Elvált társkeresők Sopronhorpácson
Elvált társkereső hölgyek:
Barbara
39, Fertőszentmiklós
Sziasztok Barbara vagyok Keresek egy olyan társat akivel még érjük egymás szavát :) el lehessen igazán jót beszélgetni szórakozni és testi kapcsolatot letesiteni
Éva
52, Fertőd
Közel öt évtizednyi tapasztalattal a hátam mögött tudom, mit jelent a tiszta szándék. Nem titokzatos játszmákat keresek, hanem egy olyan Férfit, aki mellett a közelség nem kérdés, hanem megérkezés. Hiszek az őszinte szavakban, a szavakkal megegyező tettek erejében, és abban, hogy egy igazi harmonikus szövetséghez mindkét fél nyitott szíve kell. Kölcsönös egymásra találás, egymásra gondolás, kommunikáció, megértés, elfogadás, támogatás. Szívesen beszélgetek bármiről, legyen az egy történelmi rejtély, a közélet eseményei vagy a sport világa. A kikapcsolódást a nagy séták, felfedezések, utazás, mozi, könyvek, egy fülbemászó zene, esetleg motorozás jelentik számomra. Nem vagyok előfizető, így keveset tudok itt írni! 😊
Ibolya
55, Kőszeg
54 éves, független, céltudatos nő vagyok, aki tudja, mit szeretne az élettől – és a szerelemtől is. Az élet megtanított értékelni az őszinteséget, a figyelmet és a valódi érzelmeket. Nem kalandot keresek, hanem egy mély, tartalmas kapcsolatot, ahol jelen van a szenvedély, a szerelem és a kölcsönös megértés. Hiszek abban, hogy két ember egymás mellett lehet igazán önmaga, miközben együtt még többé válnak. Fontos számomra az őszinte kommunikáció, az egymás iránti tisztelet és az, hogy legyen kivel megosztani az élet apró és nagy pillanatait. Ha te is komoly kapcsolatot keresel, és nem félsz az érzelmektől, örülök, ha megismerjük egymást.
Mónika
53, Kőszeg
Egyedül élek.Komoly kapcsolat miatt vagyok itt.szeretek olvasni,tévét nézni,beszélgetni,sétálni.szeretem a gyerekeket.
Tünde
51, Kőszeg
Sziasztok!48 éves,170cm magas,független,határozott,dohányzó nő vagyok,hogy kit keresek?azt még magam sem tudom,de ha találkozni fogok vele,bíztosan tudni fogom,hogy őt kerestem e..
Zsike
55, Fertőszentmiklós
Vicces életvidám optimista megbizhatió öszinte nő vagyok.Szeretek kirándulni filmeket nézni olvasni zenét hallgatni.
Ildi
57, Kőszeg
,,Amikor rájössz, hogy megtaláltad azt, akivel le akarod élni a hátralévő életedet, akkor minél előbb el akarod kezdeni a hátralévő életedet."
Judit
57, Kőszeg
Hiszek abban, hogy vannak kapcsolatok amelyek az égben köttetnek. Ami meg van írva az úgy is fog történni. Fontos számomra a lelki kötődés.
Eszter
57, Kőszeg
Sziasztok! Megbízható társamat keresem egy laza jó röhögős, jó szexszes kapcsolathoz. Szeretném ha közel lennénk egymáshoz Ha Te is boldog akarsz lenni gyere velem. Köszi, hogy elolvastad, mindenkinek szép napot, és sok sikert kivánok. Üdv Eszter
Ágnes
64, Pereszteg
Nem az árral úszom De nem is ellene Aki érti ,kiváncsivá tesz. Nem a mai társadalmi szokások,és nem a mai eltorzult társkeresö önmagát is becsapó a mércém. A szavak mögött értelem és felelösség az alapvetö . Magabiztos,öntudatos utamat elvek és erkölcsi formák jellemzik. A természetben való mozgás, nem a városi zaj ,vonz. Egyszóval csak akkor irj,ha hasonló az elképzelésed .
Lizi
58, Lövő
Ismerj meg ha ugy érzed hogy szimpatikus vagyok és 50-63 év között van az életkorod. Hamarosan törölni fogom a regisztációmat.. Nem tudok vissza írni. Legyen szép napod,kedves idegen.
