Özvegy társkeresők Lucfalván
Özvegy társkereső hölgyek:
Julianna
68, Salgótarján
Energikus, kommunikatív, nyitott, érdeklődő nő vagyok a világ dolgai iránt és befogadó a változásokra. Szeretem a zenét, az olvasást, szívesen nézek jó filmeket, de érdekelnek a történelmi, természeti, tudományos és dokumentumfilmek is. Szeretném még továbbra is aktívan élni az életet, kirándulni, utazni, koncertre, kiállításra menni. Özvegy vagyok. Mit szeretnék? Egy férfit…..barátot, társat, partnert, kölcsönös szimpátiát, egy kis kémiát is, izgalmat, nyugalmat, szeretetet ….intelligens, az élet örömeit aktívan megélő embert pozitív életszemlélettel. Egy jó beszélgetés már jó kezdet.
Kitti
55, Salgótarján
Szeretem a természetet. Lételemem a víz. Aktívan élem napjaimat. Kertészkedek, kerékpározok, úszni járok. Keresem páromat, aki szívesen járná velem Magyarország csodás fürdőit, szeretne kirándulni vagy csak néha otthon pihenni, napozni a kertben. Aki szívesen úszkálna a meleg nyári időben a szabad, nyílt vizeken. Rólam még annyit, hogy szeretek főzni, meg jókat enni is. Amit le is mozgok, nem kell megijedni. És szeretek a családommal is lenni.
Ibolya
51, Salgótarján
Szeretek utazni, színházba járni, túrázni. Nem dohányzom, aktívan dolgozom. Többet majd célirányosan mondanék magamról.
Brigitta
53, Salgótarján
Kedves társkeresők! Ebben a korban már egyre nehezebb a társkeresés. Főleg ha egyszer már elveszítetted a bizalmadat, a hitedet hogy olyan társat találj akiben újra bízhatsz. Csak a remény ami marad. Sok sikert mindenkinek!!
Sarolta
48, Salgótarján
Van két felnőtt gyerekem 21 és 23 éves. Özvegy vagyok, független. Vidám természetű nő vagyok. Ám szeretek sokat beszélni :D . Bulizni nem járok és nem is szeretek. Zene a mindenem, de csak itthon hallgatok. Káros szenvedélyem nincs.
Marika
73, Pásztó
Marika vagyok 73 éves özvegy .Szeretek kirándulni,utazni,kertészkedni,szeretem a virágokat .154cm magas.
Kata
65, Ecseg
Sziasztok ?n egy fiatalos ?letvidám Hölgy vagyok. Szeretlek főzni sütni kirándulni. Keresek magamnak egy kedves nyitott f?rfit akivel el lehet besz?lgetni kirándulni ?s kőzösen eltölteni az időt alkalmával nyitott vagyok másra is 😉
Melinda
56, Salgótarján
Egyedül nem jó! Komoly kapcsolatot szeretnék. Konzervatív beállítású vagyok 😊 Szeretek kirándulni túrázni kerékpározni
Kati
66, Bátonyterenye
3 éve egyedül élek, és szeretnék még boldog éveket megélni egy párkapcsolatban, ahol egymást megértve, kiegészítve, szeretetben tölthetjük el a szép korú éveinket.
Mária
70, Salgótarján
Őszinte természet és állatbarát fiatalos családcentrikus, utazást kedvelő vagyok. Szeretnék társat találni hasonló adottságokkal. Részletesebben ha megismerjük egymást.
Emi
73, Salgótarján
Nyitott vagyok,víg kedélyű és hűséges.Tartós kapcsolatot szeretnék,de nem összeköltözőset.Az első találkozás alkalmával majd többet is elárulok,addig is ismerkedhetünk.
