Özvegy társkeresők Balf
Özvegy társkereső hölgyek:
Edó
69, Sopron
69éves vagyok vidám természetű, szeretek kirándulni, moziba,szinházba járni stb. Számomra az egyik legfontosabb az őszinteség.
Erzsebet
76, Sopron
76 éves vagyok özvegy egyedül élek.Szeretek olvasni sütni főzni krelativ tárgyakat készíteni sétálni.Korban hozzám illő társat keresek.
Veronika
57, Sopron
55 éves vagyok, nyitott, gondolkodó nő, aki hisz abban, hogy két felnőtt ember még tud egymásra találni. Volt egy hosszú, fontos házasság az életemben, amelynek emléke ma is részem, de nem a múltban élek. Három éve egyedül vagyok, és mostanra érzem úgy, hogy újra helye van valakinek mellettem. Szeretem a beszélgetéseket, a humort és az apró közös rituálékat; tudok figyelni, és értékelem, ha ezt visszakapom. Az élet megtanított arra, hogy semmi sem tökéletes – én sem vagyok az –, de a kölcsönös tisztelet, nyugalom és biztonság nagyon fontos számomra. Van egy kezelhető egészségügyi sajátosságom, ami időnként odafigyelést igényel – erről szívesen mesélek annak, akivel valóban egymás felé indulunk. Ha te is egy őszinte, hosszabb távra nyitott kapcsolatot keresel, ahol lehet nevetni és komolyan is beszélni, szívesen megismerlek.
Ilona
64, Lövő
Jó lelkű család centrikus özvegy vagyok. Szeretek kertészkedni, évente egy-két koncertre vagy színházba elmenni. Szeretem a kirándulást. Mindezeket megélni egy társsal nagyobb élmény.
Iza
66, Pereszteg
Özvegy vagyok. Vidám természetű. Szabadidőm kellemes eltöltéséhez nyugodt, harmóniára törekvő, korban hozzám társat keresek. Barátaim szerint őszinte és szókimondó vagyok, ugyan ezt várom a páromtól is. Nyitott vagyok az élet minden területén. Ha lehet káros szenvedély mentes legyél.
Noémi
43, Sopron
Sopronban élek a tini lányommal. Szívesen találkoznék olyan érett gondolkodású férfival, akivel lehet beszélgetni, kikapcsolódni kulturáltan is. Szeretek táncolni, finomakat enni. Nyitott személyiségnek ítélem meg magam. 😉
Vica
63, Sopron
Társat keresek.. Szeretnék megismerkedni korombeli férfival. Szeretek kirándulni Találkozás is lehetséges.
Erika
66, Sopron
Beszélgetés, barátság,hosszú távú laza kapcsolat. Szeretek utazni sétálni a természetben. "Szeretni és szeretve lenni."
Emilia
71, Sopron
Normális életet élek nyugdíjasként és mellette dólgozok a saját vállalkozásomba. Szabadidő tartalmas eltőltéséhez keresek inteligens jóhumoru partnert.
Éva
72, Fertőd
=0 éves, özvegy, nyugdíjas vagyok. Felsőfoku végzettségem, és hasonló társat keresek. Szeretek sütni, főzni, olvasni, uszodába járni, emberközpontú és természetet kedvelő vagyok. Dohányzom, de az alkoholfogyasztást nem díjazom. A magányom megszüntetése miatt vagyok az oldalon, ismerkednék elérsz ha szimpatikusnak találsz és 67-72 éves legalább 170 cm magas vagy Kereslek, de nem minden áron
Erzsébet
70, Sopron
Rák jegyében születtem a jelemzés rám illik kivéve a hangulat változást mindig jókedélyü vidám vagyok
Szabinka
47, Fertőboz
Valamikor Tul nyugodt de sokszor nyugtalan. Valamikor rosszkedvü de legtöbször jokedvü Sokszor hiszékeny azt?n szkeptikus NEM "TUL SOK" VAGYOK; HANEM EGYENES ÉS ÖSSZINTE !
