Hatvan feletti társkeresők Zabarban
Hatvan feletti társkereső hölgyek Zabar és környékéről:
Joli
61, Nemti
Komoly párkapcsolatot szeretnék találni,mert nem jó egyedül! Keresem megbízható szerető társamat,akivel boldogan tudok majd élni és ő is velem!
Zsuzsa
64, Ózd
Szeretek olvasni zenét hallgatni, alkalmanként színház koncert.Szeretnék kirándulni.. olyan helyekre ahol még nem jártam.
Julianna
68, Salgótarján
Energikus, kommunikatív, nyitott, érdeklődő nő vagyok a világ dolgai iránt és befogadó a változásokra. Szeretem a zenét, az olvasást, szívesen nézek jó filmeket, de érdekelnek a történelmi, természeti, tudományos és dokumentumfilmek is. Szeretném még továbbra is aktívan élni az életet, kirándulni, utazni, koncertre, kiállításra menni. Özvegy vagyok. Mit szeretnék? Egy férfit…..barátot, társat, partnert, kölcsönös szimpátiát, egy kis kémiát is, izgalmat, nyugalmat, szeretetet ….intelligens, az élet örömeit aktívan megélő embert pozitív életszemlélettel. Egy jó beszélgetés már jó kezdet.
Katalin
69, Ózd
69évesbözvegy vagyok Ózdon élek nyáron még dolgozom a Balatonnal szivesen issmerkednék koban hozzám illő úrral
Anna
64, Ózd
Kicsit szeles vagyok és kicsit komplikalt is de azert szerethető es ragaszkodo vagyok. Szeretn?k ismerkedni besz?lgetni aztan barmi is lehet a végeredmény.
Zsuzsi
64, Ózd
Szabadidő eltölt?sęre keresek társat ,egyedülálló vagyok,ha kölcsönös vonzalom alakul ki akár komolyabb kapcsolat is lehet.
Gyöngyi
63, Bükkszék
62 éves vagyok De dolgozom 10éve lakom Bükkszéken Szivesen ismerkednek hasonló korú úri emberrel Természet kedvelő vagyok
Mária
70, Salgótarján
Őszinte természet és állatbarát fiatalos családcentrikus, utazást kedvelő vagyok. Szeretnék társat találni hasonló adottságokkal. Részletesebben ha megismerjük egymást.
Emi
73, Salgótarján
Nyitott vagyok,víg kedélyű és hűséges.Tartós kapcsolatot szeretnék,de nem összeköltözőset.Az első találkozás alkalmával majd többet is elárulok,addig is ismerkedhetünk.
Klara
66, Salgótarján
Komoly kapcsolatot .keresek !Kalandorok ne írjanak ! 3 dolog ami fontos ..megjelenés ..hűség .megbecsülés. ....
Erzsébet
71, Ózd
Hétköznapjaimat vidáman és kiengyensúlyozottan élem. Szeretek a kerben lenni, ültetni, virágokat gondozni. Kikapcsolódás számomra a kulturális rendezvények mint például a szinház.
Nórácska
69, Ózd
Üdvözöllek! Köszönöm ha elolvasod a bemutatkozásomat! Röviden: Kellemes megjelenésű, özvegy hölgy vagyok. Pedagógusként dolgoztam egy kis falusi általános iskolában 43 évig. Ózdon élek egy 2 szobás tégla lakásban. A fiam 42 éves, feleségével külön házban, szeretetben élnek. Imádom a természetet, és a természetességet. Szívesen kirándulok, horgászom, és úszom. Nem dohányzom. Szeretem a zenét. Általában szeretem a művészeteket! Szívesen olvasok verseket, gyönyörködöm egy-egy festményben, kedvelem a színházat is. A személyes találkozás híve vagyok, akkor dől el a folytatás...Előtte szívesen beszélgetnék videohívásban (messenger, viber, skype). Összetartozós, de nem összeköltözős kapcsolatot kezdeményezek a szabadidőnk változatos, kellemes kitöltéséhez. Nem vagyok előfizető, levelet így keveset(7db/hó) tudok írni. Ha te sem vagy előfizető, hívj a központon át! Párkapcsolatra vágyom, nem pár kapcsolatra!!!
