-)

Kitti (44), szekszárdi társkereső nő

Nyaralás utáni kilátástalanság érzés megszüntetésére ( 😆) keresem azt a 44-55 év közötti Férfit, akivel tartalmasan telhet a nyár, majd az ősz :-)

Egy barátom azt mondta, hogy az igazi élet akkor kezdődik, amikor a gyerekek elköltöztek és a háziállatok elpusztultak. Nos, nálam még egyik sem következett be, így a szabadidőm korlátozott.

Kamasz gyerekeim vannak, kifejezett kérésük, hogy ne töltsem az összes estémet itthon, ennek reményében várom azon jelentkezőt, akivel egy- egy mozi, színház vagy egyéb program kivitelezhető. :-)

Drámára, problémára nincs szükségem, azt tudok önállóan is gyártani magamnak. :-)

Iván (33), szekszárdi társkereső férfi

Kedves hölgyeim. Ivánnak hívnak, 34 éves vagyok. Én teljesen őszinte leszek, olyan kapcsolatban szeretnék élni, akivel boldogan lehet élni egymással és egymás iránt bizalommal, szeretetben, szerelemben és tisztelettel. Én nem dohányzok, nem kocsmázok, nem iszok alkoholt. Független vagyok, egyedül élek. Szeretek bicajozni és szeretek motorozni. Én nem szeretek játszadozni, sem hazudozni, mert nincs értelme. Ha valakinek szimpatikus lennék, kérem írjon. Köszönöm.

Zsolt (42), szekszárdi társkereső férfi

Őszinte, laza, jó humorú ember vagyok. Szeretek a barátaimmal lenni es beszélgetni, szeretem a jó filmeket.

Gábor (38), zombai társkereső férfi

Sziasztok Gábornak hívnak 38 éves 186cm 94 kg sportos alkat ?letvidám srác vagyok ha szeretnél még ismerni írjon bátran aki szeretne megismerkedni velem 🥰

Viktor (34), szekszárdi társkereső férfi

Hosszú távú kapcsolatot, társat keresek!
Türelmes, őszinte embernek tartom magam. Aktív kikapcsolódás híve vagyok, leginkább a természetben de mindenre nyitott vagyok!

György (45), szekszárdi társkereső férfi

olyan embernek vagyok, aki szereti az egyszerű, egyenes kommunikációt, és nem szereti a felesleges köröket. Valószínűleg kíváncsi vagyok arra, mások hogyan látnak engem , az önismeret is fontos!

Sikertörténet
Társkereső sikertörténet: Párom.hu baba
Párom.hu baba

Kedves Olvasó!

A címben szereplő kisfiú 2011 november végén született meg Budapesten egy szerelem gyümölcseként, ami bearanyozza az életem lassan 3 éve...

Középkorú társkeresők Felsőnána községben (Tolna)

Felsőnánai társkereső vagy és szeretnéd, ha középkorú társad is helybéli lenne? 115 középkorú tag vár rád Felsőnána és környékéről!




Rövid ismertető


Felsőnána egy Tolna megyei település. Bővebben »