Elvált társkeresők Peresznyén
Elvált társkereső hölgyek:
Ibolya
55, Kőszeg
54 éves, független, céltudatos nő vagyok, aki tudja, mit szeretne az élettől – és a szerelemtől is. Az élet megtanított értékelni az őszinteséget, a figyelmet és a valódi érzelmeket. Nem kalandot keresek, hanem egy mély, tartalmas kapcsolatot, ahol jelen van a szenvedély, a szerelem és a kölcsönös megértés. Hiszek abban, hogy két ember egymás mellett lehet igazán önmaga, miközben együtt még többé válnak. Fontos számomra az őszinte kommunikáció, az egymás iránti tisztelet és az, hogy legyen kivel megosztani az élet apró és nagy pillanatait. Ha te is komoly kapcsolatot keresel, és nem félsz az érzelmektől, örülök, ha megismerjük egymást.
Kata
61, Bozsok
Hakuna Matata! Laza csaj vagyok,de 2 lábbal a földön. Már csak a Harmóniát szeretném megélni a testi,lelki társammal. Unatkozni egyedül sem szoktam,párosan meg pláne nem szeretnék!Jobb legyen vele,mint nélküle! Nyitott vagyok a világra, kreatív,szorgalmas,zene és természetkedvelő.De nem is szeretném itt tovább a szót csépelni...
Éva
61, Kőszegdoroszló
Éva vagyok. Már nem fiatal. Megélek egyedül is, de keresek valakit! Valakit, akivel jobb múlatni az időt, mint egyedül! Akivel...beszélgetünk, kirándulunk, szính?zba j?runk így első körben. Azt?n majdeglatjuk, hogy kialakul-e valami mélyebb bar?ts?g. Szóval ismerkednék korban hozz?m illő egyedül ?lló férfival.
Mónika
53, Kőszeg
Egyedül élek.Komoly kapcsolat miatt vagyok itt.szeretek olvasni,tévét nézni,beszélgetni,sétálni.szeretem a gyerekeket.
Mónika
44, Cák
Igyekszem Nőként létezni ebben a mai "mindenki egyforma és egyenlő" világban. Komoly, hosszú távú kapcsolatot keresek. Van egy gyermekem, 2 kutyám és egyéb állataim, valamint egy nagy kertem, ahol akad bőven teendő. (Kérlek ezt vedd figyelembe!)
Tünde
51, Kőszeg
Sziasztok!48 éves,170cm magas,független,határozott,dohányzó nő vagyok,hogy kit keresek?azt még magam sem tudom,de ha találkozni fogok vele,bíztosan tudni fogom,hogy őt kerestem e..
Ildi
57, Kőszeg
,,Amikor rájössz, hogy megtaláltad azt, akivel le akarod élni a hátralévő életedet, akkor minél előbb el akarod kezdeni a hátralévő életedet."
Judit
57, Kőszeg
Hiszek abban, hogy vannak kapcsolatok amelyek az égben köttetnek. Ami meg van írva az úgy is fog történni. Fontos számomra a lelki kötődés.
Eszter
57, Kőszeg
Sziasztok! Megbízható társamat keresem egy laza jó röhögős, jó szexszes kapcsolathoz. Szeretném ha közel lennénk egymáshoz Ha Te is boldog akarsz lenni gyere velem. Köszi, hogy elolvastad, mindenkinek szép napot, és sok sikert kivánok. Üdv Eszter
Ágnes
64, Pereszteg
Nem az árral úszom De nem is ellene Aki érti ,kiváncsivá tesz. Nem a mai társadalmi szokások,és nem a mai eltorzult társkeresö önmagát is becsapó a mércém. A szavak mögött értelem és felelösség az alapvetö . Magabiztos,öntudatos utamat elvek és erkölcsi formák jellemzik. A természetben való mozgás, nem a városi zaj ,vonz. Egyszóval csak akkor irj,ha hasonló az elképzelésed .
