Nőtlen társkeresők Dévaványán

Tamás, 25 éves társkereső férfi, Köröstarcsa
Tamás

25, Köröstarcsa

Tamás vagyok, 25 éves fiatal férfi. Jelenleg életem egy olyan szakaszában járok, amikor már komolyabban tekintek a jövőmre, és szeretném megtalálni azt a társat, akivel kölcsönös szereteten, tiszteleten és bizalmon alapuló kapcsolatot építhetünk. Fontos számomra a stabilitás, az őszinteség és az egymás iránti támogatás. Hosszú távon a célom, hogy egy harmonikus párkapcsolatból családot alapítsak, és egy biztos, szeretetteljes hátteret teremtsünk egymás számára. Hiszek abban, hogy a megfelelő társ mellett közösen lehet fejlődni, boldog életet élni, és megvalósítani közös álmainkat.

Béla, 50 éves társkereső férfi, Gyomaendrőd
Béla

50, Gyomaendrőd

Kösz,hogy el olvasod!! Korban hozzam illő érett,intelligens nők ismeretséget preferalom!! De mindent meg hallgatok!!

Geri, 34 éves társkereső férfi, Túrkeve
Geri

34, Túrkeve

Kedves idegen! Úgy gondolom, jó humorral, kreativitással, és oda adással rendelkezem! Ha felkeltette érdeklődésedet, ne habozz ismerj meg ☺

LÁSZLÓ, 51 éves társkereső férfi, Köröstarcsa
LÁSZLÓ

51, Köröstarcsa

KEDVES LÁTOGATÓ! KEDVES, ŐSZINTE,HŰSÉGES, SZERETETET ADNI ÉS KAPNI TUDÓ,KIZÁRÓLAG KOMOLY KAPCSOLATOT KERESŐ FÉRFI VAGYOK.

Károly, 42 éves társkereső férfi, Gyomaendrőd
Károly

42, Gyomaendrőd

𠇭olgos, határozott férfi vagyok, szeretek jó társaságban lenni és értékes időt tölteni. Nem keresek kalandot – inkább egy normális, megbízható társat, akivel kölcsönösen jól érezzük magunkat és építjük egymást.”

Barni, 40 éves társkereső férfi, Szeghalom
Barni

40, Szeghalom

Szia rendes normalis odafigyelő srac vagyok aki törődik a masikkal is :) szeretem ha forditva is igy lenne. Vagyom arra a lanyra akivel boldog lehetek :)

János, 38 éves társkereső férfi, Szeghalom
János

38, Szeghalom

gyula, 30 éves társkereső férfi, Gyomaendrőd
gyula

30, Gyomaendrőd

Viktor, 37 éves társkereső férfi, Körösladány
Viktor

37, Körösladány

Paranoid skizofrén vagyok, de tervezem hogy teljesen meggyógyulok. 65-ezer nyugdíj helyett, vagy mellette szeretnék mégtöbb pénztkeresni. Sokat olvasok, rajzolok, tornázok, számrejtvényezek.

Sanyi, 51 éves társkereső férfi, Túrkeve
Sanyi

51, Túrkeve

Komoly kapcsolat céljából vagyok itt remélem megtalálom az igazit. Ha te is azt keresed amit én akkor keress bátran köszönöm

Róbert, 25 éves társkereső férfi, Szeghalom
Róbert

25, Szeghalom

Szia 24 éves vagyok Szeghalom lakók , saját kis vállakozásom vezetem , mellette vadászok és autókat gyűjtők , szeretek kirándulni , szabadba lenni .. Röviden rólam!

Zsigmond, 47 éves társkereső férfi, Dévaványa
Zsigmond

47, Dévaványa

Szia magamrol csendes nem iszok nem doh?nyzok nincs k?ros szenved?lyem mindig volt mumk?m szeretem föz?s strand autos kir?ndul?s gyermektelen vagyok remdezeten ?lek

György, 43 éves társkereső férfi, Gyomaendrőd
György

43, Gyomaendrőd

Szeretni és Szeretve lenni. Bizalom megértés együtt töltött idő csak ez számít. Komoly kapcsolatot keresek.

Feri, 53 éves társkereső férfi, Dévaványa
Feri

53, Dévaványa

Transz pasi vagyok nőként öltözök és járok minden hova de a nőket szeretem ezért keresek olyan hölgyet aki ilyennek fogadnael és társam lenne hosszu kapcsolatban.

Kevin, 24 éves társkereső férfi, Gyomaendrőd
Kevin

24, Gyomaendrőd

Keresem azt a társam aki mindenben motivál!m, és támogat. Mottom, Mindennap egy ujabb remény! 🙂 🙂 ❤

Tibor, 48 éves társkereső férfi, Dévaványa
Tibor

48, Dévaványa

Sziasztok .ismerkedni szeretnek, remelem megtalalom a parom. Ha szimpi vagyok akkor vedd fel velem a kapcsolatot. Szeretek kerteszkedni , barkacsoni , nem iszom nem dohanyzom.