IBOLYA
53, Kőszeg
45éves elvált fiatalos rendes hűséges komoly kapcsolat,rendezett háttér egy nagylányom van ,szeretek főzni sütni jó időbe sétálni moziba menni a személyes találkozásba hiszek.
Elvált társkereső urak:
Gazsó
49, Kőszeg
Magas, kedves, családcentrikus, tud főzni, normális munkája van, tetkó és fux mentes, kész főnyeremény.. :)
Tamás
55, Egyházasfalu
Szia! Vidám természetű, hűséges férfi vagyok, aki káros szenvedélyektől mentesen éli az életét – örülnék, ha te is így tennél. Imádom a természetet, a kulturális programokat és a színházat, de a legszívesebb már veled kettesben mennék legközelebb. Egyetlen őszinte vallomás: a konyhában a virslifőzés a csúcsteljesítményem, de cserébe nagyon jól tudok figyelni rád, és nyitott vagyok az új dolgokra. Ha te is egy komoly, vidám társat keresel, itt vagyok....
Péter
45, Nagycenk
Érezzem hogy a nap is ?rted kel fel reggel! Szeretetre v?gyó, szeretni akaró férfi vagyok! Ha gondolod írj b?tran!
Sándor
68, Kőszeg
Vállalkozóként tevékenykedem az autós világban, szabadidőmben pedig szeretek aktívan kikapcsolódni, fontos számomra a mozgás, a természet közelsége és az utazás - különösen a napsütéses meleg országokba. Nagy rajongója vagyok az ázsiai konyhának, amit már volt alkalmam közvetlenül is megtapasztalni és nem tudok betelni vele. A főzés sem áll távol tőlem, otthonosan mozgok a konyhában, szívesen grillezek, bográcsozok. Szeretem a jó társaságot, a tartalmas beszélgetéseket, az emberi kapcsolatok szerepe a munkámban is végig kíséri az életemet. Szeretek még horgászni is, ami számomra több, mint hobbi - feltöltődés, nyugalom és kikapcsolódás, ha módom van rá nagy örömmel gyakorlom. Szeretem hallani a természet üvöltő csendjét, a madarak hangját és közben csak élvezni az életet!! Ezeket az élményeket nem csak magam szeretném megélni. "Keresem a hölgyet, ki álmaim völgyébe belefér, és tud szeretni, csak ezért te legyél." - Demjén Rózsi. (kedvenc énekesem) Szeretek még táncolni, zenét hallgatni és szórakozni!! Budapest és Kőszeg között ingázom, mindkét városhoz erős kötőd
Gábor
58, Kőszeg
Személyesen szeretnék magamról beszélni találkozáskor, telefonon, ha beszélünk. Ezt itt nem szeretném ellőni.
Zoltán
59, Hegykő
Szia! Magas sportos, kedves, barátságos , mérleg jegyű férfi vagyok. Keresem azt a hölgyet akivel az életem hátralévő részében minőségi időt tölthetnék együtt. 😊
Jani
41, Csáfordjánosfa
Sziasztok.Elvált vagyok keresem komoly páromat komoly kapcsolatra . Legyen őszinte hűs?ges aki ki tudja mutatni a szeretetet . 10 ?vig ?ltem házass?gba . Szeretek kert?szkedni falusi ?letet ház körüli munkákat szeretek vezetni
Gábor
49, Harka
Szeretek adni kapni. Vidám ember vagxok.(motor,qvad,kert,kirándulás) Autokkal foglalkozok, autofényezö mester vagyok.
János
59, Fertőd
Lassan 60, lassan 180 cm, lassan sudár, lassan, arany sárga haj... Node ami rendelkezésre áll ebből. 59 év, 176 cm, mackós alkat, platina ősz haj. Viszont ha szükség van reá novök pár centit. Csodás hajam hossza választható. Izgő, mozgó minden téren aktív egyedül élő jó ember vagyok.
Krisztián
51, Nagycenk
Nem vagyok tökéletes és már valószínűleg nem is leszek. Viszont ismerem a kérem, köszönöm, sajnálom szavakat (is). Az empátia és a kompromisszum szavakkal sem a szótárban találkoztam. Fontos számomra a humor és az intelligencia – érzelmi téren is. Szívesen síelek, jó időben motorozok, de egy kirándulás, túrázás is jó program számomra. Van egy most már 18 éves lányom, aki egyébként az anyukájával él együtt. Kíváncsi alkat vagyok és ha Te is rám, akkor vágjunk bele!