Lizi
58, Lövő
Ismerj meg ha ugy érzed hogy szimpatikus vagyok és 50-63 év között van az életkorod. Hamarosan törölni fogom a regisztációmat.. Nem tudok vissza írni. Legyen szép napod,kedves idegen.
IBOLYA
53, Kőszeg
45éves elvált fiatalos rendes hűséges komoly kapcsolat,rendezett háttér egy nagylányom van ,szeretek főzni sütni jó időbe sétálni moziba menni a személyes találkozásba hiszek.
Elvált társkereső urak:
Gazsó
49, Kőszeg
Magas, kedves, családcentrikus, tud főzni, normális munkája van, tetkó és fux mentes, kész főnyeremény.. :)
Tamás
55, Egyházasfalu
Szia! Vidám természetű, hűséges férfi vagyok, aki káros szenvedélyektől mentesen éli az életét – örülnék, ha te is így tennél. Imádom a természetet, a kulturális programokat és a színházat, de a legszívesebb már veled kettesben mennék legközelebb. Egyetlen őszinte vallomás: a konyhában a virslifőzés a csúcsteljesítményem, de cserébe nagyon jól tudok figyelni rád, és nyitott vagyok az új dolgokra. Ha te is egy komoly, vidám társat keresel, itt vagyok....
Sándor
68, Kőszeg
Vállalkozóként tevékenykedem az autós világban, szabadidőmben pedig szeretek aktívan kikapcsolódni, fontos számomra a mozgás, a természet közelsége és az utazás - különösen a napsütéses meleg országokba. Nagy rajongója vagyok az ázsiai konyhának, amit már volt alkalmam közvetlenül is megtapasztalni és nem tudok betelni vele. A főzés sem áll távol tőlem, otthonosan mozgok a konyhában, szívesen grillezek, bográcsozok. Szeretem a jó társaságot, a tartalmas beszélgetéseket, az emberi kapcsolatok szerepe a munkámban is végig kíséri az életemet. Szeretek még horgászni is, ami számomra több, mint hobbi - feltöltődés, nyugalom és kikapcsolódás, ha módom van rá nagy örömmel gyakorlom. Szeretem hallani a természet üvöltő csendjét, a madarak hangját és közben csak élvezni az életet!! Ezeket az élményeket nem csak magam szeretném megélni. "Keresem a hölgyet, ki álmaim völgyébe belefér, és tud szeretni, csak ezért te legyél." - Demjén Rózsi. (kedvenc énekesem) Szeretek még táncolni, zenét hallgatni és szórakozni!! Budapest és Kőszeg között ingázom, mindkét városhoz erős kötőd
Peti
62, Gencsapáti
Aki ismer tudja, aki szeretne megismerni szívesen válaszolok Neki, nehéz a mai világban őszinte embereket találni "színház színház egész világ "
Gábor
58, Kőszeg
Személyesen szeretnék magamról beszélni találkozáskor, telefonon, ha beszélünk. Ezt itt nem szeretném ellőni.
Péter
47, Kőszeg
Nem az igazit keresem,hanem az igazat! Hagyományos női férfi harmonikus párkapcsolatot szeretnék kiépiteni.
Gábor
48, Kőszeg
Sajnos, mint sokan mások a korosztályból én is betettem a kazetta "B" oldalát. A zene szól, már csak a megfelelő táncpartner hiányzik....talán itt megtalalom. Hosszútávú kapcsolatot keresek.... Nem vagyok előfizető, így sajnos nem tudok rád írni.
Tomi
49, Sopronhorpács
Sport. Bringa. Kirándulás. Erdély. Párizs.... Kaja... sok hús... ...,... 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 � 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 🥰 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊
Bálint
41, Kőszeg
Az élet legtöbbször unalmas és eseménytelen, mint egy hosszú film aminek sosem akar vége lenni miközben túl sok idő telik várakozással és fantáziákkal, és az élet túl rövid mikor az igazán izgalmas dolgok történnek velünk... Én leszek a forma, te légy benne a táncoló buja energia, én leszek a meder és te légy benne a folyó...