Zsuzsanna
57, Salgótarján
Hogy mit is kellene ide írni azt nem tudom, de egyben biztos vagyok, hogy szeretném megtalálni a Társam életem hátralévő részére. Nem dohányzom, ezért a dohányzás kizáró ok. Sajnos a rohanó világunkban egyre nehezebb az ismerkedés. Mindenki a pénzt hajkurássza és a túlélésért küzd. Közben nem vesszük észre a minket körülvevő szépségeket, mint a nyíló virágokat, nem halljuk meg a csiripelő madarak hangját. Egyre jobban kihalóban van az igazi szeretet, megbecsülés. Hiányoznak az emberekből a mély érzések, a digitalizáció kezdi megölni az emberi kapcsolatokat. Bízom benne, hogy azért van még esély egy hosszú távú, igazi szereteten alapuló kapcsolat kialakítására.
Özvegy társkereső urak:
Sándor
66, Pásztó
Magamról - tényszerűen: 65 éves férfi vagyok. Túl már életem virgoncabb szakán. ;-) De egyben vagyok, és tartom a súlyom. Rigolyák, apróbb bajaim persze vannak, de nem vészesések. Megvan mindenem, ami ebben a korban kijár. 8-) Részletezzem? A hajam ritkább, és „tisztes” ősz - de szemüveggel kevés pocakkal, sem vagyok olyan rossz pasi. Természetre sem! 8-) Ami a külsőmből hiányozhat, azt jól pótolom a kedvességemmel, a megbízhatósággal. :-) A humor pedig jó dolog – legyen neked is! Most és itt, a Társam keresem. Próbára, majd hosszú távra. Találjuk meg egymást!
Vince
54, Salgótarján
Helló, Vince vagyok... Sportos, házias, mozit, filmeket kedvelő vagyok. Van hogy otthon ülök és filmezek, kertészkedek, de van hogy felpattanok a drótszamaramra, vagy mocimra és hajtom a kilométereket. Van kedved csatlakozni? ...
Ferenc
66, Mátraterenye
Özvegy, nyugdíjas vagyok. Szeretek kirándulni, barkácsolni, kertészkedni. Aktívan töltöm mindennapjaim, ehhez keresem társam.
Elek
53, Salgótarján
Ha felkeltettem érdeklődésed az adatlapom alapján, kérlek jelentkezz, a bemutatkozás legyen inkább személyes és közvetlen.
Matti
66, Rónafalu
I'm a widower, last year my wife was passed away. I'm looking for someone to talk about the time we can spent together.. My wife was Hungarian, and we have a house in the Matra mountains Ik love traveling mostly to the Middle East or European countries I spent a lot of time to my Dog s Newfoundlander
Ernő
70, Ludányhalászi
Túl egy hosszú házasságon, özvegyen, önállóan, önellátóan élek. Kissé megfáradtam, de nem szeretnék besüppedni a magányba. Egy szerelmem, egy kapcsolatom volt eddig, de az közel fél évszázadig tartott. Hiányzik egy társ, akivel kerek és teljes lenne a további életem. Értelmesnek, életvidámnak és alapvetően műveltnek tartom magam. Műszaki vonalon dolgoztam, de szeretem a zenét, könyveket, sokat főzök-sütök, illetve a kertben is szoktam dolgozni. A csillagászat és a dísznövények is érdekelnek. Hébe-hóba egy-egy pohár jobbféle bort megiszom, minimálisan dohányzom is, de csak a szabadban. Visszahúzódó, őszinte és nyílt vagyok, nem nyomulok, nem szeretek eljárni szórakozni, társaságba menni. Hagyományos értékrenddel rendelkezem. Nem kívánok elköltözni. A lakásomat és környezetemet szeretném megosztani a leendő társammal. Aki élettel, szeretettel, boldogsággal és vidámsággal töltené meg. Remélem létezik ilyen nő.
József
60, Szurdokpüspöki
Hűséges, odaadó, kompromisszum képes és empatikus. És ezek után, már csak az egzisztenciális kérdés marad, oda-vissza. Köszönöm, hogy elolvasta.
János
78, Salgótarján
Keresem hozzám passzoló társam a lakóhelyemtől kb.60 km-es körzetből. Én müszaki végzettségü-még dolgozó- -nyugdijas vagyok.
