Elvált társkeresők Tésán

Elvált társkereső hölgyek:

Andrea, 54 éves társkereső nő, Letkés
Andrea

54, Letkés

Nem vagyok a nagy szavak embere, inkább a tettek beszélnek helyettem. Szeretek nevetni, kikapcsolódni és olyan emberekkel körülvenni magam, akik őszinték. Ha te is egy normális, tartalmas kapcsolatot keresel, ismerkedjünk meg!

Marika, 56 éves társkereső nő, Nagyoroszi
Marika

56, Nagyoroszi

Egyedül álló kitartó családját szerető nő vagyok Mindennapjaimban dolgozom szabad időmet a családdal töltöm .Szeretek a szabadban lenni a virágokat és a meleg nyári szellôt amiben reménykedem új esélyeket és boldogságot fúj majd el nekem 🤗

Évi, 63 éves társkereső nő, Nógrád
Évi

63, Nógrád

„Mosolyt hozok, ahol csak tudok.” Vidám, humoros és segítőkész nő vagyok, akinek fontos, hogy a párkapcsolatban ne csak együtt legyünk, hanem együtt örüljünk. Az életemben a nevetés, a törődés, az apró figyelmességek mindig középpontban voltak – és ezt szeretném megosztani egy olyan társsal, aki szintén értékeli az őszinte kapcsolódást. A korábbi kapcsolataimban sokszor hallottam, hogy jelenlétem fényt visz a mindennapokba” – és ezt én is így érzem: hiszem, hogy az emberek egymás életében értékes pillanatok forrásai lehetnek. Szeretek társaságban lenni, közös programokat szervezni, utazni, nyaralni – de a csendes otthoni estéknek is megvan a bája, ha van kivel megosztani. Amit keresek: egy megbízható, jó humorú férfit, aki nem a kirakatot nézi, hanem a lelket látja meg. Aki nem a birtoklásban hisz, hanem a valódi társkapcsolatban. Ha te is úgy gondolod, hogy az élet szebb, ha van kivel nevetni rajta – lehet, hogy máris egy hullámhosszon vagyunk.

Sensual, 61 éves társkereső nő, Nógrád
Sensual

61, Nógrád

Már minden helyen kerestelek, ahol nem vagy, csak azt a helyet nem találom, ahol vagy. Csak azt tudom, hogy ott vagy, ahol én nem vagyok. De hol vagyok én? Azt kívánom, bár itt lennél, hogy megmondd. Esetleg ha nagyon-nagyon erősen kívánnám, akkor itt lennél? / Micimackó /

Szilvia, 63 éves társkereső nő, Nógrád
Szilvia

63, Nógrád

Évek óta egyedül élek.Komoly,őszinte kapcsolatot,társat keresek.Még reménykedem,hátha megtalálom!!!!

Elvált társkereső urak:

László, 63 éves társkereső férfi, Kemence
László

63, Kemence

Család centrikus, gyerek, állat, természet szerető vagyok. Csendes halk szavú, nem bírom a veszekedést, hangoskodást. Szeretem a páromat szeretgetni, kedveskedni. Otthon ülő típus vagyok, szeretek főzni, sütni. Hobbim az olvasás, kvízek, logikai játékok, horgászat. Empatikus vagyok. Kedves, jószívű, udvarias, egyszerü ember .Van egy kis mozgás korlátozottságom, hosszabb távra járó bottal megyek, volt egy csípő műtétem ami sajnos nem igazán sikerült. A házi, ház körüli munkát eltudom végezni.

Károly, 67 éves társkereső férfi, Diósjenő
Károly

67, Diósjenő

Sziasztok! Károly vagyok,fiatalos lendületes élet vidám férfi.Keresem a párom ,akivel közös az érdeklődési körünk. Szeretek a természetben sétálni. Imádok főzni.

Miki, 47 éves társkereső férfi, Nagyoroszi
Miki

47, Nagyoroszi

Türelem legföb nálam 😉ha valaki nem tud kijönni velem az nagy tud valamit 😁szeretek új embereket meg ismerni.

Zoltán, 48 éves társkereső férfi, Kemence
Zoltán

48, Kemence

Én csak szeretném mégtalálni azt, aki tiszta és őszinte kapcsolatban akar élni. A Nárcisztikus és toxikus kapcsolatokból elegem van. Én már kezdem megismerni önmagamat. Szeretném a páromat is megismerni. De ne a múlt hibáival kezdjük. Az már mögöttünk van. 48 éves leszek. Én már nem sietek sehova.