HENRIK
47, Lövő
Sziasztok. Krresem azt aki talán a végleges lessz. Komoly kapcsolatot ketesek. Két fiammal élek. Nem babyszitter sem bejárónót keresek. Aki minket egésszé részes, és mi is őt.
Tamás
46, Répcevis
.Őszinte, nyugodt és humoros embernek tartom magam. Szeretek nevetni, beszélgetni és értékelni az élet apró pillanatait — legyen az egy jó kávé, egy horgászat a vízparton, vagy csak egy nyugodt este kettesben. Nem keresek tökéletességet, csak valakit, aki önmaga tud lenni, aki őszinte, kedves és tud nevetni a mindennapokon. Ha te is egy hosszú távú, tartalmas kapcsolatot szeretnél, akkor talán jó helyen jársz. 😉
László Gábor
46, Csepreg
Komoly párkapcsolatra keresem páromat, aki képes szeretni. Kedves, őszinte, megbízható, családcentrikus vagyok. Szeretnék megismerkedni szeretetre, boldogs?gra, v?gyó hölggyel, aki tartós, boldog kapcsolatra v?gyik. Tudja mi az hogy hűség, mert nekem még nem okozott problém?t az életben. Ha megtetszet a profilom, kérlek írj r?m, különben nem fogjuk egym?st megtal?lni. Nem kell udvarolni, megteszem ismerkedés közben, és ut?na is.
Gazsó (49), kőszegi társkereső férfi
Magas, kedves, családcentrikus, tud főzni, normális munkája van, tetkó és fux mentes, kész főnyeremény.. ![]()
Tamás (55), egyházasfalui társkereső férfi
Szia!
Vidám természetű, hűséges férfi vagyok, aki káros szenvedélyektől mentesen éli az életét – örülnék, ha te is így tennél. Imádom a természetet, a kulturális programokat és a színházat, de a legszívesebb már veled kettesben mennék legközelebb.
Egyetlen őszinte vallomás: a konyhában a virslifőzés a csúcsteljesítményem, de cserébe nagyon jól tudok figyelni rád, és nyitott vagyok az új dolgokra. Ha te is egy komoly, vidám társat keresel, itt vagyok....
Jeno (55), kőszegi társkereső férfi
Magas vékony aktív férfiként keresek egy szintén hasonló negyvenes korosztályból kedves vidám szeretetre vágyó hölgyet.
Sándor (68), kőszegi társkereső férfi
Vállalkozóként tevékenykedem az autós világban, szabadidőmben pedig szeretek aktívan kikapcsolódni, fontos számomra a mozgás, a természet közelsége és az utazás - különösen a napsütéses meleg országokba.
Nagy rajongója vagyok az ázsiai konyhának, amit már volt alkalmam közvetlenül is megtapasztalni és nem tudok betelni vele. A főzés sem áll távol tőlem, otthonosan mozgok a konyhában, szívesen grillezek, bográcsozok. Szeretem a jó társaságot, a tartalmas beszélgetéseket, az emberi kapcsolatok szerepe a munkámban is végig kíséri az életemet. Szeretek még horgászni is, ami számomra több, mint hobbi - feltöltődés, nyugalom és kikapcsolódás, ha módom van rá nagy örömmel gyakorlom. Szeretem hallani a természet üvöltő csendjét, a madarak hangját és közben csak élvezni az életet!! Ezeket az élményeket nem csak magam szeretném megélni.
"Keresem a hölgyet, ki álmaim völgyébe belefér, és tud szeretni, csak ezért te legyél." - Demjén Rózsi. (kedvenc énekesem)
Szeretek még táncolni, zenét hallgatni és szórakozni!!
Budapest és Kőszeg között ingázom, mindkét városhoz erős kötőd
Peti (62), gencsapáti társkereső férfi
Aki ismer tudja, aki szeretne megismerni szívesen válaszolok Neki, nehéz a mai világban őszinte embereket találni "színház színház egész világ "
Gábor (58), kőszegi társkereső férfi
Személyesen szeretnék magamról beszélni találkozáskor, telefonon, ha beszélünk. Ezt itt nem szeretném ellőni.