Ferenc
82, Buják
1944-ben születtem,nyugdijas Bujákilakos vagyok.Gyerekek kirepültek 175-180-cmmagasságom.Kaukázusi fehér.Evangélikus,vallást nem gyakorlom2-cicám van.Szeretem a természetet,és a természetest.Özvegy vagyok, lassan két éve.Ösz haju borotvált arcu.Kinézetem mond meg teValami még érdekelne,személyesen
László
72, Salgótarján
Keresem azt az inteligens, ápolt, becsületes, őszinte, földön és nem a fellegekben járó, szeretetet adni tudó és azt elfogadó hölgy ismeretségét aki elfogadja személyemet erényeimmel és hibáimmal együtt. Írni minden szépet és jót lehet, valójában az első találkozás már eldönthet sok mindent.
Sándor (66), pásztói társkereső férfi
Magamról - tényszerűen: 65 éves férfi vagyok. Túl már életem virgoncabb szakán.
De egyben vagyok, és tartom a súlyom. Rigolyák, apróbb bajaim persze vannak, de nem vészesések. Megvan mindenem, ami ebben a korban kijár. 8-) Részletezzem? A hajam ritkább, és „tisztes” ősz - de szemüveggel kevés pocakkal, sem vagyok olyan rossz pasi. Természetre sem! 8-) Ami a külsőmből hiányozhat, azt jól pótolom a kedvességemmel, a megbízhatósággal.
A humor pedig jó dolog – legyen neked is! Most és itt, a Társam keresem. Próbára, majd hosszú távra. Találjuk meg egymást!
Lajos (61), salgótarjáni társkereső férfi
Érzelmes.értelmes.jóképű.kocsivalrendelkezővagyokanyagilagfűgetlen.izgulósvagyokdenemszemtelenszereteksportolni.olvasni.beszélgetni
Vince (54), salgótarjáni társkereső férfi
Helló, Vince vagyok...
Sportos, házias, mozit, filmeket kedvelő vagyok. Van hogy otthon ülök és filmezek, kertészkedek, de van hogy felpattanok a drótszamaramra, vagy mocimra és hajtom a kilométereket.
Van kedved csatlakozni?
...
Julianna (68), salgótarjáni társkereső nő
Energikus, kommunikatív, nyitott, érdeklődő nő vagyok a világ dolgai iránt és befogadó a változásokra.
Szeretem a zenét, az olvasást, szívesen nézek jó filmeket, de érdekelnek a történelmi, természeti, tudományos és dokumentumfilmek is.
Szeretném még továbbra is aktívan élni az életet, kirándulni, utazni, koncertre, kiállításra menni.
Özvegy vagyok.
Mit szeretnék? Egy férfit…..barátot, társat, partnert, kölcsönös szimpátiát, egy kis kémiát is, izgalmat, nyugalmat, szeretetet ….intelligens, az élet örömeit aktívan megélő embert pozitív életszemlélettel.
Egy jó beszélgetés már jó kezdet.
Kitti (55), salgótarjáni társkereső nő
Szeretem a természetet. Lételemem a víz. Aktívan élem napjaimat. Kertészkedek, kerékpározok, úszni járok. Keresem páromat, aki szívesen járná velem Magyarország csodás fürdőit, szeretne kirándulni vagy csak néha otthon pihenni, napozni a kertben. Aki szívesen úszkálna a meleg nyári időben a szabad, nyílt vizeken.
Rólam még annyit, hogy szeretek főzni, meg jókat enni is. Amit le is mozgok, nem kell megijedni. És szeretek a családommal is lenni.
Ferenc (66), mátraterenyei társkereső férfi
Özvegy, nyugdíjas vagyok.
Szeretek kirándulni, barkácsolni, kertészkedni.
Aktívan töltöm mindennapjaim, ehhez keresem társam.
Ibolya (51), salgótarjáni társkereső nő
Szeretek utazni, színházba járni, túrázni.