Szilveszter, 53 éves társkereső férfi, Drégelypalánk
Szilveszter

53, Drégelypalánk

Életvidám nyitott,jókedvű embernek tartom magam.Keresem azt az embert aki rendben van magával,tisztán őszintén gondolkodik és érez! Nemkell,hogy mindenben egyezzünk de az fontos működni tudjunk együtt!

Attila, 56 éves társkereső férfi, Letkés
Attila

56, Letkés

Szép jó napot kedves látogató! Komoly kapcsolat reményében regisztráltam, tudom mindenki ezt és így írja ,de Én így is gondolom! Esztergomtól 17, Dorogtól 25, Váctól 35 km-re egy kis faluban élek , mely miatt hátrányban indulok a városi riválisaimmal szemben. No alcohol,, no smog , és abszolute agresszió mentes vagyok !

Peti, 56 éves társkereső férfi, Hont
Peti

56, Hont

Szia 53 éves mackós férfi vagyok. Egyedül élek honton. Kertes házban lakom. Dolgozom. Megbízható és hűséges. Hosszútávra keresem a páromat akivel megélhetem a mindennapok szépségeit edjütt. Ha ennyi elég ahhoz hogy felkeltsem az érdeklődésed kérlek vedd fel velem a kapcsolatot minden kérdésre válaszolok.

Gábor , 61 éves társkereső férfi, Drégelypalánk
Gábor

61, Drégelypalánk

Nem vagyok elő fizető Sziasztok ! Kéz csók Hölgyeim! Párom keresem! De nem mindenáron! Nem haragszom meg ha rám írsz akkor látom ,hogy látsz benem fantáziát!

Csaba, 68 éves társkereső férfi, Kemence
Csaba

68, Kemence

Szeretném ha szeretnének...szeretem a munkámat szeretem a rendet magamkörül...nem alkoholizálok nem dohányzom...szeretek olvasni történelmi regényeket...Rejtö...könyveket...

Zoli, 51 éves társkereső férfi, Nógrád
Zoli

51, Nógrád

Sziasztok. Magamról bármit írhanék. Keresem az utam Néha keresem a bajt És keresem azt, aki engem akart Akinek engem küldött Akit nekem szánt az ég

István, 53 éves társkereső férfi, Diósjenő
István

53, Diósjenő

Független férfi kérdi a boldogságot jard végig az itam és ismerje meg.termeszet szerető vagyok.kirandulas olvasás.

Zoltán, 66 éves társkereső férfi, Nógrád
Zoltán

66, Nógrád

Kedves ismeretlen én vagyok az a férfi, akitől anyukád óva int, a lányod (fiad) viszont kézzel-lábbal rábeszélne. A kérdés viszont az kire hallgatsz jobban lányodra vagy anyucira?

Pár társkereső bemutatkozása:

Andrea (54), letkési társkereső nő

Nem vagyok a nagy szavak embere, inkább a tettek beszélnek helyettem. Szeretek nevetni, kikapcsolódni és olyan emberekkel körülvenni magam, akik őszinték. Ha te is egy normális, tartalmas kapcsolatot keresel, ismerkedjünk meg!

Marika (56), nagyoroszi társkereső nő

Egyedül álló kitartó családját szerető nő vagyok Mindennapjaimban dolgozom szabad időmet a családdal töltöm .Szeretek a szabadban lenni a virágokat és a meleg nyári szellôt amiben reménykedem új esélyeket és boldogságot fúj majd el nekem 🤗

Tibor (45), nagyoroszi társkereső férfi

1 gyerek nem akadály, nekem is van 2.
Komoly kapcsolat érdekel. Elvált vagyok, gyerekek velem élnek, de azért van egy kis szabadidőm

Marcsi (68), drégelypalánki társkereső nő

67éves vagyok 160cm79kgnem dohanyzok es soha nem fogyasztok alkoholt
Szeretem a rendet es a tisztasagot
Cica es kutya szőrre alergias vagyok.