Henrik, 46 éves társkereső férfi, Túrkeve
Henrik

46, Túrkeve

187cm magas,barna haju,barna szemu fuggetlen 44 eves ipari alpinista vagyok. Túrkeven élek.Budapestrol koltoztem le.Altalaban hetvegen tartozkodom itthon a munkam kulfoldon van hissz telekomonikacioval foglalkozom.

Attila, 33 éves társkereső férfi, Gyomaendrőd
Attila

33, Gyomaendrőd

Sziasztok nem írok ide regényt mert feleslegesnek tartom, ha valaki közelebbről szeretne megismerni avval felveszem a kapcsolatott.

József, 36 éves társkereső férfi, Dévaványa
József

36, Dévaványa

Sziasztok a nevem József. Egy keves élet vidám és megbízható ember vagyok. Szeretek horgászni es jókat enni.

László, 31 éves társkereső férfi, Gyomaendrőd
László

31, Gyomaendrőd

Helló! Laci vagyok 30 éves, szeretem a focit a filmeket, főleg a horrort de másmilyenket is legyen az vígjáték akció vagy dráma szeretem a állatokat 162 cm magas vagyok 62 kg edzett testúlyú, de sajnos van egy látássérülésem zöldhályog ( glaukoma) a neve.

Gergő, 28 éves társkereső férfi, Szeghalom
Gergő

28, Szeghalom

Helo Gergő vagyok és nagyon szeretem a vidám dolgokat :) Horgászat és a hangszereket is nagyon kedvelem :)

Anti, 47 éves társkereső férfi, Túrkeve
Anti

47, Túrkeve

Szeretek zenét hallgatni, fílmezni sétálni Bízok benne hogy, itt rá találok arra akivel minden rendben lesz. Szeretem a fantasy filmeket is.

Zoli, 43 éves társkereső férfi, Gyomaendrőd
Zoli

43, Gyomaendrőd

Sziasztok szeretnék ismerkedni zoltan vagy gyomaendrodrol egy megbízható nőt keresek akivel szeretném lehelni az életemet és ő is szeret engem

Vince, 38 éves társkereső férfi, Gyomaendrőd
Vince

38, Gyomaendrőd

Komoly kapcsolatra, megállapodásra, boldog szép napokra vágyó férfiként keresem társam. Olyan nőt keresek, aki igazán tudna szeretni, és akivel kellemesen, tartalmasan lehetne eltölteni az előttünk álló éveket.

Pár társkereső bemutatkozása:

Tamás (25), köröstarcsai társkereső férfi

Tamás vagyok, 25 éves fiatal férfi. Jelenleg életem egy olyan szakaszában járok, amikor már komolyabban tekintek a jövőmre, és szeretném megtalálni azt a társat, akivel kölcsönös szereteten, tiszteleten és bizalmon alapuló kapcsolatot építhetünk. Fontos számomra a stabilitás, az őszinteség és az egymás iránti támogatás.
Hosszú távon a célom, hogy egy harmonikus párkapcsolatból családot alapítsak, és egy biztos, szeretetteljes hátteret teremtsünk egymás számára. Hiszek abban, hogy a megfelelő társ mellett közösen lehet fejlődni, boldog életet élni, és megvalósítani közös álmainkat.

István (49), gyomaendrődi társkereső férfi

Szia ha szimpik vagyunk egymásnak akkor majd jobban megismerjük egymást még csak probálom az oldalt jo lenne ha valaki szereti a halakat van szép akváriumom egy pár .

Bazsi (43), gyomaendrődi társkereső férfi

Komoly kapcsolatot keresek egy lány személyében aki megbízható rendes és sok időt tölthetünk együtt!

Béla (50), gyomaendrődi társkereső férfi

Kösz, hogy el olvasod!!
Korban hozzam illő érett, intelligens nők ismeretséget preferalom!!
De mindent meg hallgatok!!

Emese (27), túrkevei társkereső nő

27 éves vagyok van 2 gyerekem. Ápolónő vagyok. Szeretem a munkámat. Szeretek a gyerekeimmel lenni, szabadban sétálni, játszani velük.. Szeretek zenét hallgatni. Közvetlen vagyok, a hazugságot nem bírom elviselni.. Szeretek kirándulni.

Zsófi (29), gyomaendrődi társkereső nő

Számtalan történet, és még több terv a jövőre. Keresem azt a partnert, aki értékeli az őszinteséget, szereti a tartalmas estéket, és akivel a csend sem kínos.