Hatvan feletti társkereső urak Zabar és környékéről:
László
61, Salgótarján
Írjak magamról? Mit is ? Egy hosszú kapcsolat után olyan mint ha tiniként újra kezdeném.Fura újra belevágni, de mindegy en is egy kicsit fura vagyok.
Aisso
65, Salgótarján
First of all let me say I am sorry that I am unable to write this in Hungarian. I am Dutch and speak English and German. I recently took an early retirement and am enjoying having all this time to do just the things I like. I am university educated, worked internationally mostly in media and communication jobs as well as in international aid projects and the past ten years trying to help homeless people find their way back in society. Currently staying in a village close to Salgo, but I am not stuck here and am more than willing to relocate should that be necessary to make things work. My intention is to stay here and find a local partner if possible My personality type is INTP-a (Myers-Briggs). I am an very open and extremely direct and communicative man living an active lifestyle with lots of walking/hiking, cycling. I love books, museums and good films for which I am willing to leave the countryside and go to a city. I am warm, kind and emotionally available and looking for the same.
Sándor
68, Zabar
" Alex vagyok,68 éves, özvegy férfiként keresem azt a hölgyet,akivel újra értelmet adhatunk a mindennapoknak. Hiszem ,hogy az élet apró csodái ott rejlenek a részletekben-én észreveszem azt is , ami felett mások elsiklanak. Szeretem a művészeteket, a verseket és a mély beszélgetéseket az élet nagy dolgairól. Aktívan ,sportosan élek: a természet a lételemem ,legyen szó egy nagy sétáról vagy egy izgalmas kirándulásról. Nem csak Társat ,hanem lelki partnert keresek,akiért érdemes élni, és aki értékeli a figyelmet és a törődést."
Sándor
68, Zabar
" Alex vagyok,68 éves, özvegy férfiként keresem azt a hölgyet,akivel újra értelmet adhatunk a mindennapoknak. Hiszem ,hogy az élet apró csodái ott rejlenek a részletekben-én észreveszem azt is , ami felett mások elsiklanak. Szeretem a művészeteket, a verseket és a mély beszélgetéseket az élet nagy dolgairól. Aktívan ,sportosan élek: a természet a lételemem ,legyen szó egy nagy sétáról vagy egy izgalmas kirándulásról. Nem csak Társat ,hanem lelki partnert keresek,akiért érdemes élni, és aki értékeli a figyelmet és a törődést."
Tibor
70, Somoskőújfalu
Nyugdíjas tanár vagyok, rész munkaidőben jelenleg is tanítok. Világszemléletem keresztény alapú konzervatív. Szeretek minden tartalmas értékes kultúrát, benne a népi kultúrát. Rendszeresen végzek különböző testgyakorlásokat, szeretem a természetet, természetjárást. Jó szellemi, lelki, fizikai állapotot sikerül fenntartanom. Keresem egy nő hosszú távú ismeretségét, mely minden emberi vonatkozásában kölcsönösen mély, hűséges férfi-nő kapcsolattá válik, és az is marad.
Janos
68, Salgótarján
Szia kedves társkereső Hölgy. .Ezúton is szeretnélek téged megtalálni egy tartalmas ,tartós kapcsolat érdekében.. Engem Jánosnak hivnak,sokáig villanyszerelőként dolgoztam. Az utolsó 25 évben nem itthon éltem. Már másfél éve nyugdijjas vagyok. Még mindég szeretek utazni, muzeumokba járni. Szivesen kirándulok, sétálok a városokban és a természetben is. Tőbb mint 20 éve vagyok elvált. Gyermekeim már felnőttek és őnállóan élnek. Anyagilag független vagyok,Társat keresek. Szabadidőmben barkácsolok,zenét hallgatok,de főzni is szoktam. Ha kedved van megismerni kérlek jelentkezz.
