Fiatal társkeresők Kabán

Fiatal társkereső hölgyek Kaba és környékéről:

Ivett, 20 éves társkereső nő, Hajdúszoboszló
Ivett

20, Hajdúszoboszló

Első éves egyetemista vagyok, aki hisz abban, hogy a világ akkor a legszebb, ha kíváncsian, nyitott szívvel és egy kis színnel nézünk rá, kívül és belül is. Vidám természetű vagyok, szeretek nevetni, lelkesedni apró dolgokért, de ugyanilyen fontos számomra az elmélyülés, a csend és az őszinte beszélgetések. A könyvek, az olvasás mindig is közel álltak hozzám. Ha egy történet megérint, sokáig velem marad, néha versek formájában is, mert szívesen írok, amikor a gondolatok túl hangosak ahhoz, hogy bent maradjanak. Szeretek alkotni, létrehozni valami újat. Számomra ez nem csak hobbi, hanem egyfajta lelassulás és jelenlét. Érdekel a történelem, mert szeretem megérteni, honnan jövünk, és hogyan formálták az emberek jó és rossz döntéseikkel a világot. Ha pedig egy nyugodt estéről van szó, szívesen sakkozom, beszélgetek, vagy megnézek egy filmet. A bulizás nem igazán az én világom; sokkal inkább egy kávé, tea, egy könyv, egy hosszú séta vagy egy mély beszélgetés.

Fiatal társkereső urak Kaba és környékéről:

Sándor, 28 éves társkereső férfi, Hajdúszoboszló
Sándor

28, Hajdúszoboszló

Őszinte, barátságos, segitőkész, empatikus embernek tartom magam. Szeretem az őszinte embereket. Szeretek kirándulni. Van egy házi kedvencem coocer spániel, akit szinte családtaggként kedvel a család. Komoly kapcsolatra vágyom. Keresem egy úsyinte, komoly kapcsolatra vágyó másik felemet. Otthon sokat segitek a házi munkába. Ha az időm engedi szeretek számitógépezni, bár munka mellett elég kevés idő adatik meg erre.

Mate, 19 éves társkereső férfi, Tetétlen
Mate

19, Tetétlen

Én olyan valakit szeretnék aki megért elfogad,szeretek kosarazni ha van rá időm fözni ritkán de nem olyan roszul

Lali, 19 éves társkereső férfi, Püspökladány
Lali

19, Püspökladány

Szeretek sportot n?zni játszani ?s m?g barátaimmal bulizni ha többet akarsz tudni rollam akkor majd privátban el mondom

András, 28 éves társkereső férfi, Ebes
András

28, Ebes

Sziasztok szeretném jól érezni magam veletek szeretek beszélgetni nem hátrálok meg semminek semminek nem vagyok az elrontója

Bálint, 22 éves társkereső férfi, Földes
Bálint

22, Földes

Sziasztok Bálint Vagyok A Hobbim : Szeretek Játszani Játékokkal És 21 éves vagyok Egyedül élek a saját házamba

Sándor, 26 éves társkereső férfi, Szerep
Sándor

26, Szerep

Focizok Boxolok Havi 400k keresek Szeretnek egy normalis kapcsolatot Higenia fontos

Krisztián, 30 éves társkereső férfi, Kaba
Krisztián

30, Kaba

Szeretném megtalálni a páromat remélem sikerülni fog és boldog leszek! Nem egyszerű párt találni de remélem megtalálom azt aki elfogad engem!

Ádám, 29 éves társkereső férfi, Hajdúszoboszló
Ádám

29, Hajdúszoboszló

sziasztok 26 éves vagyok 186cm magas vagyok szeretek biciklizni kirándulni kék szemem van barna hajam

Szilveszter, 25 éves társkereső férfi, Hajdúszoboszló
Szilveszter

25, Hajdúszoboszló

Komoly, humoros, romantikus, zene imádó képességgel rendelkezem, de a többit hogy felfedezhessük, ahhoz nem csak én kellek. 😉

Kristóf, 24 éves társkereső férfi, Püspökladány
Kristóf

24, Püspökladány

Sandor, 28 éves társkereső férfi, Hajdúszoboszló
Sandor

28, Hajdúszoboszló

ÉN egy jó szívű oda adó ember vagyok lelkiismeretes kitartó segítő kész embernek tartóm magamat óda adó

Pár társkereső bemutatkozása:

Kelvin (22), hajdúszoboszlói társkereső férfi

Egy 19-22 év közötti, vidám barátnőt keresek, akivel hétvégén eltölthetem az időt. Nem magasak az igényeim, csak kellemes külsejűnek kell lennie, nem feltétlenül lenyűgözőnek.