Péter
47, Kőszeg
Nem az igazit keresem,hanem az igazat! Hagyományos női férfi harmonikus párkapcsolatot szeretnék kiépiteni.
Gábor
48, Kőszeg
Sajnos, mint sokan mások a korosztályból én is betettem a kazetta "B" oldalát. A zene szól, már csak a megfelelő táncpartner hiányzik....talán itt megtalalom. Hosszútávú kapcsolatot keresek.... Nem vagyok előfizető, így sajnos nem tudok rád írni.
Barbara (39), fertőszentmiklósi társkereső nő
Sziasztok Barbara vagyok Keresek egy olyan társat akivel még érjük egymás szavát
el lehessen igazán jót beszélgetni szórakozni és testi kapcsolatot letesiteni
Gazsó (49), kőszegi társkereső férfi
Magas, kedves, családcentrikus, tud főzni, normális munkája van, tetkó és fux mentes, kész főnyeremény.. ![]()
Tamás (55), egyházasfalui társkereső férfi
Szia!
Vidám természetű, hűséges férfi vagyok, aki káros szenvedélyektől mentesen éli az életét – örülnék, ha te is így tennél. Imádom a természetet, a kulturális programokat és a színházat, de a legszívesebb már veled kettesben mennék legközelebb.
Egyetlen őszinte vallomás: a konyhában a virslifőzés a csúcsteljesítményem, de cserébe nagyon jól tudok figyelni rád, és nyitott vagyok az új dolgokra. Ha te is egy komoly, vidám társat keresel, itt vagyok....
Jeno (55), kőszegi társkereső férfi
Magas vékony aktív férfiként keresek egy szintén hasonló negyvenes korosztályból kedves vidám szeretetre vágyó hölgyet.
Péter (45), nagycenki társkereső férfi
Érezzem hogy a nap is ?rted kel fel reggel! Szeretetre v?gyó, szeretni akaró férfi vagyok! Ha gondolod írj b?tran!
Éva (52), fertődi társkereső nő
Közel öt évtizednyi tapasztalattal a hátam mögött tudom, mit jelent a tiszta szándék.
Nem titokzatos játszmákat keresek, hanem egy olyan Férfit, aki mellett a közelség nem kérdés, hanem megérkezés.
Hiszek az őszinte szavakban, a szavakkal megegyező tettek erejében, és abban, hogy egy igazi harmonikus szövetséghez mindkét fél nyitott szíve kell. Kölcsönös egymásra találás, egymásra gondolás, kommunikáció, megértés, elfogadás, támogatás.
Szívesen beszélgetek bármiről, legyen az egy történelmi rejtély, a közélet eseményei vagy a sport világa. A kikapcsolódást a nagy séták, felfedezések, utazás, mozi, könyvek, egy fülbemászó zene, esetleg motorozás jelentik számomra.
Nem vagyok előfizető, így keveset tudok itt írni! 😊
Sándor (68), kőszegi társkereső férfi
Vállalkozóként tevékenykedem az autós világban, szabadidőmben pedig szeretek aktívan kikapcsolódni, fontos számomra a mozgás, a természet közelsége és az utazás - különösen a napsütéses meleg országokba.
Nagy rajongója vagyok az ázsiai konyhának, amit már volt alkalmam közvetlenül is megtapasztalni és nem tudok betelni vele. A főzés sem áll távol tőlem, otthonosan mozgok a konyhában, szívesen grillezek, bográcsozok. Szeretem a jó társaságot, a tartalmas beszélgetéseket, az emberi kapcsolatok szerepe a munkámban is végig kíséri az életemet. Szeretek még horgászni is, ami számomra több, mint hobbi - feltöltődés, nyugalom és kikapcsolódás, ha módom van rá nagy örömmel gyakorlom. Szeretem hallani a természet üvöltő csendjét, a madarak hangját és közben csak élvezni az életet!! Ezeket az élményeket nem csak magam szeretném megélni.
"Keresem a hölgyet, ki álmaim völgyébe belefér, és tud szeretni, csak ezért te legyél." - Demjén Rózsi. (kedvenc énekesem)
Szeretek még táncolni, zenét hallgatni és szórakozni!!
Budapest és Kőszeg között ingázom, mindkét városhoz erős kötőd
Gábor (58), kőszegi társkereső férfi
Személyesen szeretnék magamról beszélni találkozáskor, telefonon, ha beszélünk. Ezt itt nem szeretném ellőni.