Ferenc
66, Mátraterenye
Özvegy, nyugdíjas vagyok. Szeretek kirándulni, barkácsolni, kertészkedni. Aktívan töltöm mindennapjaim, ehhez keresem társam.
Jozsef
65, Bükkszék
Egy romantikus érzelemgazdag természetet zenét sportokat kedvelő férfi. Egy hasonló karakterű hőlgyet keres egy harmonikus kapcsolathoz..
István
65, Ózd
Káros szenvedélyektöl mentes , 87 kg 178 cm hobi a kert és a horgászat , séta, kirándulás. Szeretni és szeretve lenni .
Zoltán
73, Salgótarján
Gondolom, sok sz?pet lehet írni magunkról, de az a fontos, ahogyan Te ismersz meg! A személyes találkozást preferálom! A fénykép csak az első benyomást kelti.
Matti
66, Rónafalu
I'm a widower, last year my wife was passed away. I'm looking for someone to talk about the time we can spent together.. My wife was Hungarian, and we have a house in the Matra mountains Ik love traveling mostly to the Middle East or European countries I spent a lot of time to my Dog s Newfoundlander
László (61), salgótarjáni társkereső férfi
Írjak magamról? Mit is ? Egy hosszú kapcsolat után olyan mint ha tiniként újra kezdeném.Fura újra belevágni, de mindegy en is egy kicsit fura vagyok.
Aisso (65), salgótarjáni társkereső férfi
First of all let me say I am sorry that I am unable to write this in Hungarian. I am Dutch and speak English and German. I recently took an early retirement and am enjoying having all this time to do just the things I like.
I am university educated, worked internationally mostly in media and communication jobs as well as in international aid projects and the past ten years trying to help homeless people find their way back in society.
Currently staying in a village close to Salgo, but I am not stuck here and am more than willing to relocate should that be necessary to make things work. My intention is to stay here and find a local partner if possible
My personality type is INTP-a (Myers-Briggs). I am an very open and extremely direct and communicative man living an active lifestyle with lots of walking/hiking, cycling. I love books, museums and good films for which I am willing to leave the countryside and go to a city. I am warm, kind and emotionally available and looking for the same.
Kálmi (61), ózdi társkereső férfi
Majd elmondom....ha kérdezel...
Szeretek sétálni ...kirándulni...utazni....
tv nézés...kézműveskedés...
László (70), ózdi társkereső férfi
Barátnőt keresek, akivel jól érezhetjük magunkat...70 éves 100 kg 178cm magas férfi vagyok...Diplomás nyugdíjas..Szeretem az életet, vidám természetű vagyok..
Joli (61), nemti társkereső nő
Komoly párkapcsolatot szeretnék találni, mert nem jó egyedül! Keresem megbízható szerető társamat, akivel boldogan tudok majd élni és ő is velem!
Zsuzsa (64), ózdi társkereső nő
Szeretek olvasni zenét hallgatni, alkalmanként színház koncert.Szeretnék kirándulni.. olyan helyekre ahol még nem jártam.
Lajos (61), salgótarjáni társkereső férfi
Érzelmes.értelmes.jóképű.kocsivalrendelkezővagyokanyagilagfűgetlen.izgulósvagyokdenemszemtelenszereteksportolni.olvasni.beszélgetni
Julianna (68), salgótarjáni társkereső nő
Energikus, kommunikatív, nyitott, érdeklődő nő vagyok a világ dolgai iránt és befogadó a változásokra.
Szeretem a zenét, az olvasást, szívesen nézek jó filmeket, de érdekelnek a történelmi, természeti, tudományos és dokumentumfilmek is.
Szeretném még továbbra is aktívan élni az életet, kirándulni, utazni, koncertre, kiállításra menni.
Özvegy vagyok.