Sándor (28), hajdúszoboszlói társkereső férfi

Őszinte, barátságos, segitőkész, empatikus embernek tartom magam. Szeretem az őszinte embereket. Szeretek kirándulni. Van egy házi kedvencem coocer spániel, akit szinte családtaggként kedvel a család. Komoly kapcsolatra vágyom. Keresem egy úsyinte, komoly kapcsolatra vágyó másik felemet. Otthon sokat segitek a házi munkába. Ha az időm engedi szeretek számitógépezni, bár munka mellett elég kevés idő adatik meg erre.

András (26), püspökladányi társkereső férfi

26 éves srác vagyok , szeretem a rendet , tisztaságot , őszinteséget és a szeretetet ❤. Ha magadra ismersz írj bátran

Bálint (20), hajdúszoboszlói társkereső férfi

Vicces figura vagyok így röviden. Nyitott vagyok bármire. Nagyon szeretem a természetet, a hobbim a horgászat.

Ivett (20), hajdúszoboszlói társkereső nő

Első éves egyetemista vagyok, aki hisz abban, hogy a világ akkor a legszebb, ha kíváncsian, nyitott szívvel és egy kis színnel nézünk rá, kívül és belül is. Vidám természetű vagyok, szeretek nevetni, lelkesedni apró dolgokért, de ugyanilyen fontos számomra az elmélyülés, a csend és az őszinte beszélgetések.
A könyvek, az olvasás mindig is közel álltak hozzám. Ha egy történet megérint, sokáig velem marad, néha versek formájában is, mert szívesen írok, amikor a gondolatok túl hangosak ahhoz, hogy bent maradjanak.
Szeretek alkotni, létrehozni valami újat. Számomra ez nem csak hobbi, hanem egyfajta lelassulás és jelenlét.
Érdekel a történelem, mert szeretem megérteni, honnan jövünk, és hogyan formálták az emberek jó és rossz döntéseikkel a világot. Ha pedig egy nyugodt estéről van szó, szívesen sakkozom, beszélgetek, vagy megnézek egy filmet. A bulizás nem igazán az én világom; sokkal inkább egy kávé, tea, egy könyv, egy hosszú séta vagy egy mély beszélgetés.

Mate (19), tetétleni társkereső férfi

Én olyan valakit szeretnék aki megért elfogad, szeretek kosarazni ha van rá időm fözni ritkán de nem olyan roszul

Richard (19), hajdúszoboszlói társkereső férfi

Sziasztok ismerkedni jöttem Hajdúszoboszlói vagyok-. 20 éves vagyok nem rég költöztem ide ha szeretnél hívj fel és fussunk össze

Tibor (26), bárándi társkereső férfi

Sziasztok Tibi vagyok Bárándrol
25 éves
Komoly kapcsolatot keresek
Közeljövőben szeretnék gyereket is

Zoli (23), hajdúszoboszlói társkereső férfi

Sziasztok
22 éves vagyok
Szeretek bulizni illetve másokat megismerni. .
Ha szimpatikusnak találsz írj.

Dávid (28), hajdúszoboszlói társkereső férfi

Szia/Sziasztok!
Dávid vagyok 27 éves fiatal srác 180cm magas. Magamra és környezetemre igényes. Ha nem bánod a többit privátban vagy személyesen 😉 😊

András (28), hajdúszoboszlói társkereső férfi

Az élet minden percét a legemlékezetesebbnek szeretem megélni ! Nem gondolok a múltra , csak a jelenre és a jövőre 😎

Gabi (26), püspökladányi társkereső férfi

Szia! Sportos fiatalos aktív srác vagyok, nem dohányzó, kutyás, az egészségesebb életmódot preferálom.. de szeretek bulizni szórakozni is..:-) hobbim többek közt az úszás sielés foci!:-)...szeretek kirándulni mozizni vagy csak kocsikázni - zenét hallgatni...

Sikertörténet
Társkereső sikertörténet: Mónika és Lali
Mónika és Lali

2011 november 17-én regisztráltunk párommal az oldalatokra. Csak ez az
egy nap kellett mindössze ahhoz, hogy megtaláljuk egymást.

Fiatal társkeresők Kabán (Hajdú-Bihar)

Kabai társkereső vagy és szeretnéd, ha fiatal társad is helybéli lenne? 12 fiatal tag vár rád Kaba és környékéről!




Rövid ismertető


Kaba egy Hajdú-Bihar megyei település. Bővebben »