Geri (34), túrkevei társkereső férfi

Kedves idegen! Úgy gondolom, jó humorral, kreativitással, és oda adással rendelkezem! Ha felkeltette érdeklődésedet, ne habozz ismerj meg ☺

Gyula (19), szeghalmi társkereső férfi

Sziaa
Nem igazán vagyok jo az ismerkedésbe inkább vissza huzodo vagyok de adok egy esélyt ennek az appnak
Röviden:
Imadok autozni
Szeretek kint lenni a természetbe
Szeretem az alatokat is legfökép macskás vagyok
nemtudom mit irhatnék kérdez nyugodtan :-D

LÁSZLÓ (51), köröstarcsai társkereső férfi

KEDVES LÁTOGATÓ!

KEDVES, ŐSZINTE, HŰSÉGES,
SZERETETET ADNI ÉS KAPNI TUDÓ, KIZÁRÓLAG KOMOLY KAPCSOLATOT KERESŐ FÉRFI VAGYOK.

Balázs (49), szeghalmi társkereső férfi

Nem iszom, .
Nem dohányzom.
Szeretek vezetni
Szeretek meccsre járni
Szeretem az állatokat
Szeretek kirándulni

Gábor (19), gyomaendrődi társkereső férfi

Sziasztok 19 eves vagyok kedvenc el foglalcsagom konditerembe jarni meg csavargok haverokkal meg neha diszkoba jarni

Károly (42), gyomaendrődi társkereső férfi

𠇭olgos, határozott férfi vagyok, szeretek jó társaságban lenni és értékes időt tölteni. Nem keresek kalandot – inkább egy normális, megbízható társat, akivel kölcsönösen jól érezzük magunkat és építjük egymást.”

Dénes (36), csárdaszállási társkereső férfi

Szia! Egy nyitott, barátságos ember vagyok, aki szeret új dolgokat tanulni és kihívásokban fejlődni. Fontos számomra az őszinteség, a humor és a jó társaság.

Barni (40), szeghalmi társkereső férfi

Szia rendes normalis odafigyelő srac vagyok aki törődik a masikkal is :-) szeretem ha forditva is igy lenne. Vagyom arra a lanyra akivel boldog lehetek :-)

Renáta (34), túrkevei társkereső nő

Reni vagyok, és 1000 karaktert túl kevésnek találok ide, mert nem ezen fog múlni a szimpátia, vagy annak hiánya :-)

Edit (66), gyomaendrődi társkereső nő

Megbízható, hűséges, típusú ember vagyok. Kifejezetten utálom a hazugságot, szeretem a nyílt egyenes beszédet és az egyenességet. A megbízható emberek társaságát keresem. Olyan ember ne keressen aki csak szórakozni és kihasználni akar!!

Misi (24), csárdaszállási társkereső férfi

Szeretek focizni, horgászni, kikapcsolódni
Dolgos ember vagyok
Szerintem jó ember vagyok
Remélem jókat fogunk beszelgetni

Laci (22), bucsai társkereső férfi

Szeretem a lányokat nagyon kedves törödö ferfi vagyok megertö komoly kapcsolatot keresek dohanyzo ferfi vagyok

Erika (46), túrkevei társkereső nő

Három gyermekes édesanya vagyok. Kedves és, rend szerető. Szeretem sportokat, szeretek filmet nézni összebújva.. Szeretek főzni és imádom a jó ételeket.

Viktor (37), körösladányi társkereső férfi

Paranoid skizofrén vagyok, de tervezem hogy teljesen meggyógyulok. 65-ezer nyugdíj helyett, vagy mellette szeretnék mégtöbb pénztkeresni. Sokat olvasok, rajzolok, tornázok, számrejtvényezek.

Sanyi (51), túrkevei társkereső férfi

Komoly kapcsolat céljából vagyok itt remélem megtalálom az igazit.
Ha te is azt keresed amit én akkor keress bátran köszönöm

Gabriella (47), szeghalmi társkereső nő

Az igazi szeretet próbája egyedül az, hogy nem fél a másik ember szeretetétől, hogy elegendő benne a szelídség, a türelem és az alázat ahhoz, hogy elfogadja azt.”

(Pilinszky János)

Kata (48), túrkevei társkereső nő

47 éves vagyok van egy 17éves fiam.Barna haj kék szem.Egy kicsit molett hölgy vagyok.Szerény kedves.

Róbert (25), szeghalmi társkereső férfi

Szia 24 éves vagyok Szeghalom lakók , saját kis vállakozásom vezetem , mellette vadászok és autókat gyűjtők , szeretek kirándulni , szabadba lenni .. Röviden rólam!

Sikertörténet
Társkereső sikertörténet: Erika és Laci
Erika és Laci

Egy rossz házasságon vagyok túl.Itt már próbálkoztam korábban is a társkereséssel, de folyton csalódtam. Reményt vesztve,már nem is foglalkoztam a dologgal amikor...

Nőtlen társkeresők Dévaványán (Békés)

Dévaványai társkereső vagy és szeretnéd, ha nőtlen társad is helybéli lenne? 49 nőtlen tag vár rád Dévaványa és környékéről!




Rövid ismertető


Dévaványa egy Békés megyei település. Bővebben »