Mit szeretnék? Egy férfit…..barátot, társat, partnert, kölcsönös szimpátiát, egy kis kémiát is, izgalmat, nyugalmat, szeretetet ….intelligens, az élet örömeit aktívan megélő embert pozitív életszemlélettel.
Egy jó beszélgetés már jó kezdet.
Zsuzsi (66), ózdi társkereső nő
Utazni, kirándulni, sétálni sokkal jobb egy kedves, inteligens, humoros velem hasonlóan gondolkodó társsal.
Sándor (68), zabari társkereső férfi
" Alex vagyok, 68 éves, özvegy férfiként keresem azt a hölgyet, akivel újra értelmet adhatunk a mindennapoknak.
Hiszem , hogy az élet apró csodái ott rejlenek a részletekben-én észreveszem azt is , ami felett mások elsiklanak.
Szeretem a művészeteket, a verseket és a mély beszélgetéseket az élet nagy dolgairól.
Aktívan , sportosan élek:
a természet a lételemem , legyen szó egy nagy sétáról vagy egy izgalmas kirándulásról.
Nem csak Társat , hanem lelki partnert keresek, akiért érdemes élni, és aki értékeli a figyelmet és a törődést."
Sándor (68), zabari társkereső férfi
" Alex vagyok, 68 éves, özvegy férfiként keresem azt a hölgyet, akivel újra értelmet adhatunk a mindennapoknak.
Hiszem , hogy az élet apró csodái ott rejlenek a részletekben-én észreveszem azt is , ami felett mások elsiklanak.
Szeretem a művészeteket, a verseket és a mély beszélgetéseket az élet nagy dolgairól.
Aktívan , sportosan élek:
a természet a lételemem , legyen szó egy nagy sétáról vagy egy izgalmas kirándulásról.
Nem csak Társat , hanem lelki partnert keresek, akiért érdemes élni, és aki értékeli a figyelmet és a törődést."
Nyugdíjas tanár vagyok, rész munkaidőben jelenleg is tanítok. Világszemléletem keresztény alapú konzervatív. Szeretek minden tartalmas értékes kultúrát, benne a népi kultúrát. Rendszeresen végzek különböző testgyakorlásokat, szeretem a természetet, természetjárást. Jó szellemi, lelki, fizikai állapotot sikerül fenntartanom. Keresem egy nő hosszú távú ismeretségét, mely minden emberi vonatkozásában kölcsönösen mély, hűséges férfi-nő kapcsolattá válik, és az is marad.
20 km-es körzet:
- Arló
- Balaton
- Bekölce
- Borsodnádasd
- Borsodszentgyörgy
- Bükkszék
- Bükkszenterzsébet
- Egercsehi
- Erdőkövesd
- Eresztvény
- Farkaslyuk
- Fedémes
- Hangony
- Hevesaranyos
- Ivád
- Járdánháza
- Kazár
- Kisfüzes
- Mátraballa
- Mátramindszent
- Mátranovák
- Mátraszele
- Mátraterenye
- Mizserfa
- Mocsolyás
- Nemti
- Ózd
- Pétervására
- Pintértelep
- Rákóczitelep
- Rónabánya
- Rónafalu
- Salgóbánya
- Salgótarján
- Somlyóbánya
- Somoskő
- Somoskőújfalu
- Somsályfő
- Susa
- Szentdomonkos
- Szentsimon
- Szúcs
- Tarnalelesz
- Váraszó
- Vizslás
- Zagyvafő
- Zagyvaróna
Elit társ = komoly kapcsolat?
Csajok és pasik és az online társkeresés
Divat még a kézcsók? Társkereső illemtan
Páratlan lehetőség egy páratlan társkeresőn?
Viszony vagy kapcsolat - ki mit keres igazán egy társkeresőn?
Hatvan feletti társkeresők Zabarban (Nógrád)
Zabari társkereső vagy és szeretnéd, ha idős társad is helybéli lenne? 58 idős tag vár rád Zabar és környékéről!
Rövid ismertető
Zabar egy Nógrád megyei település. Bővebben »