Özvegy társkereső urak:
József
70, Sopronkövesd
Szeretek kirándulni, strandolni. Szeretem a kerti munkát itthon. Egy szépen fejlődő 1500 fős településen élek Sopron közelében.
Csabi
53, Sopron
Szia!Csabinak hívnak Sopronba élek és egy tartós kapcsolat reményében vagyok itt.Szeretek biciklizni és utazgatni szabadidőmben.
Jozsef
80, Sopron
Idős de nem öreg pasi vagyok, aki még egy kis boldogságra vágyik, Nyug . élnivágyó gépészmérnöki végzettséggel.Fizikailag,szellemileg ,anyagilag minden rendben van. József
Feri
60, Fertőd
Hatvanéves özvegy vagyok, van egy 23 éves lányom. Imádom a természetet, vizeket, csónakázni, kirándulni. Komoly kapcsolatra vágyom.
László
72, Sopron
71 éves özvegy egyedül élő férfi vagyok. Még aktivan dolgozom saját vállalkozásomban. Szeretem a mozgást ami alatt nem a sétát értem hanem hegymászás sielés szörfözés és ezekkel együttjáró gazdag élményeketUgyanakkor nem vetem meg a szellemi táplálékot sem mint a jó zene bármilyen legyen is klasszikus vagy modern egy jó verset egy jó elöadótól és mindent ami lelki táplálék. Vallom hogy ép testben ép lélek mint az ókoriak. Keresem hasonló habitussal rendelkező társamat aki még ezekben partnerem lehet és ezzel mindketten egy teljesebb életet tudunk élni hiszen az ember nem arra teremtetett hogy egyedül létezzen
János
58, Sopron
Keresem azt a fiatalos vidám természetű hölgyet aki szereti a motorozást ,rock zenét és nem ijed meg a nagyobb társaságtól sem! Én pont ilyen vagyok!
FERENC
74, Sopron
Fiatalos még minden téren aktív vagyok és hasonló hölggyel ismerkednék.SOPRON KÖRNYÉKIEK ELŐNYBEN. Karcsú filigrán hölgyek előnyben.
Attila
66, Fertőd
61 éves vagyok, özvegy. Jelenleg nyugdíjas éveimet töltöm, de mellette vezetem még a vállalkozásomat. 3 felnőtt gyermekem van, akik már külön élnek. Hobbim a vadászat és az utazgatás. Szabadidőm értelmes, és hasznos eltöltéséhez partnert szeretnék találni.
Edó (69), soproni társkereső nő
69éves vagyok vidám természetű, szeretek kirándulni, moziba, szinházba járni stb. Számomra az egyik legfontosabb az őszinteség.
Anna (59), soproni társkereső nő
Anna vagyok 59 éves. 2 éve özvegy, van 3 felnőtt gyerekem 5 unokám. Családcentrikus vidám természetü nő vagyok. Szeretek sétálni, biciglizni, kirándulni, táncolni.
Erzsebet (76), soproni társkereső nő
76 éves vagyok özvegy egyedül élek.Szeretek olvasni sütni főzni krelativ tárgyakat készíteni sétálni.Korban hozzám illő társat keresek.
József (70), sopronkövesdi társkereső férfi
Szeretek kirándulni, strandolni. Szeretem a kerti munkát itthon. Egy szépen fejlődő 1500 fős településen élek Sopron közelében.
Veronika (57), soproni társkereső nő
55 éves vagyok, nyitott, gondolkodó nő, aki hisz abban, hogy két felnőtt ember még tud egymásra találni. Volt egy hosszú, fontos házasság az életemben, amelynek emléke ma is részem, de nem a múltban élek. Három éve egyedül vagyok, és mostanra érzem úgy, hogy újra helye van valakinek mellettem. Szeretem a beszélgetéseket, a humort és az apró közös rituálékat; tudok figyelni, és értékelem, ha ezt visszakapom. Az élet megtanított arra, hogy semmi sem tökéletes – én sem vagyok az –, de a kölcsönös tisztelet, nyugalom és biztonság nagyon fontos számomra. Van egy kezelhető egészségügyi sajátosságom, ami időnként odafigyelést igényel – erről szívesen mesélek annak, akivel valóban egymás felé indulunk. Ha te is egy őszinte, hosszabb távra nyitott kapcsolatot keresel, ahol lehet nevetni és komolyan is beszélni, szívesen megismerlek.