László (63), kemencei társkereső férfi

Család centrikus, gyerek, állat, természet szerető vagyok. Csendes halk szavú, nem bírom a veszekedést, hangoskodást. Szeretem a páromat szeretgetni, kedveskedni. Otthon ülő típus vagyok, szeretek főzni, sütni. Hobbim az olvasás, kvízek, logikai játékok, horgászat. Empatikus vagyok. Kedves, jószívű, udvarias, egyszerü ember .Van egy kis mozgás korlátozottságom, hosszabb távra járó bottal megyek, volt egy csípő műtétem ami sajnos nem igazán sikerült. A házi, ház körüli munkát eltudom végezni.

Károly (67), diósjenői társkereső férfi

Sziasztok! Károly vagyok, fiatalos lendületes élet vidám férfi.Keresem a párom , akivel közös az érdeklődési körünk. Szeretek a természetben sétálni. Imádok főzni.

Miki (47), nagyoroszi társkereső férfi

Türelem legföb nálam 😉ha valaki nem tud kijönni velem az nagy tud valamit 😁szeretek új embereket meg ismerni.

Zoltán (48), kemencei társkereső férfi

Én csak szeretném mégtalálni azt, aki tiszta és őszinte kapcsolatban akar élni. A Nárcisztikus és toxikus kapcsolatokból elegem van. Én már kezdem megismerni önmagamat. Szeretném a páromat is megismerni. De ne a múlt hibáival kezdjük. Az már mögöttünk van. 48 éves leszek. Én már nem sietek sehova.

Roland (52), drégelypalánki társkereső férfi

Komoly kapcsolat reményében regisztráltam az oldalon , Keresem a társam akivel megoszthatom az élet , és a mindennapok apró örömeit .

Szilveszter (53), drégelypalánki társkereső férfi

Életvidám nyitott, jókedvű embernek tartom magam.Keresem azt az embert aki rendben van magával, tisztán őszintén gondolkodik és érez!

Nemkell, hogy mindenben egyezzünk de az fontos működni tudjunk együtt!

Évi (63), nógrádi társkereső nő

„Mosolyt hozok, ahol csak tudok.” Vidám, humoros és segítőkész nő vagyok, akinek fontos, hogy a párkapcsolatban ne csak együtt legyünk, hanem együtt örüljünk. Az életemben a nevetés, a törődés, az apró figyelmességek mindig középpontban voltak – és ezt szeretném megosztani egy olyan társsal, aki szintén értékeli az őszinte kapcsolódást.

A korábbi kapcsolataimban sokszor hallottam, hogy jelenlétem fényt visz a mindennapokba” – és ezt én is így érzem: hiszem, hogy az emberek egymás életében értékes pillanatok forrásai lehetnek. Szeretek társaságban lenni, közös programokat szervezni, utazni, nyaralni – de a csendes otthoni estéknek is megvan a bája, ha van kivel megosztani.

Amit keresek: egy megbízható, jó humorú férfit, aki nem a kirakatot nézi, hanem a lelket látja meg. Aki nem a birtoklásban hisz, hanem a valódi társkapcsolatban. Ha te is úgy gondolod, hogy az élet szebb, ha van kivel nevetni rajta – lehet, hogy máris egy hullámhosszon vagyunk.

Attila (56), letkési társkereső férfi

Szép jó napot kedves látogató! Komoly kapcsolat reményében regisztráltam, tudom mindenki ezt és így írja , de Én így is gondolom! Esztergomtól 17, Dorogtól 25, Váctól 35 km-re egy kis faluban élek , mely miatt hátrányban indulok a városi riválisaimmal szemben. No alcohol, , no smog , és abszolute agresszió mentes vagyok !

Sikertörténet
Társkereső sikertörténet: Álnéven. Ki az a Laura?
Álnéven. Ki az a Laura?

Amikor rátaláltam erre az oldalra,az volt az első hogy elolvasgattam a sikertörténeteket.
Az álmom az volt,mint mindenkinek...egy hozzám illő társ- és megfogadtam,hogy ha megtalálom,én is írok majd nektek-hogy még több reményt adjak a többieknek...

Elvált társkeresők Tésán (Pest)

Tésai társkereső vagy és szeretnéd, ha elvált társad is helybéli lenne? 19 elvált tag vár rád Tésa és környékéről!




Rövid ismertető


Tésa egy Pest megyei település. Bővebben »