Nem dohányzom, aktívan dolgozom.
Többet majd célirányosan mondanék magamról.
Elek (53), salgótarjáni társkereső férfi
Ha felkeltettem érdeklődésed az adatlapom alapján, kérlek jelentkezz, a bemutatkozás legyen inkább személyes és közvetlen.
Brigitta (53), salgótarjáni társkereső nő
Kedves társkeresők! Ebben a korban már egyre nehezebb a társkeresés. Főleg ha egyszer már elveszítetted a bizalmadat, a hitedet hogy olyan társat találj akiben újra bízhatsz. Csak a remény ami marad. Sok sikert mindenkinek!!
Sarolta (48), salgótarjáni társkereső nő
Van két felnőtt gyerekem 21 és 23 éves. Özvegy vagyok, független. Vidám természetű nő vagyok. Ám szeretek sokat beszélni
. Bulizni nem járok és nem is szeretek. Zene a mindenem, de csak itthon hallgatok. Káros szenvedélyem nincs.
Marika (73), pásztói társkereső nő
Marika vagyok 73 éves özvegy .Szeretek kirándulni, utazni, kertészkedni, szeretem a virágokat .154cm magas.
Ari (56), bátonyterenyei társkereső nő
Keresem a párom, társam aki vicces , megbízható és nagy szive van.
Én vidám közzéséget kedvelő, család szerető ember vagyok
- Albertakna
- Amáliaakna
- Bátonyterenye
- Etes
- Felsőtold
- Garáb
- Hollókő
- Karancsság
- Kisbárkány
- Kishartyán
- Magyargéc
- Márkháza
- Mátraszőlős
- Mátraverebély
- Nagybárkány
- Nagykeresztúr
- Nagylóc
- Nógrádmegyer
- Ságújfalu
- Sámsonháza
- Sóshartyán
- Szentkút
- Szúpatak
- Tar
- Újlak
- Vizslás
- Zsunypuszta
20 km-es körzet:
- Alsótold
- Apátipuszta
- Bagolyirtás
- Bárna
- Benczúrfalva
- Bokor
- Buják
- Csécse
- Cserhátsurány
- Cserhátszentiván
- Csitár
- Dorogháza
- Ecseg
- Egyházasgerge
- Endrefalva
- Eresztvény
- Hasznos
- Herencsény
- Hugyag
- Iliny
- Karancsalja
- Karancsberény
- Karancskeszi
- Karancslapujtő
- Kazár
- Kisgéc
- Kozárd
- Kutasó
- Lászlóvölgypuszta
- Ludányhalászi
- Maconka
- Marakodipuszta
- Mátraalmás
- Mátrakeresztes
- Mátramindszent
- Mátraszele
- Mátraszentimre
- Mátraszentistván
- Mátraszentlászló
- Mátraterenye
- Mihálygerge
- Mizserfa
- Nagybátony
- Nemti
- Nógrádsipek
- Pásztó
- Piliny
- Pintértelep
- Pöstyénpuszta
- Rákóczitelep
- Rimóc
- Rónabánya
- Rónafalu
- Salgóbánya
- Salgótarján
- Somlyóbánya
- Somoskő
- Somoskőújfalu
- Szalmatercs
- Szécsény
- Szécsényfelfalu
- Szorospatak
- Szuha
- Szurdokpüspöki
- Varsány
- Zagyvafő
- Zagyvaróna
Elit társ = komoly kapcsolat?
Csajok és pasik és az online társkeresés
Divat még a kézcsók? Társkereső illemtan
Páratlan lehetőség egy páratlan társkeresőn?
Viszony vagy kapcsolat - ki mit keres igazán egy társkeresőn?
Özvegy társkeresők Lucfalván (Nógrád)
Lucfalvai társkereső vagy és szeretnéd, ha özvegy társad is helybéli lenne? 33 özvegy tag vár rád Lucfalva és környékéről!
Rövid ismertető
Lucfalva egy Nógrád megyei település. Bővebben »