Tivadar (68), soproni társkereső férfi
Tartós kapcsolat, együttélés nélkül. Lehetőleg minimum érettségivel rendelkező hölgyet keresek. Magas és igényes vagyok.
Csabi (53), soproni társkereső férfi
Szia!Csabinak hívnak Sopronba élek és egy tartós kapcsolat reményében vagyok itt.Szeretek biciklizni és utazgatni szabadidőmben.
Lajos (64), soproni társkereső férfi
Özvegy vagyok ! És magányos !Normális hölgy jelentkezését várom ! Aki tudna szeretni 62 éves 178 cm magas 100 kg sármos férfit !
Jozsef (80), soproni társkereső férfi
Idős de nem öreg pasi vagyok, aki még egy kis boldogságra vágyik, Nyug . élnivágyó gépészmérnöki végzettséggel.Fizikailag, szellemileg , anyagilag minden rendben van. József
Feri (60), fertődi társkereső férfi
Hatvanéves özvegy vagyok, van egy 23 éves lányom. Imádom a természetet, vizeket, csónakázni, kirándulni. Komoly kapcsolatra vágyom.
Ilona (64), lövői társkereső nő
Jó lelkű család centrikus özvegy vagyok. Szeretek kertészkedni, évente egy-két koncertre vagy színházba elmenni. Szeretem a kirándulást. Mindezeket megélni egy társsal nagyobb élmény.
Iza (66), peresztegi társkereső nő
Özvegy vagyok. Vidám természetű. Szabadidőm kellemes eltöltéséhez nyugodt, harmóniára törekvő, korban hozzám társat keresek. Barátaim szerint őszinte és szókimondó vagyok, ugyan ezt várom a páromtól is. Nyitott vagyok az élet minden területén. Ha lehet káros szenvedély mentes legyél.
Natália és Csaba
Sosem gondoltam volna hogy egy nap én is a sikersztorimat gépelhetem, amikor még másokét olvasgattam, miután frissen regisztráltan, 2015 április végén. Egy hosszú (majdnem 7 év) és megfáradt kapcsolaton voltam túl és mint életem során jópárszor, újra egy társkeresőn kötöttem ki, lévén minden ellenpr...
- Fertőboz
- Fertőhomok
- Fertőrákos
- Harka
- Hegykő
- Hidegség
- Kópháza
- Nagycenk
- Pereszteg
- Sopron
- Sopronkőhida
- Sopronszécsény
20 km-es körzet:
- Ágfalva
- Ebergőc
- Fertőd
- Fertőendréd
- Fertőszentmiklós
- Fertőszéplak
- Fertőújlak
- Lövő
- Muzsaj
- Nagylózs
- Nyárliget
- Petőháza
- Pinnye
- Röjtökmuzsaj
- Sarród
- Sopronhorpács
- Sopronkövesd
- Und
- Völcsej
Elit társ = komoly kapcsolat?
Csajok és pasik és az online társkeresés
Divat még a kézcsók? Társkereső illemtan
Páratlan lehetőség egy páratlan társkeresőn?
Viszony vagy kapcsolat - ki mit keres igazán egy társkeresőn?
Özvegy társkeresők Balf (Győr-Moson-Sopron)
Balf-i társkereső vagy és szeretnéd, ha özvegy társad is helybéli lenne? 22 özvegy tag vár rád Balf és környékéről!
Rövid ismertető
Balf egy Győr-Moson-Sopron megyei település. Bővebben »