Ibolya (55), kőszegi társkereső nő
54 éves, független, céltudatos nő vagyok, aki tudja, mit szeretne az élettől – és a szerelemtől is. Az élet megtanított értékelni az őszinteséget, a figyelmet és a valódi érzelmeket.
Nem kalandot keresek, hanem egy mély, tartalmas kapcsolatot, ahol jelen van a szenvedély, a szerelem és a kölcsönös megértés. Hiszek abban, hogy két ember egymás mellett lehet igazán önmaga, miközben együtt még többé válnak.
Fontos számomra az őszinte kommunikáció, az egymás iránti tisztelet és az, hogy legyen kivel megosztani az élet apró és nagy pillanatait.
Ha te is komoly kapcsolatot keresel, és nem félsz az érzelmektől, örülök, ha megismerjük egymást.
Péter (47), kőszegi társkereső férfi
Nem az igazit keresem, hanem az igazat! Hagyományos női férfi harmonikus párkapcsolatot szeretnék kiépiteni.
Zoltán (51), büki társkereső férfi
Sziasztok egy normális férfi vagyok szeretnék egy normális nőt magamnak ha te vagy írj rám és még ismerkedunk
Gábor (48), kőszegi társkereső férfi
Sajnos, mint sokan mások a korosztályból én is betettem a kazetta "B" oldalát. A zene szól, már csak a megfelelő táncpartner hiányzik....talán itt megtalalom.
Hosszútávú kapcsolatot keresek....
Nem vagyok előfizető, így sajnos nem tudok rád írni.
Tomi (49), sopronhorpácsi társkereső férfi
Sport. Bringa. Kirándulás. Erdély. Párizs.... Kaja... sok hús...
..., ... 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 � 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 🥰 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊 😊
Bálint (41), kőszegi társkereső férfi
Az élet legtöbbször unalmas és eseménytelen, mint egy hosszú film aminek sosem akar vége lenni miközben túl sok idő telik várakozással és fantáziákkal, és az élet túl rövid mikor az igazán izgalmas dolgok történnek velünk...
Én leszek a forma, te légy benne a táncoló buja energia, én leszek a meder és te légy benne a folyó...
- Bük
- Csepreg
- Egyházasfalu
- Gyalóka
- Horvátzsidány
- Kiszsidány
- Kőszeg
- Kőszegfalva
- Meszlen
- Nemescsó
- Ólmod
- Pusztacsó
- Répcevis
- Sopronhorpács
- Szakony
- Tormásliget
- Tömörd
- Und
- Zsira
20 km-es körzet:
- Acsád
- Bő
- Bozsok
- Bükfürdő
- Cák
- Chernelházadamonya
- Ebergőc
- Gencsapáti
- Gór
- Gyöngyösfalu
- Hegyfalu
- Iklanberény
- Iván
- Kőszegdoroszló
- Kőszegpaty
- Kőszegszerdahely
- Lócs
- Lukácsháza
- Lövő
- Mesterháza
- Nagylózs
- Nemesbőd
- Nemeskér
- Nemesládony
- Perenye
- Pereszteg
- Pinnye
- Pósfa
- Pusztacsalád
- Répceszentgyörgy
- Röjtökmuzsaj
- Sajtoskál
- Salköveskút
- Simaság
- Sopronkövesd
- Szeleste
- Söpte
- Tompaládony
- Újkér
- Vasasszonyfa
- Vassurány
- Vasszilvágy
- Vát
- Velem
- Völcsej
- Zanat
Elit társ = komoly kapcsolat?
Csajok és pasik és az online társkeresés
Divat még a kézcsók? Társkereső illemtan
Páratlan lehetőség egy páratlan társkeresőn?
Viszony vagy kapcsolat - ki mit keres igazán egy társkeresőn?
Elvált társkeresők Peresznyén (Vas)
Peresznyei társkereső vagy és szeretnéd, ha elvált társad is helybéli lenne? 47 elvált tag vár rád Peresznye és környékéről!
Rövid ismertető
Peresznye egy Vas megyei település. Bővebben »