Zoli (38), fertőszentmiklósi társkereső férfi
Szeretem a tartalmas beszélgetéseket, a fejlődést, a célokat és azokat az embereket, akik őszinték és emberiek. Fontos számomra a család, a stabilitás és a kölcsönös tisztelet. A hétköznapjaim elég mozgalmasak, de hiszek benne, hogy a megfelelő ember mellett lehet igazán feltöltődni.
Szabadidőmben érdekelnek az autók, a technikai dolgok, a sport, valamint szeretek előre tervezni és építkezni — szó szerint és átvitt értelemben is.
Olyan társat keresek, akivel lehet nevetni, beszélgetni, közös élményeket gyűjteni, és aki mellett nem kell szerepet játszani.
Zoltán (59), hegykői társkereső férfi
Szia!
Magas sportos, kedves, barátságos , mérleg jegyű férfi vagyok. Keresem azt a hölgyet akivel az életem hátralévő részében minőségi időt tölthetnék együtt. 😊
Ibolya (55), kőszegi társkereső nő
54 éves, független, céltudatos nő vagyok, aki tudja, mit szeretne az élettől – és a szerelemtől is. Az élet megtanított értékelni az őszinteséget, a figyelmet és a valódi érzelmeket.
Nem kalandot keresek, hanem egy mély, tartalmas kapcsolatot, ahol jelen van a szenvedély, a szerelem és a kölcsönös megértés. Hiszek abban, hogy két ember egymás mellett lehet igazán önmaga, miközben együtt még többé válnak.
Fontos számomra az őszinte kommunikáció, az egymás iránti tisztelet és az, hogy legyen kivel megosztani az élet apró és nagy pillanatait.
Ha te is komoly kapcsolatot keresel, és nem félsz az érzelmektől, örülök, ha megismerjük egymást.
Péter (50), fertőhomoki társkereső férfi
Leírhatnám, hogy milyen vagyok…
de az túl egyszerű lenne.
Szerintem érdekesebb, ha te jössz rá.
Nyilván mindenki jobbat ad elő mint ami, én ezt nem szeretném.
Kommunikálunk = ismerkedünk.
- Csepreg
- Ebergőc
- Egyházasfalu
- Gyalóka
- Iklanberény
- Kiszsidány
- Lövő
- Nagylózs
- Nemeskér
- Peresznye
- Répcevis
- Sopronkövesd
- Szakony
- Tormásliget
- Újkér
- Und
- Völcsej
- Zsira
20 km-es körzet:
- Acsád
- Balf
- Bő
- Bük
- Bükfürdő
- Chernelházadamonya
- Csáfordjánosfa
- Csapod
- Csér
- Fertőboz
- Fertőd
- Fertőendréd
- Fertőhomok
- Fertőszentmiklós
- Fertőszéplak
- Gór
- Harka
- Hegyfalu
- Hegykő
- Hidegség
- Horvátzsidány
- Iván
- Kópháza
- Kőszeg
- Kőszegfalva
- Kőszegpaty
- Lócs
- Mesterháza
- Meszlen
- Muzsaj
- Nagycenk
- Nagygeresd
- Nemescsó
- Nemesládony
- Ólmod
- Pereszteg
- Petőháza
- Pinnye
- Pósfa
- Pusztacsalád
- Pusztacsó
- Répceszemere
- Répceszentgyörgy
- Röjtökmuzsaj
- Sajtoskál
- Sarród
- Simaság
- Sopronszécsény
- Szeleste
- Tompaládony
- Tömörd
- Vámoscsalád
- Vasasszonyfa
- Vasegerszeg
Elit társ = komoly kapcsolat?
Csajok és pasik és az online társkeresés
Divat még a kézcsók? Társkereső illemtan
Páratlan lehetőség egy páratlan társkeresőn?
Viszony vagy kapcsolat - ki mit keres igazán egy társkeresőn?
Elvált társkeresők Sopronhorpácson (Győr-Moson-Sopron)
Sopronhorpácsi társkereső vagy és szeretnéd, ha elvált társad is helybéli lenne? 66 elvált tag vár rád Sopronhorpács és környékéről!
Rövid ismertető
Sopronhorpács egy Győr-Moson-Sopron megyei település. Bővebben »